Atom-gyilkos CPU-n dolgozik az AMD
A ’Bobcat’ kódnevű lapkáról még több mint egy évvel ezelőtt, a 2007-es tajvani Computex kiállításon beszélt Henri Richard, az AMD alelnöke és kereskedelmi igazgatója. Azóta azonban szinte semmit sem lehetett hallani a csippel kapcsolatos tervekről, amelyet egyébként Richard akkor még az idei évre ígért. Most viszont Meyer úgy nyilatkozott a sajtónak, hogy az Asus Eee-hez hasonló kisméretű hordozható rendszerekbe szánt CPU-ról novemberben közölnek majd bővebbet, ami nem sok reménnyel kecsegtet egy esetleges 2008-as premierrel kapcsolatban.
A brit ’The Register’ híroldal értesülése szerint a Bobcat egy egymagos, 64-bites processzor lesz, első változatban 1 GHz-es órajellel, 128 kB L1 és 256 kB L2 gyorsítótárral, 800 MHz-es HyperTransport linkkel, valamint 400 MHz-es DDR2 csipeket kezelő, integrált memória-kontrollerrel. A legérdekesebb, hogy a 812-tűs, 27 mm2-es BGA tokban ülő CPU energiafogyasztása maximálisan 8 watt lesz; ez ugyan elvileg több mint az Intel Atom N270 2,5 wattja, azonban utóbbi egy 6 wattos northbridge-hez csatlakozik, ami így tulajdonképpen ugyanannyit tesz ki.
Elemzők szerint lenne is megfelelő kereslet az AMD Bobcat iránt, különösen azután, hogy az Intel tesztelési kapacitásproblémák miatt egyelőre nem tud a számítógépgyártóknak elegendő Atom csipet szállítani. Eközben az ultra-kisméretű laptopok hallatlan népszerűségnek örvendenek, így az Asus például még mindig kénytelen egyes Eee rendszereit a régebbi és nem is igazán ezekhez a készülékekhez szabott Celeron lapkákkal forgalmazni, míg a HP ebben a kategóriában a VIA C7-M processzorát választotta.
Kapcsolódó cikkek
- Előretör az AMD a fogyasztói piacon
- Olcsók lesznek a hatmagos AMD Phenom-ok?
- AMD proceszorok használatát tervezi az Apple
- Az AMD 12, az Intel 8 magos processzort mutatott be
- Olcsók az érkező hatmagos AMD asztali processzorok
- Az AMD már szállítja a 12-magos Opteronokat
- Még nyár előtt jönnek a hatmagos processzorok
- Vezet az Intel a 32 nanométeres processzoraival
- Négymagos AMD Athlon CPU 100 dollárért
- HP laptop az AMD új Neo CPU-ival
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
A Thermaltake bemutatja a The Tower 300 mikro toronyházat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. Most egy új mikro-ATX házzal egészült ki – a The Tower 300-zal – egészült ki a sorozat, jellegzetes nyolcszögletű megjelenéssel, és lehetővé téve a hagyományos függőleges és az egyedi vízszintes elhelyezést.
A DA Drive Analyzer előre jelezni a meghajtó meghibásodásából eredő adatokat fenyegető veszélyeket
A vadonatúj AI-alapú lemezhiba-előrejelző szoftver, a DA Drive Analyzer 2.0 már elérhető az ADM App Centralban, és az ASUSTOR NAS-sal együtt használható, hogy előre jelezze, mikor fog meghibásodni egy meghajtó, így elég időt biztosítva, hogy intézkedni tudj az adatok védelméről.
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.