Konzolcsata az E3 kiállításon
A Sony kedden gyorsan rátromfolt a Microsoft bejelentésére, amikor illetékesük kinyilatkoztatta, hogy videóletöltő szolgáltatást indítanak a PS3-hoz, emellett pedig szeptemberben egy 80 GB-os merevlemezzel ellátott verziót is piacra dobnak a mostani 40 GB-ossal azonos, 399 dolláros áron. A 40 GB-os modellt ezután fokozatosan kivonják a forgalomból. Az új szolgáltatás révén a felhasználók a Sony Pictures, a Warner Bros. és a 20th Century Fox filmjeit tölthetik majd le konzoljuk merevlemezére, továbbá népszerű televíziós műsorokat és sorozatokat is. A megoldással a Sony nyilvánvalóan a Microsoft népszerű Xbox Live online szolgáltatásának szeretne konkurenciát támasztani, ami a 120 GB-os Xbox Elite-tel párosulva eddig valóban előnyt jelentett a PS3 által kínált funkciókkal szemben.
Eközben a Nintendo sem kívánt adós maradni újdonságokkal a kiállításon, így több új játékprogramot, illetve egy újfajta Wii-távvezérlőt is bemutatott. A ’Wii Music’ nevű játékban a játékos több mint 60-féle hangszert szólaltathat meg a Wii Remote és a Wii Balance Board távvezérlők segítségével. A ’Wii Sports Resort’ a népszerű ’Wii Sports’ utódjaként az első olyan Wii-játék, amelyben a felhasználók az új Wii MotionPlus távirányítót használhatják. A Wii MotionPlus több-tengelyes mozgásérzékelője révén a Wii Remote-nál pontosabban képes követni a kézmozdulatokat és lehetővé teszi azok élő időben történő átvitelét a játékba, illetve a képernyőre. Az új játékprogramok és a távvezérlő jövő tavasszal kerülnek piacra.
A Nintendo-rajongók közül többen is csalódottak voltak a bejelentések hallatán, mivel ezeknél nagyobb szenzációra számítottak. Nem került például bemutatásra az az állítólagos új DS hordozható játékgép sem, amelyről tavasz óta keringenek hírek az internetes sajtóban. A hírforrások szerint az új DS nagy valószínűséggel alkalmas lenne zenehallgatásra és mozgóképek lejátszására, illetve külső hardvereszközök (merevlemez vagy optikai meghajtó?) is csatlakoztathatók lennének hozzá.
Kapcsolódó cikkek
- 56 kg-t fogyott egy Wii-felhasználó
- 50 millió eladott darab fellett a Wii
- A Wii és az Xbox szárnyalt, a PS3 visszaesett novemberben a tengerentúlon
- Elsöprő fölénnyel nyert a hálaadás utáni pénteken az Xbox 360
- Megérkezett Amerikába a Nintendo Wii Fit
- Mégis lesz Blu-ray-meghajtós Xbox 360?
- Idén nem csökkent árat a Nintendo
- Wii - PS3, 4 : 1 Japánban
- A Wii nem pótolja az igazi sportot
- Wii helyett vásárlási utalványt kínál a Nintendo karácsonyra
Fogyasztói elektronika ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).
A Continental autógumija az első helyen végzett a Tyre Reviews szakportál négyévszakos abroncstesztjén
Újabb megmérettetésen, a Tyre Reviews 2024-es négyévszakos abroncsteszten győzedelmeskedett a Continental AllSeasonContact 2 modellje. Hét 205/55R16-os méretű, VW Golfra autóra felszerelt, egész évben használható modellből álló tesztmezőnyben ért el első helyezést.
Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője
A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.
Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban
Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén.
Három hónapig díjmentesen használhatják az Apple Music alkalmazást az LG okostévék tulajdonosai
Izgalmas újdonságot mutat be okostévéin a zenestreaminget kedvelő felhasználók számára az LG Electronics (LG). A gyártó OLED modelljei és Dolby Atmos funkcióval* ellátott QNED készülékei az első olyan okostelevíziók, amelyek támogatják az Apple Music Dolby Atmos-szal kiegészített térhatású hangzását (Spatial Audio with Dolby Atmos). A Magyarországon is e héttől elérhető, úttörő technológia lenyűgöző zenei élménnyel, a hangzásminőség új szintjével kecsegteti a hallgatókat.