HP, Intel, Yahoo szövetség a termináltechnológiáért
A három meghatározó piaci szereplő egy olyan szektorba fektet be, ami minden bizonnyal átszabja az IT kultúra mai arculatát.
Nem véletlen, hogy az új, energia- és erőforrástakarékos megoldás megmozgatta a három fontos piaci szereplő fantáziáját. A Gartner szerint a termináltechnológia legkésőbb 15 éven belül átveszi a meghatározó szerepet a mai struktúra felett, addigra kiépül a megfelelő infrastruktúra. Ez a folyamat már el is kezdődött, a három vállalat három külön adatközpontot hoz létre, egyenként 1000-4000 szerverrel, melyek szerepe, hogy erőforrást biztosítsanak a terminálfelhasználóknak, akik egyelőre gondosan kiválasztott tesztelők lesznek. A központok egyedül is működőképesek, de akár össze is kapcsolhatók egyetlen szerverfarmmá. A szakértők és üzletemberek teljesen egyetértenek abban, hogy a termináltechnológia a jövő útja, és tíz éven belül már komoly hasznot hozhat.
Kapcsolódó cikkek
- Mégsem jön az Intel szuperlapka jövőre
- 32 nanométeren az Intel
- Vezeték nélküli áramtovábbítás az IDF-en
- Egyesíti az internetet a tévével az Intel új csipje
- Intel ISEF: A világ legnagyobb, középiskolai tudományos versenye
- Újfajta memória-áramkört fedeztek fel a HP tudósai
- A világ legjobbjai között a BME és a HP közös kutatási projektje
- Új keresőprogramot fejleszt a Wikipédia
- Három éven belül 32 magos processzort tervez az Intel
- Hatékonyabb tranzisztorok nagyobb teljesítményű mikroprocesszorokhoz
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.