Avaya mobilmellék-megoldás Nokia E készülékeken

Kovács Attila, 2007. november 14. 13:02

Ma közös Avaya-Nokia sajtótájékoztatót tartottak Budapesten, ahol az Avaya bejelentette one-X Mobile megoldását, melynek segítségével az irodai telefonszámra érkezett hívások a Nokia egyes E-sorozatú mobiltelefonjain is fogadhatók, tetszőleges számban átkapcsolhatók a telefonok között, illetve igénybe vehetők az alközponti funkciók a mobileszközön. A megoldás segítségével, egy gombnyomással válthatunk a vállalati Wi-Fi és a nyilvános GSM-hálózat között, a hálózatok közötti váltás pedig a fogadott hívás megszakítása nélkül történik meg.

Dancsi András, az Avaya kereskedelmi vezetője, Juhász Péter, a Nokia Enterprise Solutions értékesítési igazgatója és Kővári István, az Avaya tanácsadója bemutatta, hogyan közösködik a két multi a mobilitásban rejlő lehetőségek még jobb kihasználásában.

Az Avaya legújabb intelligens kommunikációs megoldásával, az Avaya one-X Mobile-lal tulajdonképpen „zsebre tehető az irodai telefonmellék”, azaz a felhasználók bárhol, bármikor úgy tudnak telefonálni a mobiltelefonjukról, mintha az irodai készüléket használnák. Az Avaya és a Nokia együttműködésének köszönhetően a legújabb Avaya mobilkliens számos Nokia Eseries és egyéb üzleti felhasználású készülékre letölthető. A megoldás használatával a munkavállalók rugalmasabbá válnak és a kommunikációs költségek is jelentősen csökkennek.
A Nokia E-szériás és üzleti felhasználású készülékekre fejlesztett Avaya one-X Mobile Dual megoldás segítségével a felhasználók folyamatosan fenntarthatják a kapcsolatot a vállalati vezetékes és mobil kommunikációs eszközeikkel, akár házon belül kell az asztalukat elhagyniuk, akár az irodán kívül van dolguk. A megoldás lehetővé teszi, hogy a Nokia dual mode (GSM/Wi-Fi) készüléke az irodai készülék mobil melléke legyen, ezáltal a felhasználók képesek a vállalati telefonjukat, annak összes funkciójával együtt “magukkal” vinni, bárhova is mennek. A szolgáltatás biztosítja: egy telefonszámon történő elérés, egy hangposta/fax posta és az üzleti telefonálásra jellemző szolgáltatások (alközponti hívástovábbítás, konferencia, parkoltatás) a mobil eszközről – GSM hálózaton és Wi-Fi-n keresztül is, a hívás átadásának képességével. Alkalmazásával nem szükséges a GSM rendszer használata amennyiben a felhasználó a cég területén belül van, így nincs percdíj.A vállalati telefon(al)központ összes telefonos funkcióját (konferenciabeszélgetés, átirányítás, tárcsázás, parkoltatás) igénybe veheti a felhasználó akár házon kívül is a Wi-Fi és a GSM hálózaton keresztül. A beérkező hívások Wi-Fi hálózatra való kiterjesztésével a dolgozók nagyobb szabadságot kaphatnak a mozgás szempontjából az épületen belül. A vállalati IT számára jobban megvalósítható a dolgozók mobilitásának felügyelete a menedzselt vezeték nélküli rendszer felhasználásával.

Jelen pillanatban a Nokia E60, E61 és E70 készülékeket támogatja az Avaya dual-mode-ja.
Az Avaya grafikus kliense további Nokia készülékeken is használható. GSM üzemmódban a jelenleg tesztelt további készülék típusok: 3230, 6260, 6600, 6620, 6630, 6670, 6680, 6681, 6682, 7610, 9300, 9500, 9300i, E50, E62, N70. Használható régebbi Nokia készülékeken a mobil mellék funkcionalitása. Ebben az esetben egy gyorshívó gombra fel kell programozni azt a behívó telefonszámot, amit felhívva a mobil készülék megkapja a tárcsahangot és tud hívást kezdeményezni az alközponton keresztül.

Az ügyfelek tipikusan a szolgáltatóktól tudják megvásárolni a Nokia készülékeket. Miután az ügyfél megvette a készüléket, és a mobil mellék funkció használatához szükséges Avaya licenceket, utána egyszerűen letöltheti az Avaya honlapjáról az Avaya one-X Mobile alkalmazást. Ezután fel kell paraméterezni az Avaya klienst az adott alközponti rendszernek megfelelően (behívó telefonszámok, előválasztó számok). Az Avaya one-X Mobile megoldás listaára 28 000 Ft, ami a dual mode licenc használatát engedélyezi. A meglévő Avaya alközpont mellett szükséges továbbá egy Avaya SIP szerver is.

Kulcsszavak: mobilszolg Avaya

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Félnek a csalóktól: a magyar internetezők 15 százaléka elkerüli az online fizetést

Egy friss felmérés szerint a magyarok többsége tart attól, hogy online vásárlás során csalás áldozatává válik, 94 százalékuk védekezik is valamilyen módon a visszaélésekkel szemben. Ugyanakkor 15 százalék azok aránya, akik inkább kerülik az online fizetést, annyira félnek az adathalászattól. 

2024. június 1. 10:19

Szerte a világban népszerű az amerikai magyar „nyomokat” bemutató applikáció

Három éve indult útjára a digitális “jenki huszár”, azaz a Hello HuGo nevű applikáció, amely felhasználóbarát módon gyűjti össze a lehető legtöbb magyar vonatkozású pontot az USA-ban, amiből eddig több, mint 1500 található az appon. A ma már nívódíjas alkalmazást több, mint tízezer ember használja az Atlanti-óceánon innen és túl, Ausztráliától, Kanadán át Indiában, Belgiumban, Franciaországban, Mexikóban, Jamaikában és még több más országban keltette föl az emberek érdeklődését.

2024. május 31. 09:55

A spanyol energiaparkokban is a Smart-Ex 03–5G okostelefon digitalizálja a kommunikációt

A Cepsa, Spanyolország egyik legnagyobb integrált energiavállalata, két energiaparkot üzemeltet Dél-Spanyolországban. Az üzemek alkalmazottai évek óta a Pepperl+Fuchs termékekre támaszkodnak, hogy kommunikáljanak egymással és dokumentálják a napi feladatokat, például a karbantartást. Az 5G bevezetése új szabványokat teremtett a rendelkezésre állás, a hálózati lefedettség és a késleltetés tekintetében, lehetőséget teremtve arra, hogy a meglévő Smart-Ex 02 készletet fokozatosan cseréljék le a Pepperl+Fuchs gyújtószikramentes Smart-Ex 03 5G okostelefonjaira.

2024. május 30. 14:11

Különleges kedvezményekkel indítja a nyarat a Samsung

A nyár beköszöntével több sportesemény is elrajtol, itt az ideje a közös szurkolásnak. Ezzel párhuzamosan, 2024. június 3-án 10 órakor indul a Samsung fesztivál, a vállalat háromhetes promóciója, amely során a felhasználók 2024. június 24-én 9 óráig kedvezményekkel válogathatnak a Samsung legújabb zászlóshajó mobilkészülékei, tévéi és csatlakoztatható háztartási gépei közül*, hogy az új eszközökkel még magával ragadóbb szurkolói élményt élhessenek át a nyári meccsnézések alkalmával.

2024. május 27. 20:27

A Xiaomi a “Red Bull Can You Make it?” kalandverseny nemzetközi partnere

A Xiaomi bejelentette, hogy a vállalat lesz az idei “Red Bull Can You Make It?” verseny globális partnere. A “Red Bull Can You Make It?” a világ különböző pontjairól érkező, kalandvágyó csapatoknak szervezett, izgalmas, Európát átszelő kalandverseny, mely május 28-án Berlinben ér véget. 

2024. május 24. 16:05

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52