Újabb piacokat hódíthat meg az egyik legelterjedtebb magyar szoftver
Már nagygépes környezetben is elérhető a világ legnépszerűbb alternatív naplózó megoldása
Kevesen tudják, hogy létezik egy hazai szoftvertermék, amely tíz éves története során kétségkívül az egyik legsikeresebb magyar exporttermékké vált, sőt világviszonylatban is igen sikeres szoftvernek számít. A syslog-ng nyílforrású naplózó szoftver ma a világ vállalatai által leggyakrabban alkalmazott naplózó megoldás. Becslések szerint a UNIX/Linux szervereket üzemeltető szervezetek 70-80 százaléka használja a magyar megoldást, a nagyvállalati kategóriában ez az arány megközelíti a 100%-ot. Számokban kifejezve ez több millió futtatott példányt jelent.
„Tíz éve, még egyetem alatt készítettem a syslog-ng első verzióját. Azóta a termék sokat fejlődött, ahogy a piaci igények is. Ma a világ bármely országában elég kimondanom a BalaBit vagy a syslog-ng nevet, hogy komolyan vegyenek.” – mondja Scheidler Balázs a BalaBit IT Security egyik alapítója, a cég jelenlegi ügyvezetője.
A Linux/Unix világban elért sikereket meglovagolandó a BalaBit idén tavasszal bejelentette a syslog-ng Windows szerverekre készült a kiegészítését, a napokban pedig piacra dobta az IBM System i rendszerre készült modult is, amellyel a termék belépett az úgy nevezett midrange kategóriába. Várhatóan jövőre elkészül a mainframe szerverekre szánt változat is. A cél, hogy a syslog-ng termékcsalád segítségével gyakorlatilag bármilyen összetett, inhomogén hálózat naplóinfrastruktúráját könnyedén, központilag lehessen menedzselni.
Hogy miért fontos mindez? A vállalatokat ma már számtalan törvény és szabvány kötelezi arra, hogy átláthatóvá és visszakövethetővé tegyék működésüket. Így az elektronikusan tárolt adatokhoz való minden nemű hozzáférést vagy módosítást naplózniuk kell, a keletkező hatalmas mennyiségű adatot pedig egyetlen központi helyre kell gyűjteniük további elemzés és archiválás céljából.
„Az utóbbi években tapasztalható, a törvényalkotói oldalról induló, de ma már a vállalatok által is elismert trendek felértékelték a naplóinfrastruktúrák fontosságát, így abba a helyzetbe találtuk magunkat, hogy kicsiny magyar cég létünkre az egyik legfontosabb biztonságtechnikai szegmens kiemelt szereplője vagyunk.” – folytatta Györkő Zoltán üzletfejlesztési igazgató.
A BalaBit igyekszik kihasználni a kedvező piaci körülményeket, ennek okán idén számos szolgáltatást és terméket jelentett be a syslog-ng-vel kapcsolatban. A legnagyobb változás, hogy a fejlesztők kiadták a szoftver multi-platform, titkosított csatornákat is támogató kereskedelmi verzióját. Ennek a folyamatnak az egyik állomása a most bejelentett midrange támogatás.
Kapcsolódó cikkek
- Új informatikai rendszer a vasútnak
- Speciális célszoftver festékkereskedőknek
- Tovább csökken a papírmunka
- IFS Applications Oroszország vezető MRO központjánál
- Már itthon is elérhető az IFS Applications 7.5
- CODA: új költségelszámolás-menedzsment szoftver
- Folyamattámogatás bérprogrammal - Tovább bővült a nexONBÉR
- ProfitTárs ügyviteli program: friss verzió, új licenc
- Integrált megoldás a gépjárműgyártóknak
- BalaBit Campus Program 11 főiskolán és egyetemen
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.