Ingyeninternet Zsámbékon
Lovas Lajos elmondta, hogy a szerződés szerint a partner cég kiépíti a wifi rendszert a faluban és ezáltal bizonyos rádiós sávszélességben lefedi a falu egész területét, lehetővé téve az internetes alapszolgáltatások használatát a település mind az 1500 épületében. A hozzáférés havi költségét az önkormányzat magára vállalja, ennek számszerű összege azonban - üzleti megfontolásból - nem publikus - tette hozzá.
A kft. számára azért lehet előnyös az önkormányzattal kötött együttműködés, mert az alapszolgáltatásokon túl, meghatározott összegért árulja különféle díjcsomagokban az emelt szintű további szolgáltatásait, például a filmek letöltésének lehetőségét. A megrendelésekre jók az esélyek, mert az 5000 lakosú községben, egy felmérés szerint, nagy az igény az internetezésre. Annál is inkább, mert sok fiatal él itt, a faluban például két középiskola is működik - utalt rá a polgármester.
Az ingyenes internetezés egy kisméretű antenna közbeiktatásával laptoppal is elérhető, így az otthonokon túl gyakorlatilag a falu vendéglátóhelyei hamarosan egyfajta internetes kávézóként várják a betérőket, ami akár további idegenforgalmi vonzerőt jelenthet Zsámbéknak. A település egyébként is a városi rang megszerzésére törekszik, amihez a könnyebb internetes kapcsolat a világgal - a polgármester szerint - növelheti az esélyeket.
Kapcsolódó cikkek
- Románia az utolsók között kullog
- I. Digitális Esélyegyenlőség konferencia
- 1 milliárd szem rizzsel támogatták az internetezők az ENSZ kampányát
- Közösségi oldal ötvenen felülieknek
- Végre megkezdődött a "100 dolláros" noteszgép gyártása
- Fából internet gyerekeknek
- Az amerikai felnőttek közel 80 százaléka internetezik
- Új felsőoktatási tankönyv az információs társadalomról
- Megújult az INFINIT
- Morális problémák a virtuális világok körül
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Öt vadonatúj okostelefonnal lép a magyar piacra a TECNO Mobile
Magyarországon öt új készülékkel debütált a világ legnagyobb mobilgyártói közé tartozó Transsion Holdings TECNO Mobile nevű okostelefon-márkája. A SPARK széria csúcsmodellje, a SPARK 20 Pro+ kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasót, 120 hertzes ívelt AMOLED-képernyőt 108 megapixeles hátlapi és ledes villanóval támogatott 32 megapixeles szelfikamerát tartalmaz, mégsem kerül többe bruttó százezer forintnál.
Ezzel a fintech újdonsággal növelik bevételüket a webáruházak
Akár húsz százalékos extra forgalomnövekedést is generálhat a webshopokban a Magyarország vezető fintech cége által fejlesztett, egyedülálló, saját brandre szabható részletfizetési megoldás.
Már hazánkban is kapható a Huawei első négyzet alakú okosórája
Megérkezett Magyarországra a Huawei vadonatúj négyzet alakú, továbbfejlesztett egészségfigyelő- és sportfunkciókkal rendelkező okosórája, a HUAWEI WATCH FIT 3. Az eszköz a FIT-sorozat eddigi legvékonyabb és legkönnyebb tagja, az okosórában mutatkozik be a mozgásra ösztönző Okosjavaslatok funkció, valamint alvás közbeni légzésfigyelés funkcióval bővült a nyugodtabb alvás érdekében. Az Android- és iOS-kompatibilis WATCH FIT 3 egyetlen feltöltéssel akár 10 napos üzemidőt nyújt, mindössze 10 perces töltéssel pedig akár egy teljes napig használható.
Matchbox lett az elektromos Mercedesből
A Mattel leleplezte a Mercedes-Benz G 580 EQ technológiás öntött kisautóját, ami az ikonikus Mercedes-Benz G-osztályt és a nemrégiben bemutatott, új elektromos modellváltozatot ünnepli. A prémium kategóriás kisautó újrahasznosított fémből és legalább 81%-ban ISCC-minősítésű műanyag felhasználásával készül*. A Matchbox exkluzív, 1:64 méretarányú, öntött replikája élethű részletekkel idézi meg az ikonikus G-osztályt és egyedi, texturált papír csomagolással rendelkezik.
Az AI forradalmára fókuszál a HONOR a VivaTech 2024-en
A HONOR bemutatta legújabb AI fejlesztéseit a párizsi VivaTech rendezvényen. Európa egyik legnagyobb tech- és innovációs eseményén a vállalat bemutatta újszerű, készülékalapú mesterséges intelligencia koncepcióját, és a négyrétegű AI stratégiáját. Ezzel együtt bejelentette, hogy a Google Clouddal készülő generatív AI fejlesztése új szintre emeli a felhasználói élményt.