AT&T: tényleg jön jövőre a 3G iPhone

Milkovits Gábor, 2007. december 2. 20:46

Randall Stephenson, az amerikai AT&T telefontársaság vezérigazgatója a régóta folyó találgatásokat hivatalosan megerősítve bejelentette, hogy jövőre kapható lesz az Apple iPhone 3G verziója.

Ez azt jelenti, hogy a készülékek a jelenleg támogatott GSM és EDGE, valamint a WiFi mellett a főleg az európai mobilszolgáltatók által a kontinensen szinte mindenütt elterjesztett UMTS (WCDMA) platformon is tudnak majd kommunikálni. A mobil szélessáv lehetővé teszi a WiFi forró pontoktól távolabb való gyorsabb internetezést, elektronikus levelezést és multimédiás funkciókat is. Az Apple egyébként két okból nem épített be 3G kompatibilitást az első generációs iPhone-ba; egyrészt első körben a ritka 3G lefedettséggel rendelkező amerikai piac volt a legfontosabb, másrészt pedig a megoldás érezhetően megnövelte volna a készülék árát, illetve csökkentette volna az egy feltöltéssel elérhető használati időt.

Ahogy az eddigi hírekből, úgy Stephenson sajtóközleményéből sem derülnek ki további részletek a megújult iPhone-al kapcsolatban, sem az árról, sem az újdonságokról. Korábban a spanyol Telefonica egyik magát megnevezni nem akaró munkatársa egész pontosan jövő májusra tette az új 3G készülék megjelenését, de maga az Apple szokásához híven egyelőre semmit sem közölt a nyilvánossággal.

Kulcsszavak: Apple iPhone

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 15:57

A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl. 

2024. május 7. 20:30

Megérkeztek a HMD legújabb nyomógombos telefonjai

Ínycsiklandó tech csemegével készült a Human Mobile Devices (HMD), a ​ vállalat ugyanis épp most mutatta be legújabb kreációját, egy különleges klasszikus telefonokból álló válogatást a Nokia 215 4G, a Nokia 225 4G és a Nokia 235 4G készülékekből. A három kis nyomógombos csoda a szivárvány színeiben érkezik, 23 990 Ft fogyasztó árról indulva.

2024. május 1. 16:10

A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei

Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban. 

2024. április 29. 19:48

Tippek a hosszabb üzemidőhöz a HONOR-tól

A HONOR készülékei, a kedvező árútól a csúcskategóriásig kiváló akkumulátor üzemidővel rendelkeznek, mérsékelt igénybevétel mellett akár egész nap használhatóak. Ettől függetlenül azonban érdemes figyelni arra, hogy miként tudjuk a leghatékonyabban kihasználni az üzemidőt, hogy még véletlenül se merüljön le okostelefonunk.

2024. április 26. 16:19

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36