Környezetvédelmi stratégia a Canonnál

forrás Prim Online, 2007. november 13. 14:03

A Canon Hungária Kft. ma tartotta Digitális Nap elnevezésű partner- és ügyfél-tájékoztató konferenciáját Budapesten. A közel 200 fős rendezvényen a cég üzleti megoldásait idén egy új aspektusból, környezetvédelmi megközelítésből mutatta be, melyről kiemelkedő fontossága miatt érdemes egyre több szót ejteni.

A Canon - pontosan felismerve a globális környezet ingatag állapotát tevékenységének minden szintjén arra törekszik, hogy innovatív fejlesztéseivel olyan megoldásokat kínáljon, amelyek a lehető legkisebb környezeti hatást kifejtve, az erőforrások hatékony kiaknázása mellett találkoznak a 21. század felhasználói igényeivel – mondta Moravcsik László, a Canon Hungária Kft. ügyvezető igazgatója az esemény kapcsán. A Canon a 2006-os évben globális szinten 10 százalékos árbevétel növekedést ért el, melynek 8 százalékát – korábbi gyakorlatnak megfelelően - jövőre is kutatás-fejlesztésre fordítja. A Canon ebben látja a fejlődés motorját, hiszen a jövőben csak az a vállalat játszhat szerepet az üzleti világban, amely a környezetért és a fenntartható fejlődésért felelős stratégiával rendelkezik a termékek tervezése, előállítása, karbantartása, felhasználása és újrahasznosítására területén egyaránt - tette hozzá Moravcsik László.

Vállalati politikájával összhangban a Canon a 2006. évben az Amerika Egyesült Államokban már 2.385 bejegyzett világszabadalommal rendelkezett, e tekintetben jelenleg nemzetközi szinten a második helyen áll. A fenntartható fejlődésre összpontosító vállalat útjára indította saját, Factor 2 elnevezésű környezetvédelmi stratégiát, amelynek célja, hogy tevékenysége során 2010-re azonos munkára vetítve 50%-kal kevesebb erőforrást használjon, mint 2000-ben. Ennek érdekében olyan megoldásokon dolgozik, melyek három fontos területre összpontosítanak: energiatakarékosság, vegyi anyagok visszaszorítása és takarékos nyersanyag-felhasználás.

A drámai mértékű energiafelhasználás csökkentést megcélzó Factor 2 stratégia keretében a Canon olyan megoldások előállásán fáradozik, amelyek nemcsak könnyebb anyagokból, de növényi eredetű és újrahasznosítható műanyagok felhasználásával, ózonmentes technológiák alkalmazásával, lehetőség szerint veszélyes anyagok kizárása mellett készülnek. A Factor 2 stratégia az értékes, ugyanakkor szűkös erőforrások védelmében többek között olyan irányokat is megfogalmaz, melyek a széndioxid kibocsátás drámai mértékű csökkentését célozzák. A célok megfogalmazását követően pedig a vállalat közúti szállítási módozatainak zömét vízi, illetve vasúti útvonalakra cserélte, valamint lépéseket tesz a csomagolás és más logisztikai kérdések területén is.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36