Szerkezetváltás a Nokiánál, régiós egység Budapest központtal

Kovács Attila, 2008. január 10. 17:10

Mai budapesti sajtótájékoztatóján Greig Williams, a Nokia Magyarország ügyvezetője, a Nokia SEE kinevezett vezetője Nokia 2008. január 1-jétől érvényes új globális szervezeti felépítéséről, illetve a budapesti központtal létrehozott, 11 régiós országért felelős új Nokia South-East Europe (SEE) értékesítési egységéről adott információt.

Idézte Olli-Pekka Kallasvuót, a Nokia elnök-vezérigazgatóját, aki szerint: „A mobilkommunikációs- és az internetes-iparág konvergenciájával új növekedési lehetőségek nyílnak meg előttünk mind a készülék-üzletágban, mind pedig a fogyasztói internetszolgáltatások és a vállalati megoldások terén. A gazdag, mobilon elérhető szolgáltatások iránti egyre nagyobb fogyasztói igény miatt megérett az idő a váltásra. Minden árkategóriában, a készülékek legteljesebb választékára szeretnénk kiterjeszteni e szolgáltatásokat. Biztosak vagyunk abban, hogy az új szervezeti felépítéssel kiaknázhatjuk a lehetőségeket, és egyidejűleg befektetéseinket és tevékenységünket is hatékonyabbá tehetjük.”

A három év után kialakított új szervezeti felépítésben a Nokia készülékekkel foglalkozó üzletágának üzleti és horizontális csoportjait három fő egység váltotta fel. A Devices (készülékek), amely a piac legjobb készülékportfoliójának összeállításáért felelős; a Services & Software (szolgáltatások és szoftver), amely a fogyasztói internetszolgáltatások és a vállalati megoldások és szoftverek kínálatának bővítésére irányuló Nokia stratégiáért felel; valamint a Markets (piacok), amely a Nokia beszállítói láncolatot, a gyártást, az értékesítési csatornákat és a marketingtevékenységet felügyeli. A Nokia emellett létrehozott egy fejlesztési főirodát (Chief Development Office), amely a Nokia stratégiai erejének és növekedési potenciáljának optimális kiaknázásával foglalkozik, illetve az elnök-vezérigazgatóval közösen gyakorlati segítséget nyújt az új egységek integrációjához. Williams ehhez egy negyedik területet is hozzátett: szoros és koordinált együttműködés valósul meg ugyanis a jövőben a nagyon fiatal, de máris jelentős globális sikereket elérő Nokia Siemens Networks "végponntól-végpontig" hálózati közös vállalattal.

A 2008. január 1-jétől érvényes új szervezeti felépítésben a Nokia kötelező pénzügyi beszámolás tekintetében két szegmensből: a Device & Servicesből és a Nokia Siemens Networksből áll. A Nokia a két szegmens eredményeit a negyedéves és éves pénzügyi beszámolójában teszi közzé.

A Devices egység élén az egykori Mobile Phones üzleti csoportot vezető Kai Öistämo áll, míg a Services & Software egység vezetője a Technology Platforms volt igazgatója, Niklas Savander. A Markets egységet a Multimedia üzleti csoportot irányító Anssi Vanjoki vezeti 2008. január 1-jétől. A fejlesztési főigazgatói posztot az Enterprise Solutions üzleti csoportot igazgató Mary T. McDowell tölti be. Robert Andersson, a Customer and Market Operations vezetője a Devices egység pénzügyeiért és stratégiájáért, valamint a Nokia egészének stratégiai beszerzéseiért felel. Az egykori műszaki főigazgató, Tero Ojanperä ezentúl a Services & Software szórakoztatási és közösségi szolgáltatásaiért felel. Timo Ihamuotila, aki a Mobile Phones értékesítési és portfolió igazgatója, a Markets egységen belül a Nokia globális értékesítését irányítja. A csoport ügyvezető testületének további tagjai korábbi beosztásukban folytatják a munkát.

Williams utalt arra is, hogy az új Nokia felelősségi területek kialakítása során döntés született: budapesti központtal egy új, délkelet-európai (South-East Europe - SEE) értékesítési egység  létrehozásáról. Az új értékesítési egység Greig Williams vezetésével 2008. január 1-jétől működik, Magyarország, Románia, Görögország, Izrael, Bulgária, Szerbia, Montenegró, Albánia, Makedónia, Ciprus és Koszovó tartozik az irányítása alá. Az új értékesítési egységet egy  60 fős nemzetközi csapat irányítja, ebből 45-en Budapesten dolgoznak. A korábbi magyar csapatból a következő kollégák irányítják az értékesítési egység munkáját: Bencze Rita a régió marketingtevékenységéért felelős Dankovics Tamás az új termékek bevezetésének támogatását irányítja; Sebesi Endre az ügyfélszolgálatért és a szolgáltatásokért felelős a délkelet-európai értékesítési egységen belül, Simai Anna a régió belső és külső kommunikációs feladatait látja el.

A Prím Online kérdéseire  a következő további információk láttak napvilágot:
 

  • A Nokia SEE  budapesti központjának új telephelye van (ide költözött korábbi telephelyéről a Nokia magyarországi csapata): IX. Czuczor utca 3,
  • az elmúlt évben meglepő nagy sikere volt Magyarországon az N90, N95, N95 8Giga internetes mobikészülékeknek;
  • a jelenleg mintegy 6 ezer főt foglalkoztat Magyarországon a Nokia; megoszlásuk: a komáromi gyárban 5500 fő, Budapesten 600 fő (ebből 60 fő a régiós feladatokat, 440 fő pedig könyvelési, adminisztrációs és support feladatokat lát el).    
Kulcsszavak: CIO +céginfo Nokia

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Díjnyertes Samsung klímamegoldások az MCE 2024-en

A Samsung Electronics Air Conditioner Europe (SEACE) legújabb fejlesztéseivel és termékeivel vett részt a 2024-es Mostra Convegno Expocomfort (MCE) hűtés-fűtéstechnikai szakkiállításon. Az MCE kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy a vállalat bemutathassa mind a lakossági, mind a kereskedelmi termék- és szolgáltatáskínálatát a HVAC+R*  területén, amelyeket a kényelem és az összekapcsolhatóság vezérel. A szakkiállításon a Samsung tovább erősíthette iparági pozícióját, a termékeket MCE Kiválósági díjakkal ismerték el, illetve a 2024-es Év Terméke díjat is elnyerte a vállalat.

2024. május 7. 10:24

Indul a K&H STEM pályázat: az IT hallgatók innovatív megoldásait várják

Technológiai pályázatot hirdet a K&H a hazai IT képzést nyújtó felsőoktatási intézmények hallgatói számára, hogy elismerje azon fiatal szakembereket, akik kiemelkedő szakmai, tudományos dolgozataikkal hozzájárulnak az új, innovatív megoldások kitalálásához és inspirációként szolgálnak mások számára. A közel 2 millió forint anyagi támogatást és szakmai projektmunkában való részvételi lehetőséget biztosító pályázatra alap- és mesterképzés kategóriákban, összesen 8 témakörben – köztük AI, fintech és felhőtechnológiában – lehet jelentkezni itt.

2024. május 6. 19:53

Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek

A vállalatok többsége digitálisan még éretlen, ha a HR folyamatok automatizációjáról van szó – derült ki egy friss felmérésből. A munkavállalók azonban korántsem tartanak annyira az AI előretörésétől, mint gondolnánk: mindössze tíz százalékuk gondolja azt, hogy a mesterséges intelligencia ténylegesen veszélyeztetné az állását. A kutatás arra a kérdésre kereste a választ, hogy a technológia gyors ütemű változása mellett mire számíthatnak az álláskeresők, a munkavállalók és a munkaadók a közeljövőben. 

2024. május 6. 18:10

Növényvédelmi drónpilótaképzést indít a Széchenyi-egyetem, az ABZ Drone és a CloudIA

A Széchenyi István Egyetem, az ABZ Drone Kft. és a Cloud for Intelligent Airplace Zrt. (CloudIA) együttműködési megállapodást kötöttek, amelynek keretében növényvédelmi drónpilóta-képzést indítanak, először május végén. Az oktatás az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karon valósul meg, elérhetővé téve a legmagasabb szintű drónképzést a régió szakemberei számára.

2024. május 6. 11:50

Mitől lesz okos a jövő hálózata

A jövőben a megújuló energiaforrások arányát növelnék a legtöbben, 2030-ra pedig a digitalizáció és az energiaellátás zöldülése a legmarkánsabban megmutatkozó igény - derül ki az E.ON Hungária Csoport reprezentatív kutatásából. A vállalatcsoport felkészülve a jövő kihívásaira, az elkövetkező években 1 milliárd eurót tervez költeni áramhálózatának fejlesztésére Magyarországon és folyamatosan keresi és alkalmazza azokat a megújuló energia használatát segítő innovatív eszközöket, amelyek a hálózat stabilitását és rugalmasságát szolgálják.

2024. május 6. 10:26

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55