A Google célja: megújuló energia, a szénnél olcsóbban
„Nagyszabású, energiaigényes létesítmények kialakításában már nagy gyakorlatunk van hatékony adatközpontjaink révén – mondta Larry Page, a Google társalapítója és termékekért felelős elnöke. „Hasonló kreativitással és szakértelemmel látunk hozzá a megújuló energiaforrásokon alapuló áram-előállítás globális kihívásához, amelynek célja a szénből nyertnél olcsóbb áram.”
Page hozzátette: „Már eddig is óriási erőfeszítéseket tettek e téren. Olyan technológiák születtek, amelyek lehetővé teszik a szén-alapú megoldásnál olcsóbb áramfejlesztést – a Nap hőenergiája például igen kézenfekvő módja ennek. Ezenkívül tovább kívánunk fejleszteni olyan technológiákat, amelyek szintén költséghatékonynak és környezetkímélőnek bizonyulhatnak. Már most rátaláltunk néhány lehetőségre, de vélhetőleg ennél jóval több merül fel a jövőben.”
Page így folytatta: „Elsődleges célunk egy 1 gigawatt kapacitású, a szénnél olcsóbb, megújuló energiaforrás kifejlesztése – hiszen ennyi energiával egy San Francisco-méretű várost is el lehet látni árammal. Optimisták vagyunk, ezért úgy véljük, ehhez nem kellenek évtizedek, hanem néhány év is elegendő lesz.”
„Ha ezt a célt elértük, és nagy mennyiségben tudunk a szénnél olcsóbb áramot termelni a megújuló erőforrások révén, akkor olyan megoldás lesz a világ kezében, amellyel jelentős mennyiségű áramhoz juthat a szén-dioxid-kibocsátás jelentős csökkentése mellett. Természetesen ez nekünk is jó üzlet lenne.”
A szén jelenleg sokak számára az elsődleges energiaforrás a Földön, hiszen világszinten a villamosáram 40 százaléka innen származik. Az ebből keletkező üvegházhatást okozó gázok környezetkárosító hatása napjaink egyik legnagyobb problémája. A szénnél olcsóbb, megújuló erőforrásból előállított áram a káros emisszió globális csökkentésében kulcsfontosságú szerepet játszana.
„Több csoport is teljes erővel dolgozik azon, hogy olcsó, megújuló erőforrásból származó áramot állítson elő. Mi szeretnénk ezekhez az erőfeszítésekhez hozzájárulni, hogy a technológia még olcsóbb és még hamarabb elérhető legyen. A jelenlegi befektetési kritériumok nem garantálják, hogy az olcsó, tiszta és megújuló energia elég gyorsan piacra kerül ahhoz, hogy megakadályozza a klímaváltozás legaggasztóbb fejleményeinek bekövetkeztét” – mondta Larry Brilliant, a Google.org, azaz a Google jótékonysági szervezetének igazgatója.
A Google.org jelenleg is két olyan céggel közösen dolgozik, amelyek alternatív energiára épülő technológiákkal foglakoznak: A pasadena-i illetőségű eSolar elsősorban a nap energiájának felhasználására specializálódott, a hagyományos erőművek üzemanyagait a napenergiából nyert hővel kívánja helyettesíteni. Az eSolar által kifejlesztett technológia lehetőséget nyújthat a szénnél olcsóbb, közüzemi méretű áramtermelésre. Az alameda-i Makani Power a légkör felső rétegeiben található szelekből nyerhető energiával foglakozik. Ezzel a jelenlegi áramszükséglet jó részét fedezni lehetne.
A Google folyamatosan tevékenykedik annak érdekében, hogy a lehetőségekhez mérten energiatakarékosan és környezettudatosan működjön. A cég idén tavasszal jelentette be, hogy 2007-től teljes szén-dioxid-kibocsátását ellentételezni kívánja – és a legjobb úton halad ennek teljesítése felé. Ez év végéig a Google több olyan erőfeszítést is tett és tesz, amelyek a károsanyag-kibocsátás csökkentésére, illetve a környezetbarát fejlesztések felgyorsítására irányulnak:
- Olyan korszerű energiatakarékos technológia kifejlesztése, amely lehetővé teszi az adatközpontok üzemeltetését és hűtését az Egyesült Államokban és szerte a világon.
- A Mountain View-ban található központ áramszükségletének részleges fedezése az 1,6 megawattos vállalati napelemrendszer segítségével – utóbbi az egyik legnagyobb ilyen rendszer az USA-ban.
- Az elektromos autók fejlesztésének felgyorsítása és elterjesztése a RechargelT kezdeményezés segítségével – ennek keretében a Google többek között 10 millió dollárt fog befektetni a legígéretesebb vállalkozásokba.
- A Google és az iparág többi piacvezető cége 2007-ben megalapította a Klímaváltozás Elleni Iparági Kezdeményezést (Climate Savers Computing Initiative), az energiatakarékosabb számítógépek és szerverek kifejlesztését és használatát szorgalmazó konzorciumot.
- A Google.org-on keresztül olyan szabályozások kidolgozása, amelyek a megújuló erőforrások fejlesztésére és alkalmazására ösztönöznek – ilyen szabályozás lehet például az U.S Renewable Energy Standard is.
Kapcsolódó cikkek
- Újabb technológiai Greenpeace-lista, a Nintendo 0 pontot ért el
- Kizöldül a CES
- Megújuló energiaforrást használ a Pannon új székháza
- Hogyan juthatnak el a hirdetések minden felhasználóhoz?
- Ismét jelentősen nőtt a Google részesedése a keresőpiacon
- Kemény EU-vizsgálat vár a Google-DoubleClick fúzióra
- Google Könyvkereső partnerprogram Magyarországon
- Keresés Google-val saját oldalunkon
- Az EU a Google-Doubleclick ügyletet vizsgálja
- Tízmillió dolláros Android-fejlesztő versenyt hirdetett meg a Google
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Hogyan működnek a hírgyűjtő oldalak?
A technológia fejlődésével napról napra egyre könnyebb hozzájutni a napi híradagunkhoz, de nem volt ez mindig így. Az emberek korábban is kíváncsian álltak hozzá a körülöttük történt eseményekhez, az internet elterjedésével pedig gyakorlatilag már semmi nem szab határt a híréhségnek. Régen a nyomtatott sajtó szolgált arra, hogy az információkat széles körben megismertesse, ma pedig elég néhány kattintás és máris elénk tárul a világ.
Az Audi Development Camp idén nyáron is várja a jövő mérnökeit a Széchenyi István Egyetemen
A győri Széchenyi István Egyetem és az Audi Hungaria közös szervezésű Audi Development Camp elnevezésű nyári képzése idén augusztusban is várja a szakmai fejlődésre és kihívásokra vágyó mérnök- és közgazdászhallgatókat. Az egyhetes, angol nyelvű programon a magyar és nemzetközi fiatalokból álló csapatoknak ezúttal egy elektromos hajtáslánccal kapcsolatos projektfeladatot kell megoldaniuk.
A DA Drive Analyzer előre jelezni a meghajtó meghibásodásából eredő adatokat fenyegető veszélyeket
A vadonatúj AI-alapú lemezhiba-előrejelző szoftver, a DA Drive Analyzer 2.0 már elérhető az ADM App Centralban, és az ASUSTOR NAS-sal együtt használható, hogy előre jelezze, mikor fog meghibásodni egy meghajtó, így elég időt biztosítva, hogy intézkedni tudj az adatok védelméről.
K&H: négy lépésben a planetáris szuperintelligencia felé
Az emberi gondolkodáshoz hasonlóan működő gépi intelligencia megjelenését szakértők még igen távoli lehetőségként értékelik. Ugyanakkor az MI fejlődése gyorsuló ütemben zajlik. A valódi kérdés nem az, hogy mikorra válik valósággá ‒ hiszen itt van velünk, a mindennapok része. Sokkal inkább úgy kell feltenni a kérdést, hogy milyen fázisokon keresztül alakul ki, és a végén mit hozunk ki belőle mi, emberek – mondja Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője.
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.