"Vodafone100": Gödöllőn is nagy sebességű mobilinternet
Gödöllői sajtótájékoztató keretében jelentette be ma a Vodafone Magyarország, hogy a város a századik település, ahol elérhető a szolgáltató szélessávú vezeték nélküli (HSDPA) internethálózata. A tájékoztatót Beck György vezérigazgató tartotta, a város vezetése nevében Gémesi György, Gödöllő polgármestere köszöntötte a megjelenteket. Beck utalt rá: jelenleg már 111 településen érhető el ez a hálózat, a nyár elejéig pedig rekordsebességgel megközelíti a 150 települést. A nagy sebességű feltöltési sebességet biztosító Vodafone HSUPA-rendszert 88 magyarországi településen használhatják az ügyfelek, míg a 7,2 Mbit/s letöltési sebességű 30 településen érhető el.
„A Vodafone arra törekszik, hogy ne csak a lefedettség bővüljön folyamatosan, hanem aki a Vodafone szélessávú vezeték nélküli internet elérését választja, azonnal minőségi szolgáltatást kapjon. Ezért is döntöttük amellett tavaly, hogy Magyarországon is a világ egyik legnagyobb és legelismertebb hálózat-szállítójával, a Huawei-jel működünk együtt” – mondta Beck György. Hozzátette: „egy év leforgása alatt kétszázszorosára emelkedett a Vodafone ügyfelei körében a mobil internet forgalom.
Gémesi György örömét és köszönetét fejezte ki, hogy a Vodafone HSDPA mobil internet szolgáltatása már Gödöllőn is elérhető. Takács Zoltán, a Huawei kiemelt ügyfelekért felelős igazgatója kitért rá, hogy a kínai cég 2007-ben 16 milliárd dolláros árbevételt realizált. Bemutatta, azt az alig egy-két kiló súlyú, lapos router dobozra emlékeztető új bázisállomást, amelyből a várható érdeklődésnek megfelelő számban helyezett üzembe Gödöllőn.
A Vodafone vezérigazgatója azt is bejelentette, hogy a Gemius Hungary - webanalitikával és forgalomelemzéssel is foglalkozó cég - kutatása szerint 2008 januárját követően februárban ismét a Vodafone mobil internetes hálózatán keresztül látogatta a legtöbb felhasználó (cookie) a magyarországi weboldalakat. A felmérések szerint a használati arány 37,9%-ról 38,3%-ra emelkedett. (A kutatás alapját a nyilvános RIPE adatbázisban található IP tartományok képezték, amelyet a Gemius Hungary Kft. 2008. február hónapra végzett, a magyarországi mobil internet szolgáltatók körében.)
A mai sajtótájékoztatón elhangzott további Vodafone-bejelentések:
- a korlátlan adatforgalmat nyújtó fix havidíjas vezeték nélküli internet elkötelezettség nélküli kipróbálására 30 napot ad a szolgáltató,
- április másodikától a korlátlan internetezés havidíja 5000 forintról 6000 forintra emelkedett.
A Prím kérdésére Beck György elmondta: a Huawei új bázisállomás infrastruktúra használatával egyszerűen, gyorsan, a növekvő igényekhez rugalmasan alkalmazkodva megoldható a bázisállomások kapacitásnövelése, illetve a márkaboltok folyamatos bővítésével felkészítették azokat a várhatóan növekvő mobilinternetes igények kielégítésére.
Kapcsolódó cikkek
- Vestberg: 3,5 milliárd mobilszélessávú felhasználó 2015-re
- Négyszázmillió felett az internetezők száma Kínában
- Májusban újabb mobilkészülékek a Vodafone-nál
- Márciusban is csökkent az aktív mobilelőfizetők száma
- Felére csökkentik a 4. generációs mobilhálózatok energiaigényét
- Kínában már 18 millió felett van a 3G-t használók száma
- Megtévesztő SMS játékért 40 milliós bírságot kapott a Vodafone
- Smart Office: mobil + vezetékes internetkapcsolat + telefon
- Újdonság a hazai piacon: Vodafone internetmegosztó
- Tovább nőtt a mobilinternetezők száma januárban
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.