Sony Ericsson: csökkenő profit, 2000 fős leépítés

Milkovits Gábor, 2008. július 20. 18:04

A Sony Ericsson (SE) a tavalyinál jóval alacsonyabb, mindössze 6 millió euró nyereségről számolt be a második negyedévre vonatkozóan, aminek nyomán bejelentette, hogy takarékossági okokból mintegy 2000 dolgozójától kénytelen megválni.

A japán-svéd vegyes tulajdonú mobilgyártó már hetekkel ezelőtt figyelmeztetett, hogy a felső kategóriás modelljei iránt csökkenő kereslet, illetve az általános árszint-esés miatt a vártnál alacsonyabb profittal számol. A SE az idei második negyedévben 24,4 millió készülék forgalmazása mellett érte el a 6 millió euró profitot, miközben egy évvel ezelőtt alig több, 24,9 millió mobiltelefon eladása még 220 millió eurós nyereséget hozott a vállalatnak. Az összbevétel eközben 3,1 milliárdról 2,8 milliárd euróra csökkent A jelenség oka egyértelműnek látszik, ha megvizsgáljuk, hogy miközben 2007 második negyedévében még 125 euró volt a SE mobilok átlagára, addig egy évvel később ez az összeg már csak 116 euró. Így hiába a folyamatos piacbővülés a fejlődő térségekben, ha eközben az észak-amerikai és nyugat-európai piacokon a gazdasági növekedés lassulása kedvezőtlenül befolyásolja a közép- és felső kategóriás készülékek iránti keresletet.

A nyereségesség megőrzése érdekében a vállalat megszorító intézkedéseket vezet be, amelyek első lépéseként 2000 embert terveznek elbocsátani, egyelőre meg nem nevezett országokban, illetve területeken. A befektetők bizalmának megőrzését szolgáló lépés a tervek szerint 300 millió euró megtakarítást hoz majd a Sony Ericsson-nak, a hosszú távú versenyképesség érdekében azonban ennél komolyabb intézkedésekre lesz szükség.

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Öt elnökségi tag mandátumáról döntött éves közgyűlésén az IVSZ

Az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége az idei, 2024. május 30-án tartott éves közgyűlésén öt elnökségi tag mandátumáról döntött, köztük a transzformációért felelős alelnöki tisztségről és a mikro, a kkv, a multi, valamint a nagyvállalati tagozatok elnökeiről. Négy elnökségi tag mandátumát meghosszabbították, míg a nagyvállalati tagozat új vezetőjének az újonnan belépő Magyar Posta Zrt. informatikai főigazgatóját, Leveleki Zsoltot választották meg.

2024. június 1. 15:24

Félnek a csalóktól: a magyar internetezők 15 százaléka elkerüli az online fizetést

Egy friss felmérés szerint a magyarok többsége tart attól, hogy online vásárlás során csalás áldozatává válik, 94 százalékuk védekezik is valamilyen módon a visszaélésekkel szemben. Ugyanakkor 15 százalék azok aránya, akik inkább kerülik az online fizetést, annyira félnek az adathalászattól. 

2024. június 1. 10:19

Az LG új kampánya megtanít arra, hogyan nevelhetjük a hírfolyamaink algoritmusait

Az LG Electronics (LG) elindította Optimism your feed nevű globális kampányát. Az akció elsődleges célja, hogy pozitív és inspiráló tartalmak közzétételére ösztönözze a felhasználókat, és ezáltal egy optimistább hangulatot teremtsen a közösségimédia-platformokon. 

2024. május 31. 18:34

Szerte a világban népszerű az amerikai magyar „nyomokat” bemutató applikáció

Három éve indult útjára a digitális “jenki huszár”, azaz a Hello HuGo nevű applikáció, amely felhasználóbarát módon gyűjti össze a lehető legtöbb magyar vonatkozású pontot az USA-ban, amiből eddig több, mint 1500 található az appon. A ma már nívódíjas alkalmazást több, mint tízezer ember használja az Atlanti-óceánon innen és túl, Ausztráliától, Kanadán át Indiában, Belgiumban, Franciaországban, Mexikóban, Jamaikában és még több más országban keltette föl az emberek érdeklődését.

2024. május 31. 09:55

Növeli európai termelési kapacitását a Schneider Electric

A Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat kedden megnyitotta okosgyárát Dunavecsén. A 28.000 négyzetméteres épületben ötszázan dolgoznak majd.

2024. május 30. 19:06

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52