Ötpárti összefogás a digitális szakadék csökkentésére

MTI Sajtóadatbank, 2008. január 9. 08:48

Szakmai kezdeményezésre a parlamenti pártok egy-egy politikusa kedden közös nyilatkozatban fejezte ki elkötelezettségét az információs társadalom terén tapasztalható kedvezőtlen helyzet javítása iránt.

Az információs társadalom vívmányait, főként az internetet az ország 60 százaléka nem használja - mondta Dombi Gábor, az Informatikai Érdekegyeztető Fórum főtitkára az aláírást követő sajtótájékoztatón.

Dombi Gábor közölte: az Európai Unió "e-befogadásról" szóló irányelve szerint 2010-ig minden tagállamban a digitális írástudatlanságot a 2008-as állapot felére kell visszaszorítani, azaz a hátrányos helyzetűeknek segíteni kell a világhálóhoz és egyéb infokommunikációs technológiákhoz való hozzáférésben. A főtitkár szerint lehetetlen Magyarországon két év alatt 3 millió embert bevonni az információs társadalomba, ám egymillióra van esély, és már ez is jelentős előrelépés lenne.

Márfai Péter, az Országgyűlés informatikai albizottságának szocialista elnöke elmondta: a pártok első lépésként arról állapodtak meg, hogy országgyűlési határozattal nyomatékosítják elkötelezettségüket a társadalmat jellemző digitális szakadék csökkentésére. Továbbá egy eseti bizottság áll fel, ami a digitális írástudatlanság visszaszorulását, az arra irányuló lépéssorozatot felügyeli.

Az MSZP-s politikus megjegyezte: az uniós irányelv arról is rendelkezik, hogy 2008 elejére minden tagállam készüljön el azzal az akciótervvel, ami a hátrányos helyzetűek információs társadalomba való bevonásához konkrét intézkedéseket sorol fel.

Az akciótervvel nemcsak Magyarország, hanem az EU összes országa adós maradt - hangsúlyozta Márfai Péter. Hozzáfűzte, hogy a kormány várhatóan még az idén bepótolja mulasztását.

Az ötpárti nyilatkozatot Márfai Péter mellett Pettkó András (MDF), Kovács Kálmán (SZDSZ), Nyitrai Zsolt (Fidesz) és Molnár Béla (KDNP) írta alá.

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Különleges kedvezményekkel indítja a nyarat a Samsung

A nyár beköszöntével több sportesemény is elrajtol, itt az ideje a közös szurkolásnak. Ezzel párhuzamosan, 2024. június 3-án 10 órakor indul a Samsung fesztivál, a vállalat háromhetes promóciója, amely során a felhasználók 2024. június 24-én 9 óráig kedvezményekkel válogathatnak a Samsung legújabb zászlóshajó mobilkészülékei, tévéi és csatlakoztatható háztartási gépei közül*, hogy az új eszközökkel még magával ragadóbb szurkolói élményt élhessenek át a nyári meccsnézések alkalmával.

2024. május 27. 20:27

Már Magyarországon is elérhető az eMAG Genius hűségprogram

Az eMAG elindította Magyarországon a Genius nevű előfizetéses hűségprogramját, amelyen keresztül többek között ingyenes szállítást és heti dedikált kedvezménykampányokat kínál. Az eMAG Genius előfizetői több mint hatmillió – Genius jelvénnyel ellátott – termékre vonatkozóan vehetik igénybe az előfizetést, amelyek az eMAG, és a Marketplace platformon működő partnerkereskedők kínálatában érhetők el.

2024. május 27. 19:05

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

Exkluzív budapesti esemény keretében mutatták be a hazai szakmai közönségnek május 23-án, az Everguest Intelligence-t. A mesterséges intelligencia a szemünk előtt alakítja át és forgatja fel a turizmus és a vendéglátás mindennapjait. Az Everguest legújabb fejlesztése pedig már a piaci bevezetése előtt jelentős figyelmet kapott, mostanra pedig már több mint 250 szálláshely iratkozott fel a várólistára. Azóta a szoftvert már nemzetközi környezetben, Bécsben, Barcelonában és Amszterdamban is bemutatták, mindenhol kitörő sikert aratva. Az eseményen szó esett az AI emberi vonatkozásairól is.

2024. május 27. 17:30

Magyarországon lép az európai piacra a díjnyertes amerikai felhőszolgáltató

Magyarországon és Romániában terjeszkedik az Intuitive.Cloud, amely a térség diverz és tapasztalt tehetségbázisát veszi célba, hogy továbbra is csúcsminőségű szolgáltatásokat nyújthasson ügyfeleinek. A felhőszolgáltató a következő egy évben több, mint 10 pozíciót tervez nyitni és 200 IT-szakembert venne fel a toborzással foglalkozó Hays segítségével, ezzel pedig életjeleket mutathat az utóbbi időszakban visszaeső IT-piac. 

2024. május 27. 15:56

Eredményes évet zárt a CETIN Hungary

A CETIN Hungary Zrt. sikerrel zárta harmadik teljes üzleti évét. A független, integrált távközlési infrastruktúraszolgáltató beruházásait, árbevételét és nyereségét is jelentősen növelte. A vállalat idén közel 23 milliárd forintot tervez hálózatfejlesztési beruházásokra fordítani.

2024. május 27. 14:28

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17