Nyíltan, szabadon: Sun fejlesztői konferencia

forrás Prim Online, 2008. május 26. 19:01

A Sun Magyarország idén is megrendezi hagyományos fejlesztői konferenciáját, amelynek témája idén a nyílt forráskód lesz. A konferencián a technológia újdonságairól, fejlődési irányáról és lehetőségeikről tartanak előadást neves külföldi és hazai szakemberek. A nyílt forráskódú szoftverekhez hasonlóan a részvétel természetesen nyitott és ingyenes.

A konferencia nyitó előadását Reggie Hutcherson, a Sun Technology Evangelizációs csoportjának vezetője tartja „Next Generation Developers - A nyílt forráskódú szoftverek világa” címmel. A konferencia további előadásai a Sun nevéhez kötődő nyílt forrású technológiákat járja körbe, így lesz szó a nemrégiben bejelentett Open Solaris operációs rendszer, illetve  Glassfish és NetBeans újdonságokról is. A közelmúltban vásárolta meg a Sun a legnépszerűbb nyílt forráskódú adatbázis-kezelő rendszert, a MySQL-t, aminek újdonságai szintén helyet kaptak az előadások között.

A konferencia egyik fő tematikája továbbra is a Java, ami már a nyílt forráskódú technológiák körét gazdagítja. Május 6-9. között rendezték meg a Java fejlesztők legnagyobb konferenciáját a Java One-t San Franciscóban. A fejlesztői konferencián az itt bejelentett újdonságokról is hallgathatnak az érdeklődők előadásokat, és itt mutatkozik be először Magyarországon a Java FX technológia is. A nap szakmai részét egy fórumbeszélgetés zárja le, amelyen a nyílt forráskód hazai elfogadottságáról fognak beszélgetni a szakma résztvevői.

Természetesen a szakmai részt követő kötetlenebb programrészben is a „nyíltan, szabadon” elv marad az elsődleges, ezért választották a szervezők a Kaukázus zenekart fellépőnek. A Kaukázus zenekar a zenei világ „nyílt forráskód” élharcosa. Nem küzd az internetes világ terjesztési potenciáljával, hanem inkább kihasználja azt. Zeneszámaik szabadon letölthetőek a weboldalukról, sőt a zenekar rajongói az alkotói folyamatba is bekapcsolódnak, hiszen a weboldalukon megtekinthető videóklippek közül is jó néhány közösségi alkotómunka eredménye.

A környezettudatosság jegyében, a konferenciára kerékpárral érkezőknek őrzött tárolót biztosítanak, illetve egy pólóval ajándékozza meg őket a Sun. 

A rendezvény 2008. június 16-án kerül megrendezésre a Millenáris Parkban. További információ és regisztráció

Kulcsszavak: Sun-hu konferencia

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

Barangolj, dolgozz és játssz a BOOX tablettekkel!

Hogy kiszabadulhassanak a hagyományos irodák korlátai közül és egy nyitott környezetben élhessenek, egyre többen választják a digitális nomádságot a munka és magánélet közti jobb egyensúlyért. Annak ellenére, hogy a véget nem érő nyári kalandok vagy a különböző kultúrák megismerése igencsak csábító, számos kihívást jelentenek.

2024. április 17. 11:41

Júniusban érkezik Magyarországra a Lenovo Legion Tab Android Gaming Tablet

A Lenovo bejelentette, hogy a Lenovo Legion Tab júniusban Magyarországon is elérhetővé válik. A 8,8 hüvelykes Android táblagép – amely a modern mobilos játékosok számára készült – áthidalja a PC és a mobiljátékok közötti szakadékot, egyúttal elérhető és kényelmes megoldást kínál a kiemelkedő játékélményt kereső játékosok számára.

2024. április 15. 14:43

Országos előadássorozatot indít az SZTFH a magasabb szintű kiberbiztonságért

A vállalati kiberbiztonság erősítése érdekében a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) 2024 áprilisában ismét egy többállomásos országos rendezvénysorozatot indít. A roadshow célja, hogy felhívja a figyelmet a vállalatokat érintő kiberbiztonsági fenyegetésekre, valamint – a cselekvő állam részeként – elősegítse a nemzeti digitális szuverenitás és a kiberbiztonság, mint a piacon megvalósuló versenyelőny érvényesítését.

2024. április 13. 14:20

Szerkessz 4K-s Adobe Premiere videókat az ASUSTOR Flashstor 12 Pro NAS-ról!

Az Adobe Premier Pro az egyik legnépszerűbb videószerkesztő alkalmazás. Az Adobe Premiere videók szerkesztésére és speciális effektek hozzáadására is használható. Szerkesztés közben azonban olyan problémák léphetnek fel, mint a nem megfelelő teljesítmény, a tárolólemezek lassúsága, az elegendő tárolókapacitás hiánya, vagy éppen a lemezek meghibásodása és a biztonsági másolatok hiánya. A kevés tárhellyel rendelkező számítógépek felhasználóinak és a tartalomgyártóknak az ASUSTOR a Flashstor 12 Pro használatát javasolja a hatékony 4K-videószerkesztéshez.

2024. április 13. 06:09

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09