Vodafone Vállalati Szolgáltatások Üzletág: új vezérigazgató-helyettes
2008. április 1-jétől dr. Bodnár Zsigmond veszi át a Vodafone Magyarország Vállalati Szolgáltatások vezérigazgató-helyettesi feladatait. Pályafutását a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen tanársegédként kezdte, majd az Arthur Andersen Kft.-nél auditorként folytatta. 1991-től 2007 márciusáig, 16 éven át a Westel (majd T-Mobile) pénzügyi vezetője, 1993-tól egyben a cég vezérigazgató-helyettese is volt.
A pénzügyi igazgatói feladatok ellátása mellett egy évtizeden keresztül hozzá tartozott a nagykereskedelem, majd az üzletfejlesztés és az IT felügyelete is. Mindvégig meghatározó szerepe volt a mobilszolgáltató stratégiájának alakításában, és vezető szerepet töltött be a vállalat főbb változás-menedzsment terveinek kialakításában és végrehajtásában.
Dr. Bodnár Zsigmond a vállalati üzletág vezetését Ürögi Zsolttól veszi át, aki eddig megbízott vezetőként töltötte be a pozíciót. A vállalati üzletág feladata a kis- és nagyvállalkozások, valamint az államigazgatási intézmények kiszolgálása, ide értve az ehhez szükséges marketing, értékesítési, és ügyfélszolgálati feladatokat egyaránt.
Dr. Bodnár Zsigmond érkezésével befejeződött a Vodafone tavaly megkezdett szervezeti átalakítása. A lakossági és vállalati üzletág létrehozásával, tehát a két piaci terület szétválasztásával a Vodafone képes lesz még rugalmasabban reagálni a piaci kihívásokra és ügyfelei igényeit személyre szabottabban fogja kielégíteni.
Kapcsolódó cikkek
- IVSZ: átmenetileg Keresztesi János végzi a főtitkári teendőket
- Új vezető a HP Magyarország nyomtatási üzletágánál
- Válságkezelő kereskedelmi igazgató a Sixtnél
- Új HR-menedzser a Canon Hungária Kft.-nél
- Laufer Tamás az Informatikai Vállalkozások Szövetségének új elnöke
- Májusban újabb mobilkészülékek a Vodafone-nál
- Klotz Tamás csatlakozott a Microsoft közigazgatási csapatához
- Új marketingvezető a Canon hazai csapatában
- Márciusban is csökkent az aktív mobilelőfizetők száma
- Sigvart Voss Eriksen a Pannon új CMO-ja
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.