WAP-ra fel!

A tavalyi év volt a bemelegítés

2000. február 29. 16:35
Olvasóink már túl vannak a januáron is, ám amikor ez a lap készül, akkor még igencsak benne vagyunk az első kétezres hónapban, és benne vagyunk az összegzésekben is: mindenki most vonja meg az utolsó ezerkilencszázas év mérlegét. Decemberben mintha kisütött volna a nap a részvénypiac felett, de az egész év nem tűnt rózsásnak. Bár itt, az Internet Kalauz környékén nem hemzsegnek a befektetők, mégis együtt komorultunk a részvénypiaccal, hiszen épp tavaly indítottuk m@ni rovatunkat a Procent Befektetési Rt. támogatásával, és jobban örültünk volna, ha már az induló évben fellendül az internetes befektetés is... Na, de hogyan lendüljön, ha a hagyományos is haldoklik? Horváth Szabolcsot, a Procent Befektetési Rt. Internet Üzletágának vezetőjét arra kértük, mondja el a tapasztalatait, illetve azokat a tényezőket, amelyek befolyásolták az elmúlt évi internetes tőzsdei szolgáltatásokat.
- Sajnos a magyar tőzsde szempontjából az 1999-es év nem mondható éppen sikeresnek. A külföldi befektetők nagy része elfordult a magyar piactól. Sok befektető azért nem mert a kelet-közép-európai - így a magyar - tőzsdén befektetni, mert félt a 2000-es problémától. Ez a tény, sajnos, igencsak lecsökkentette a tőzsde forgalmát. A napon belüli likviditásnak nem tett jót a kereskedési idő meghosszabbítása sem. A rövidebb kereskedési idő alatt koncentráltabban jelentek meg a piaci mozgások, amelyek a spekulánsok számára nagyobb lehetőséget biztosítottak a napon belüli árfolyammozgások kihasználására.

- Nem kellett volna a kereskedési időt meghosszabbítani?

- Természetesen nem szeretném, ha azt gondolnák, hogy a tőzsdei kereskedési idő meghosszabbítása ellen lennék, de a jelen piaci és internetes helyzetben sajnos ez nem könnyíti meg a piaci szereplők dolgát. Mert ha egy aktív befektetőt tekintünk, aki a teljes kereskedési idő alatt szeretné nyomon követni az árfolyamok változását, akkor napi 6 és fél óra internethasználatban gondolkozhatunk. Szerencsére ma már viszonylag olcsó a korlátlan internet-hozzáférés, azonban aki telefonvonalon kapcsolódik a hálózathoz, annak súlyos tízezrekbe kerül a csúcsidőben való internetezés. További költségvonzatként jelent meg a BÉT által kivetett termináldíj, amelyet minden egyes valós idejű tőzsdei árfolyamadat felhasználójának ki kell fizetnie. Ennek a mértéke sajnos olyan magas, hogy a brókercégek az átvállalására már nem képesek.

- A negatívumok ellenére az év második felében több új piaci szereplő is megjelent az internetes tőzsdei szolgáltatás piacán. Ez azt mutatja, hogy a nehézségek ellenére érdemes ezen a piacon mozogni... Vagy inkább ezt a tényt is a nehézségek közé kellene sorolni?

- Igen, mint minden új piacon, itt is megjelentek a versenytársak. Véleményem szerint az igazi konkurenciaharc most kezdődik, idén igen komoly versenynek nézünk elébe. Két fő internetes brókeri szolgáltatás kialakulása várható. Egyrészt az univerzális brókercégek, amelyek az internetet mint kiegészítő csatornát fogják használni. Ezek a cégek nem kezdenek drasztikus árcsökkentésbe, szolgáltatásuk is szélesebb körű. A másik szolgáltatótípus a klasszikus diszkontbróker, amely minden más piaci ár alá megy, de csak az alapszolgáltatást nyújtja. A magyar befektetői attitűd inkább az először említett brókeri szolgáltatást fogadja el.

- Mit vár még 2000-től?

- Nos, az első megrázkódtatáson túl vagyunk, a 2000. évi problémát sikeresen átvészeltük, úgy tűnik, hogy nagyobb volt a füstje, mint a lángja. Valószínűleg ismét megjelennek a külföldi befektetők, ami a forgalom növekedését vonja maga után. Az internetes szolgáltatás területén szinte bizonyosan megjelennek az első WAP-os szolgáltatások, amelyek segítségével akár mobiltelefonon keresztül is igénybe vehetjük a tőzsdei szolgáltatásokat. Sajnos jelenleg még nem tökéletesen megoldott a titkosítás, illetve a felhasználók egyértelmű azonosítása, azonban ezen a területen is gőzerővel folyik a fejlesztés. Addig azonban inkább csak információkat kaphatunk a tőkeszámlánkról, teljesüléseinkről, megbízásainkról. Ezek mind olyan adatok, amelyek nem adnak lehetőséget visszaélésre, ha illetéktelen kezekbe jutnak. Az információk kényelmes megjelenítéséhez azonban csak korlátozott mennyiségű adatot használhatunk, hiszen a WAP-telefonok képernyője viszonylag kicsi. A WAP-szolgáltatás nem lehet nagyon összetett sem, mert a jelenleg kapható telefonok esetében még elég nehézkés a navigáció. Azonban ha a WAP kinövi gyermekbetegségeit, akkor robbanásszerű fejlődésre számíthatunk a WAP-os szolgáltatásoknál.

Kulcsszavak: trend tőzsde Procent WAP

eMAG: Elérhető az ingyenes kiszállítást és exkluzív kedvezményeket kínáló előfizetéses szolgáltatás

Az eMAG elindította Magyarországon a Genius nevű előfizetéses hűségprogramját, amelyen keresztül többek között ingyenes szállítást és heti dedikált kedvezménykampányokat kínál. Az eMAG Genius előfizetői több mint hatmillió – Genius jelvénnyel ellátott – termékre vonatkozóan vehetik igénybe az előfizetést, amelyek az eMAG, és a Marketplace platformon működő partnerkereskedők kínálatában érhetők el.

2024. május 27. 21:18

Különleges kedvezményekkel indítja a nyarat a Samsung

A nyár beköszöntével több sportesemény is elrajtol, itt az ideje a közös szurkolásnak. Ezzel párhuzamosan, 2024. június 3-án 10 órakor indul a Samsung fesztivál, a vállalat háromhetes promóciója, amely során a felhasználók 2024. június 24-én 9 óráig kedvezményekkel válogathatnak a Samsung legújabb zászlóshajó mobilkészülékei, tévéi és csatlakoztatható háztartási gépei közül*, hogy az új eszközökkel még magával ragadóbb szurkolói élményt élhessenek át a nyári meccsnézések alkalmával.

2024. május 27. 20:27

Új magyar fejlesztésű AI szoftver írja át a nemzetközi üzleti világot a vendéglátóiparban

Exkluzív budapesti esemény keretében mutatták be a hazai szakmai közönségnek május 23-án, az Everguest Intelligence-t. A mesterséges intelligencia a szemünk előtt alakítja át és forgatja fel a turizmus és a vendéglátás mindennapjait. Az Everguest legújabb fejlesztése pedig már a piaci bevezetése előtt jelentős figyelmet kapott, mostanra pedig már több mint 250 szálláshely iratkozott fel a várólistára. Azóta a szoftvert már nemzetközi környezetben, Bécsben, Barcelonában és Amszterdamban is bemutatták, mindenhol kitörő sikert aratva. Az eseményen szó esett az AI emberi vonatkozásairól is.

2024. május 27. 20:19

Már Magyarországon is elérhető az eMAG Genius hűségprogram

Az eMAG elindította Magyarországon a Genius nevű előfizetéses hűségprogramját, amelyen keresztül többek között ingyenes szállítást és heti dedikált kedvezménykampányokat kínál. Az eMAG Genius előfizetői több mint hatmillió – Genius jelvénnyel ellátott – termékre vonatkozóan vehetik igénybe az előfizetést, amelyek az eMAG, és a Marketplace platformon működő partnerkereskedők kínálatában érhetők el.

2024. május 27. 19:05

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

Exkluzív budapesti esemény keretében mutatták be a hazai szakmai közönségnek május 23-án, az Everguest Intelligence-t. A mesterséges intelligencia a szemünk előtt alakítja át és forgatja fel a turizmus és a vendéglátás mindennapjait. Az Everguest legújabb fejlesztése pedig már a piaci bevezetése előtt jelentős figyelmet kapott, mostanra pedig már több mint 250 szálláshely iratkozott fel a várólistára. Azóta a szoftvert már nemzetközi környezetben, Bécsben, Barcelonában és Amszterdamban is bemutatták, mindenhol kitörő sikert aratva. Az eseményen szó esett az AI emberi vonatkozásairól is.

2024. május 27. 17:30

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17