Új tagokkal és ösztöndíj-lehetőségekkel bővült az Észak-magyarországi Informatikai Klaszter kezdeményezés
A Miskolci Egyetem és a helyi vezető informatikai cégek által alapított Észak-magyarországi Informatikai Klaszter új tagokkal bővíti hálózatát. A most belépő cégek mellett a régió egy másik prominens felsőoktatási intézménye, az egri Eszterházy Károly Főiskola is csatlakozott a kezdeményezéshez.
A közel fél éve alapított Észak-magyarországi Informatikai Klaszter elsődleges célja, hogy elősegítse a régió informatikai iparának fejlődését azáltal, hogy az oktatási intézmények és a helyi informatikai cégek meglévő együttműködését egy magasabb szintre emeli. Amint az eddigi eredmények is mutatják, a klaszter ideális környezetet teremt a tagjai közötti együttműködésre mind kutatási projektek, mind termékfejlesztés terén. Segítségével olyan projektek is létrejöhetnek, amelyet még a nagyobb tagvállalatok sem képesek önerőből megvalósítani, valamint könnyebbé válik a nagyobb projektekhez szükséges kompetenciák és források előteremtése is.
„Ez a kezdeményezés jó példa arra, hogy nem csak Budapesten létezhetnek sikeres IT vállalkozások. Remélhetőleg, az Év Vállalatának választott IND, vagy az ország legnagyobb szoftverfejlesztő cége, az evosoft mellett további cégek sikere is öregbíti majd a helyi informatikai szektor jövőjét. Ezekhez hasonló cégekre van szükség, olyanokra, amelyek nem állami megrendelésekből növekednek, hanem innovatív termékeikkel nemzetközi piacon is versenyképesek” - nyilatkozta Kátai Szabolcs, az Informatikai Vállalatok Szövetségének alelnöke.
A különféle K+F együttműködések mellett a klaszter célkitűzései között szerepelnek az Inkubátorház és az Infopark projektek is. Az előbbi, növekedési, munkahelyteremtési lehetőséget biztosít az induló vállalkozások számára. Az inkubátorházban letelepedő kezdő informatikai cégek a kedvezményes irodabérlet, a tanácsadási szolgáltatások, a professzionális infrastruktúra, és az egyetem közelsége révén egyedülálló növekedési lehetőséget kapnak. Az Infopark projekt pedig egy olyan, komplex ingatlanfejlesztést takar, amelynek keretei között, a Miskolci Egyetem közvetlen közelében kiépülne egy minimum 500 fős, további bővítési lehetőséggel rendelkező irodaközpont, informatikai cégek igényeihez igazítva.
A megvalósuló programok várhatóan egy organikus fejlődést indítanak be: az informatikai szektor erősödése egyéb üzleti szektorok fejlődését vonja majd maga után, így a régió hosszú távon is vonzóvá válik a vállalkozások számára.
A klaszter hálózatába tartozó cégek egyöntetűen fontosnak tartják a folyamatos együttműködést a diákokkal, ezért már tanulmányik idején gyakorlati, ösztöndíj, vagy egyéb lehetőségeket biztosítanak számukra. A gyakornoki programok mellett több cég is szívesen segít komplex feladatok és diplomamunkák írásában, illetve a nagyobb cégek közvetlenül az oktatásban is részt vesznek.
„Nagy örömünkre szolgál, hogy az Eszterházy Károly Főiskola is csatlakozott a klaszterhez, hiszen a Miskolci Egyetemmel és a helyi informatikai cégekkel karöltve hatékonyabban felhívhatjuk diákjaink figyelmét a régióban rejlő lehetőségekre. Fontos, hogy az informatika világa iránt érdeklődő tanulókban már a középiskola idején tudatosítsuk, hogy kiváló felsőfokú továbbtanulási lehetőségeket találhatnak itt az észak-magyarországi régióban is, akár mint informatikus, akár mint a terület üzleti részeivel foglalkozó közgazdász” – mondta dr. Dobróka Mihály a Miskolci Egyetem rektorhelyettese.
A főiskola Matematikai és Informatikai Intézete és az evosoft Hungary Kft. között létrejött szoros együttműködéséről Fodor Szabolcs, a szoftverfejlesztő cég miskolci részlegének vezetője és dr. Kusper Gábor tanszékvezető számolt be. Az evosoft Hungary Kft. kiemelkedő hangsúlyt fektet szoftvertermékei tesztelésére, valamint tesztelési eszközeinek és folyamatainak állandó fejlesztésére, míg az Eszterházy Károly Főiskola felszerelt tesztlaborral és a téma iránt érdeklődő lelkes hallgatókkal, oktatókkal járul a kutatási tevékenységhez.
Kapcsolódó cikkek
- Indul a "Szabadsuli" online pénzügyi előadás-sorozat
- I. Digitális Esélyegyenlőség konferencia
- Az internet iskolába megy...
- Megnyílt a régió első Oracle Partner Akadémiája
- Fából internet gyerekeknek
- 20 év börtön várhat két osztályzat-hamisító egyetemistára Amerikában
- Cisco globalizációs központ az indiai Bangalorban
- Új felsőoktatási tankönyv az információs társadalomról
- Magyar informatikus egyedi sikere
- Ingyenes szoftverrel támogatja az Adobe a Flex programozást
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.