Ügyfeleket veszthet a Deutsche Telekom a megfigyelési botrány miatt

MTI Sajtóadatbank, 2008. május 27. 08:40

A Deutsche Telekomnál napvilágra került megfigyelési ügy megrendítheti a közbizalmat a cég iránt, és gyorsíthatja a vezetékes üzletág lemorzsolódását, vélték elemzők hétfőn.

A Der Spiegel hírmagazinban megjelent, leleplező riport nyomán a Deutsche Telekom hivatalosan elismerte, hogy 2005-ben és 2006-ban "a jelek szerint" mobil és vezetékes távközlési adatok "törvényellenes felhasználása" történt, és hogy az ügyet a cég kezdeményezésére már vizsgálja az ügyészség. A közlemény szerint egyes beszélgetések idejét, időtartamát és a telefonálók feltételezett személyazonosságát figyelték meg, de a beszélgetések tartalmát nem ellenőrizték, nem rögzítették. Azt sem közölték, ki és mire használta a megszerzett adatokat.

A Der Spiegel szerint a vállalatvezetés, külső szakértők bevonásával, az alacsonyabb szintű vezetők és a felügyelőbizottság tagjai után kémkedett, azt nyomozván, honnan szivárognak ki vállalati hírek a sajtó számára.

A német pénzügyminisztérium szóvivője hétfőn azt mondta, hogy a kormány üdvözli a Deutsche Telekom vezetősége és az ügyészség intézkedéseit az ügy feltárására, és továbbra is teljes a bizalma a cég vezérigazgatója, René Obermann iránt.

A Deutsche Telekom 31,7 százaléka a német szövetségi kormány tulajdonában van: 14,8 százaléka közvetlenül, 16,9 százaléka az állami fejlesztési bank (KfW) révén.

Az ügyfelek bizalma viszont megrendülhet. - Ez az ügy nem fog tetszeni az előfizetőknek, ezért további vonalakat fognak felmondani, márpedig eddig is a vezetékes forgalom lemorzsolódása a Deutsche Telekom egyik legnagyobb gondja - mondta egy elemző a Dow Jones hírügynökségnek.

A Deutsche Telekom, a márciusban megjelent saját előrejelzése szerint, arra számít, hogy a vezetékes piaci részaránya az idén 73-75 százalékra csökken Németországban a tavalyi 82 százalékról, és 2010-re már csak 65 százalékot képzel el magának a cég. Ennek oka, hogy a vezetékes telefonálás általában teret veszít a mobil távközlés javára, másfelől a versengő piacon a konkurencia is beleharap a Deutsche Telekom, az egykori monopolista tortájába.

Egy másik elemző viszont azt mondta, hogy nehéz kiszámítani a megfigyelési ügy közvetlen hatását a piaci részarányra, hiszen a felhasználók tudják, hogy távközlési adatokkal való visszaélés bármelyik szolgáltatónál előfordulhat.

  •  


Az első negyedévben a Deutsche Telekom, a legnagyobb bevételű európai távközlési társaság - a Magyar Telekom tulajdonosa -  750 millió eurós adózott eredményre tett szert egyszeri tételek nélkül, 33,2 százalékkal többre az egy évvel korábbi 563 milliónál, 688 millió eurós elemzői várakozás mellett.

A profitcsökkenéssel terhelt tavalyi irányzathoz képest a fordulatot a hatékonyság növelésével, a folyamatok optimalizálásával, a költségek csökkentésével és az internetes tartalomszolgáltatásban részesedésvásárlásokkal elért piaci terjeszkedéssel magyarázták, annak ellenére, hogy a teljes bevétel csökkent a hagyományos vezetékes szolgáltatás további szűkülése miatt. Egyszeri tételekkel is jól alakult a végeredmény: 924 millió euróra gyarapodott 459 millióhoz képest.

A teljes nettó bevétel 3,1 százalékkal 14,978 milliárd euróra fogyatkozott a tavalyi első negyedévi 15,453 milliárdhoz képest.

A németországi bevételek 6,9 százalékkal 7,254 milliárd euróra fogytak, a külföldi bevételek 0,8 százalékkal 7,724 milliárd euróra nőttek.

A mobilszolgáltatás bevétele 0,5 százalékkal 8,455 milliárd euróra, a pénzforgalmi többlete 5,5 százalékkal 2,66 milliárdra nőtt. A mobilügyfelek száma világszerte 9,5 százalékkal 123,12 millióra nőtt az egy évvel azelőttihez viszonyítva, ebből az Egyesült Államokban 13,5 százalékkal 30,798 millióra, Európában 8,3 százalékkal 92,322 millióra nőtt az ügyfelek száma. A T-Mobile Magyarország 10 százalékkal 4,928 millióra növelte ügyfelei számát, a Deutsche Telekom központi nyilvántartása szerint.

A vezetékes szolgáltatásban a bevétel 7,7 százalékkal 5,382 milliárd euróra csökkent, a pénzforgalmi többlet 3,9 százalékkal 1,81 milliárd euróra apadt. A széles sávú szolgáltatásban a vonalak száma 18,7 százalékkal 14,446 millióra szaporodott, a hagyományos vezetékes szolgáltatásban viszont 6,3 százalékkal csökkent, 35,877 millióra.

  •  


Tavaly a Deutsche Telekom 569 millió eurós adózott eredményt ért el, 82 százalékkal kevesebbet a 2006-os 3,165 milliárdnál. 2006-ban 43,4 százalékkal csökkent az adózott eredmény.

A teljes nettó bevétel 1,9 százalékkal 62,516 milliárd euróra gyarapodott 61,347 milliárdról. 2006-ban 2,9 százalékkal nőtt a bevétel.

A németországi bevételek 5,4 százalékkal 30,694 milliárd euróra fogytak, a külföldi bevételek 10,2 százalékkal 31,822 milliárd euróra nőttek.

Egészében a mobilszolgáltatás bevétele 8,4 százalékkal, pénzforgalmi többlete 7,3 százalékkal nőtt tavaly. A mobilügyfelek száma világszerte 10,3 százalékkal 119,606 millióra nőtt, ebből az Egyesült Államokban 14,6 százalékkal 28,686 millióra, Európában 9 százalékkal 90,921 millióra nőtt az ügyfelek száma. A T-Mobile Magyarország tavaly 9,5 százalékkal 4,853 millióra növelte ügyfelei számát, a Deutsche Telekom központi nyilvántartása szerint.

A vezetékes szolgáltatásban a bevétel 7,4 százalékkal, a pénzforgalmi többlet 3,8 százalékkal csökkent, ez utóbbiban a széles sávú szolgáltatás terjedése miatt sikerült a visszaesést csökkenteni a 2006-os, 21,8 százalékos ütemről. A széles sávú szolgáltatásban a vonalak száma 23,6 százalékkal 13,927 millióra szaporodott a 2006-os, 36,9 százalékos többlet után, a hagyományos vezetékes szolgáltatásban viszont 6,2 százalékkal csökkent, 36,554 millióra, miután 2006-ban még ennél lassabban, 5,5 százalékkal fogytak a hagyományos vonalak.

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Copilot for Microsoft 365 már magyarul is

A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.

2024. május 11. 13:43

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

A régiós pénzügyi vezetők harmada már teszteli a generatív AI megoldásokat

Közép-Európában már minden harmadik szervezetnek közvetlen tapasztalata van a generatív mesterséges intelligenciával, és mindössze a vállalatok négy százaléka várja passzívan, hogy a versenytársak tegyék meg az első lépést. A régióban négyből három pénzügyi vezető (73%) véli úgy, hogy az AI fontos a vállalatuk stratégiája szempontjából. A Deloitte legfrissebb CFO felmérése szerint a megkérdezett pénzügyi vezetők fele költségcsökkentést vár a mesterséges intelligencia bevezetésétől. 

2024. május 11. 10:22

A munkavállalók véleménye alapján idén a Lufthansa Systems Hungária lett a hazai IT szektor legvonzóbb munkaadója

A magyar munkavállalók körében készített átfogó felmérés alapján az idei évben a Lufthansa Systems Hungária Kft-t választották hazánk legvonzóbb munkaadójának az IT kategóriában. A nagy presztízsű elismeréssel idén tizenegyedik alkalommal díjazták Magyarország legnépszerűbb munkáltatóit. A kapcsolódó felmérésből az is kiderült, hogy az IT szektor a dolgozók megítélése alapján továbbra is a legattraktívabb iparág Magyarországon.

2024. május 10. 12:59

Európai akciók a kibocsátásmentességért

Az Európai éghajlati paktum 2020-ban jött létre az Európai Bizottság kezdeményezésére. Fontos eszköze annak a célkitűzésnek, hogy 2050-re Európa kibocsátásmentessé váljon, megalakulása óta már több mint tízmillió kilogramm szén-dioxid csökkenéshez járult hozzá.  A Paktum évről-évre különböző akciókat szervez, hogy felhívja a figyelmet az éghajlatváltozás hatásainak mérséklésének fontosságára. Ebben az évben többek között fotópályázatot indít a környezettudatos cselekvések bemutatására.

2024. május 10. 09:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36