Alcatel-Lucent:95 millió eurós veszteség

MTI Sajtóadatbank, 2008. május 5. 08:29

A francia-amerikai Alcatel-Lucent - európai részében a földrész második számú távközlésiberendezés-szállítója - még mindig nem igazolta a 2006-os vállalategyesülés előnyeit, mert mind gyengébb a második generációs mobil berendezések piaca, a szállítók között éleződik az árverseny, miközben a csoport sokat költ fejlesztő beruházásokra és szerkezetváltásra, de nagy reményekkel tekint a jövőbe.

Az adó utáni rubrikába az első negyedévben 95 millió eurós veszteség került, az egy évvel korábbi, 199 milliós adózott eredmény helyett. A tavalyi utolsó negyedévi, 48 milliós veszteséghez képest is rosszabbodott kissé a helyzet. Tavaly egész évben 443 millió eurós veszteség volt, a 2006-ban még különálló két cég együttes, összesen 522 millió eurós adózott eredménye helyett.
A bevétel, 3,864 milliárd euró, 0,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, és 26,2 százalékkal kevesebb volt a tavalyi utolsó negyedévinél. Tavaly egész évben a bevétel, 17,792 milliárd euró, 2,5 százalékkal kevesebb volt, mint 2006-ban a két cég együttes, 18,254 milliárdos bevétele. Igaz, változatlan valutaárfolyamokon 2,1 százalékkal nőtt volna a bevétel tavaly, és az idei első negyedévben már 6,3 százalékkal lett volna több az egy évvel korábbinál, ha az euró nem drágult volna a dollárhoz képest. A tavalyi utolsó negyedhez képest változatlan valutaárfolyamon is 23,2 százalékos volt a visszaesés.
Egész évre a bevétel 2-5 százalékos csökkenésére számítanak a cégnél gyenge dollár és a távközlési cégek kevesbedő beruházásai miatt.

Az új generációs mobil távközlési berendezések forgalma viszonylag jól alakul mind az Egyesült Államokban, mind Nyugat-Európában, a nagy értékű új megrendelések az egyesülés erejét mutatják, de a céget lehúzták a hagyományos, második generációs berendezések, amelyek értékesítése főleg a felzárkózó piacokon lanyhult, és gyengült a vezetékes berendezések amerikai piaca is. Ezért folytatják a költségcsökkentést: a tavalyi első negyedévben 1900 alkalmazottól váltak meg, októberben további négyezer fős leépítést jelentettek be, három év alatt pedig 16500 embert bocsátanak el 130 országban az eredetileg 79 ezres létszámból.

Az Alcatelnél külön már a 2006-os ütemvesztést is a termékváltás és a terjeszkedés költségeivel és azzal indokolták, hogy a második generációs mobil-beruházások lassan a fejlődő országokban is kimerülnek. Az átalakítás eredményeképpen viszont nőtt a cég előnye a széles sávú, internet protokoll alapú hármas, tévé-, telefon- és internet-kapcsolatot lehetővé tevő vezetékes hálózati berendezések piacán.

A francia Alcatel és az amerikai Lucent Technologies 2006. április elején jelentette be egyesülését, megalakítva a világ második számú távközlési hálózatépítőjét. Az első helyezett a 24 milliárd eurónak megfelelő forgalmú amerikai Cisco Systems. Az új vállalatban az Alcatelnek 60 százalékos, a Lucentnek 40 százalékos a részesedése. A szinergiahatások révén három év alatt adó előtt 1,4 milliárd eurós megtakarítást várnak. Az egyesült cég távlati célja, hogy világelső legyen a távközlési hálózatépítésben.
 

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09