Zsúfolt irodákra pozícionált OKI C3600 nyomtató

Kovács Attila, 2008. június 19. 11:34

Az OKI Systems (Magyarország) Kft. tájékoztatta szerkesztőségünket: már nálunk is elérhető az OKI új, C3600-as nyomtatója, amely megoldást jelenthet a helyszűkével küszködő irodák számára.

A versenytársakénál halkabb működésű periféria percenként akár 20 oldalt is képes  nyomtatni. A feldolgozási gyorsaságban is felveszi a versenyt riválisaival, hiszen az első oldalt 10 másodperc alatt nyomtatja fekete-fehérben, míg ugyanez színes dokumentumok nyomtatása esetén 12 másodpercet vesz igénybe. A nagy memória, a gyors feldolgozási sebesség, PCL és PostScript, valamint az OKI egymenetes digitális LED technológiájának köszönhetően a C3600 olyan teljesítményt nyújt, amely általában csak egy nagyobb nyomtatótól várható el.

A C3600-as az irodai célú színes nyomtatási szükségletek széles skálájának tesz eleget, a névjegyektől az A4-es lapokig, ezen kívül akár 1,2 méteres reklámcsík nyomtatására is alkalmas. Azok számára is megoldást nyújt, akik rendszeresen nyomtatnak folyamatábrákat, táblázatokat vagy akár posztereket is 203 g/m2 súlyig. A nyomtatást - többek között - a Template Manager 3.0 ingyenesen mellékelt alkalmazás segíti.

A C3600-as különálló, nagy kapacitású tonerekkel és fényhengerekkel van felszerelve, amelyek elősegítik a nyomtató professzionális teljesítményét. A technológia lehetővé teszi, hogy szükség esetén a kellékeket egyenként cseréljék. A C3600-as ezen kívül számos, a színes nyomtatás kezelésére szolgáló alkalmazással rendelkezik. Ilyen például a Print Control alkalmazás, mellyel minden nyomtatási folyamat nyomon követhető (használat, kiadások, színes nyomtatás korlátozása), valamint a PrintSuperVision alkalmazás, ami egy standard web böngészőn keresztül felügyeli, és kezeli a nyomtatókat.

A C3600-as legfontosabb jellemzői:

  • kompakt, kis méret a felhasználóbarát kialakítás jegyében;
  • versenyképes nyomtatási sebesség: 20 lap/perc fekete-fehér, illetve 16 lap/perc a színes oldalak esetében;
  • az első oldalt is gyorsan kinyomtatja: mindössze 10 másodperc alatt a fekete-fehér, 12 másodperc alatt a színes oldalakat;
  • nagy memória (akár 640 MB), gyors feldolgozási sebesség (400 MHz), valamint PCL és PostScript kompatibilitás;
  • rugalmas médiumkezelés, amellyel akár 1,2 méteres transzparens és 203 g/m2 súlyú poszter nyomtatható;
  • megbízhatóság a digitális LED nyomtatófejnek és a egymenetes nyomtató technológiának köszönhetően;
  • különálló nagy teljesítményű tonerek és fényhengerek, a maximális kihasználtság biztosítása érdekében;
  • működést felügyelő szoftverek, amelyek a felhasználók számára lehetővé teszi kiadásaik nyomon követését, a nyomtatók egy standard böngészőn keresztül történő felügyeletét és irányítását, valamint változatos, „házon belüli” dokumentumok előállítását;
  •  professzionális kialakítás (pl. a felhasználó felől nyíló papíradagoló), amellyel a nyomtató észrevétlenül simul a szűkös irodai környezetbe.


A C3600-as az OKI viszonteladóin keresztül megvásárolható, ajánlott végfelhasználói ára 75 000 Ft.

Kulcsszavak: OKI OKI-hu printer

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Mennyire vannak biztonságban a jelszóval védett adataink?

Manapság egyre több és egyre nagyobb volumenűek az adatlopások, ráadásul az adatszivárgások egyre többe is kerülnek a szervezetek számára. A technológiai újításoknak köszönhetően a kibertámadások napról napra kifinomultabbak, és a legerősebb jelszót is feltörik. Ennek ellenére továbbra is ez a vállalatok által leggyakrabban használt biztonsági módszer világszerte.

2024. május 3. 09:54

A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei

Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban. 

2024. április 29. 19:48

Az elsők között vezette be Magyarországon a Diagon az SAP felhő alapú megoldásait

Bár a rendszerszintű felhős megoldásokat sok cég még óvatosan kezeli, a labordiagnosztikai reagensek gyártásával és forgalmazásával foglalkozó Diagon Kft. az elsők között vágott bele Magyarországon a valódi, felhő alapú fejlesztésbe, és vezette be az SAP újgenerációs vállalati rendszerét, az SAP S/4HANA-t, melynek bevezetését a Kontron Hungary Kft. végezte. Az elavult, szétaprózódott rendszer egységesítése sztenderdizált folyamatokkal, költséghatékonyan valósulhatott meg adatvesztés nélkül.

2024. április 29. 14:41

Évente 8 milliárd forintot lopnak el bankkártyáinkról a kényelmünk miatt

A kényelmünk visz a vesztünkbe: az interneten gyorsan akarunk lecsapni egy-egy jó ajánlatra és nem törődünk a biztonsággal – ennek köszönhetően újra gyorsan emelkedik a bankkártyás csalások aránya és az az összeg is, amit az ügyfelek a visszaélésekben elvesztenek. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint néhány lépéssel biztonságossá tudjuk tenni az internetes vásárlásainkat.

2024. április 29. 09:56

A Zyxel Networks fokozza a kiberbiztonságot, hogy megfeleljen a NIS2 irányelvnek

Tekintettel a kiberfenyegetések növekvő gyakoriságára és összetettségére, az EU 2016 óta hatályos NIS-irányelve ma már nem felel meg mindezeknek. Az új iteráció, amely 2024. október 18-án lép életbe, lehetőséget kínál a kiberbiztonsági erőfeszítések fokozására. A Zyxel Networks, a biztonságos, mesterséges intelligencia és felhőalapú hálózati megoldások egyik vezető szolgáltatója olyan termékeket kínál, amelyek megfelelnek az NIS2 irányelv követelményeinek, és hatékony védelmet nyújtanak a fejlett támadásokkal szemben.

2024. április 27. 12:10

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55