Netnagyik találkozója Csíkszeredában

MTI Sajtóadatbank, 2008. május 26. 10:07

Erdélyi és budapesti netnagyik találkoznak május 27-31. között a székelyföldi Csíkszeredában, ahol lehetőségük nyílik arra, hogy immár ne csak virtuálisan, hanem személyesen is megismerjék egymást.

A Kattints rá, Nagyi  című, idősebbeknek szóló, alapfokú internetfelhasználói tanfolyam Magyarországon már több mint ötödik éve sikertörténet. A Budapesti Művelődési Központ jogvédett oktatási programja az országhatárokat is átlépte, hiszen az Európai Unió által támogatott egyik projektnek köszönhetően a felvidéki Komáromban és a székelyföldi Csíkszeredában is elkezdődhetett az idősek oktatása.

A székelyföldi városban az első, tíz főből álló csoport képzése februárban rajtolt. A résztvevők huszonöt órás tanfolyamon sajátították el az internet használatát, valamint a világháló nyújtotta lehetőségek feltérképezésének módját.

A Csíkszeredában sorra kerülő nemzetközi netnagyi találkozó alkalomból a csíkszeredai székhelyű Soros Oktatási Központ Alapítvány, valamint a szlovákiai Szakképző és Felnőttképzési Intézet munkatársai szakmai egyeztetést tartanak az oktatási módszerekről. Várhatóan új, az eddiginél hasznosabb tanfolyami jegyzet készül majd a tapasztalatok ötvözéséből - tájékoztattak a szervezők.

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Három hónapig díjmentesen használhatják az Apple Music alkalmazást az LG okostévék tulajdonosai

Izgalmas újdonságot mutat be okostévéin a zenestreaminget kedvelő felhasználók számára az LG Electronics (LG). A gyártó OLED modelljei és Dolby Atmos funkcióval*  ellátott QNED készülékei az első olyan okostelevíziók, amelyek támogatják az Apple Music Dolby Atmos-szal kiegészített térhatású hangzását (Spatial Audio with Dolby Atmos). A Magyarországon is e héttől elérhető, úttörő technológia lenyűgöző zenei élménnyel, a hangzásminőség új szintjével kecsegteti a hallgatókat.

2024. május 7. 19:26

Új jelölés lesz a fenntarthatóság ismérve

Új minősítési kategóriát hozott létre a Siemens az EcoTech megjelöléssel, amivel az iparban, az energiaelosztásban használatos termékeinek fenntarthatósági jellemzőiről ad átfogó képet. Segítségével a vásárlók könnyen megtalálják a számukra egyszerre előnyös és környezetbarát megoldásokat.

2024. május 7. 17:59

NMHH-kutatás: egyre többen választanak több streamingszolgáltatót

2023-ban is folytatódott a lekérhető filmszolgáltatások (streaming) használatának előretörése Magyarországon. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) éves fogyasztói felmérésének legújabb eredményei szerint a tavalyi év végén a 15 év feletti lakosság 41 százaléka nézett rendszeresen mozgóképes tartalmat valamelyik streamingszolgáltatónál.

2024. május 7. 16:24

A Schneider Electric együttműködik a WageIndicator Foundationnel

Becslések szerint világszinten a munkavállalók mintegy egyharmada kevesebbet keres, mint amennyi a nyugodt, tisztességes megélhetése biztosításához elegendő. A helyzet javítása érdekében összefogásra van szükség, ennek jegyében a Schneider Electric három évre szóló partnerségi megállapodást kötött a WageIndicator Foundation nevű szervezettel.

2024. május 7. 14:53

A világ tíz legnagyobb e-jármű-gyártója a Continental gumiabroncsaira támaszkodott 2023-ban

A Continental a tavalyi évben először szállított gumiabroncsokat a világ tíz legnagyobb volumenű, teljesen elektromos járműveket gyártó vállalatának. Az előző évben ez a szám tízből kilenc volt. Az ázsiai-csendes-óceáni térségben (APAC) a prémium gumiabroncsgyártó első ízben látja el az első öt legnagyobb volumenű elektromos járműgyártót elsőszerelésű autógumikkal. Európában, a Közel-Keleten és Afrikában (EMEA), valamint az amerikai kontinensen a vállalat emellett meg tudta tartani erős pozícióját: az öt legnagyobb volumenű gyártó továbbra is a Continental abroncsokban bízik.

2024. május 7. 11:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36