Böngészőújdonságok decemberben

Milkovits Gábor, 2007. december 21. 07:45

Az Opera kiadta számítógépes böngészőprogramjának 9.25 verzióját, illetve szinte ezzel egy időben megjelent a Firefox 3 második béta tesztváltozata is.

Az Opera 9.25 gyakorlatilag biztonsági frissítés, amely több javítófoltot tartalmaz. Ezek közül az Opera mintegy ötöt fel is sorol; négy hackerek által kihasználható biztonsági réseket orvosol, egy pedig a böngésző lefagyását okozó hibát javít. Az Opera rendszeresen, nagyjából kéthavonta frissíti programját, míg a nagyobb változtatásokkal járó legutóbbi új verzió a 9.2 volt, amely többek között a gyorshívót adta hozzá az eddigi funkciókhoz.

A Firefox 3 Beta 2 szakemberek szerint az első nyilvános tesztverziónál jóval stabilabb szoftver, amely egyúttal azt is jelzi, hogy a sorozatos csúszások után a Mozilla valószínűleg tartani tudja majd a legutóbb kijelölt menterendet. E szerint a végleges böngésző még 2008 elején kiadásra kerül. A nyílt forráskódú fejlesztő társaság szerint a Beta 2 több mint 900 javítást és újítást tartalmaz a Beta 1-hez képest, így jelentősen gyorsabb nála, illetve több új funkciót is tartalmaz. Ezek közé tartozik a jobb süti-kezelés, az új integrált letöltés-kezelő, az intelligens könyvjelző-mappa, stb. A Firefox 3 fő újdonságként tartalmazza a jelenlegi könyvjelzők és előzmények teljes felváltására készült ’Places’ alkalmazást is, amelyet a Mozilla eredetileg még a tavaly októberben megjelent Firefox 2.0-hoz tervezett kiadni.

Eközben a Microsoft mérnökei sem tétlenkednek; bejelentették, hogy nemrég az Internet Explorer böngésző 8-as kísérleti verziója hibátlanul teljesítette az Acid2 tesztet. Erre a véglegesített böngészők közül eddig egyedül az Opera volt képes. Az Acid2 arra szolgál, hogy megmutassa, az adott böngésző milyen mértékben támogatja a webes szabványokat. A teszt a http://www.webstandards.org/action/acid2/ oldalon végezhető el.

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Az Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány elnyerte a Kyndryl Alapítvány támogatását

A Kyndryl Alapítvány, a Kyndryl filantróp ága bejelentette, hogy a magyarországi Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány egyike annak a hét országból származó 11 nonprofit szervezetnek, amelyek a Kyndryl Alapítvány első támogatási körében adományban részesülnek.

2024. május 10. 14:26

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Lehet egyszerre mobil és otthoni az internet?

A mobiltelefon ma már szinte mindenki zsebében ott lapul, de a mobilozást lehetővé tévő technológia új értelmet ad az eddig vezetékkel elért otthoni internetezésnek is. Még nem szoktunk hozzá teljesen, de érdemes: nemcsak kábelen lehet otthon netezni, hanem mobilinterneten is, méghozzá úgy, hogy teljes értékű otthoni internetszolgáltatáshoz jutunk. Ez nemcsak azokon a helyeken jelent alternatívát, ahol a vezetékes internet nem elérhető, hanem önmagában is jár előnyökkel, főleg, ha 5G-mobilhálózatról van szó.

2024. május 8. 09:55

Három új 3D nyomtató és több ráadás a FreeDee standján

A FreeDee Kft. az additív gyártás egyik élen járó hazai specialistája. Márkafüggetlen szakértőként számos piacvezető 3D nyomtató és 3D szkenner márkával dolgoznak együtt, így a FreeDee standján idén három új 3D nyomtató is egyszerre debütál! Most lehet majd itthon először élőben megnézni a Markforged FX20 robusztus kompozit nyomtatót, az UltiMaker Factor 4 ipari FDM nyomtatót és a Formlabs Form 4 mSLA nyomtatót is. Emellett látványos SLM fémnyomtatásokra és 3D szkennelés bemutatóra is számíthatnak az Ipar Napjain a 101F (A pavilon) stand látogatói.

2024. május 6. 14:51

Mennyire vannak biztonságban a jelszóval védett adataink?

Manapság egyre több és egyre nagyobb volumenűek az adatlopások, ráadásul az adatszivárgások egyre többe is kerülnek a szervezetek számára. A technológiai újításoknak köszönhetően a kibertámadások napról napra kifinomultabbak, és a legerősebb jelszót is feltörik. Ennek ellenére továbbra is ez a vállalatok által leggyakrabban használt biztonsági módszer világszerte.

2024. május 3. 09:54

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36