SAP és Volán

2000. február 23. 23:47
A Debis IT Services Unisoftware határidő előtt, összesen hat hónap koncentrált munka eredményeként befejezte a Kisalföld Volán SAP-bevezetési munkáit. Jelenleg már "élesben" működik a pénzügyi, a számviteli, az állóeszköz-, a kontrolling-, az értékesítési-számlázási és az anyaggazdálkodási modul, aminek eredményeképpen az eddigieknél költséghatékonyabban, pontosabban és kisebb önköltséggel működhetnek a Kisalföld Volán buszai.
A két vállalkozás között megkötött szerződés szerint a Debis február végéig látja el a rendszerfelügyeletet, további két évre pedig garanciát vállal a rendszer biztonságos működésére.

Az SAP bevezetése előtt a Kisalföld Volán telephelyei szigetmegoldású rendszereket használtak, amelyek csak az adott terület információs igényét elégítették ki, ennek következtében például az anyaggazdálkodás nehezen küzdött meg a nagy alkatrész- és anyagfelhasználási igényekkel. Csak a buszok karbantartásához 180-200 milliós éves anyagkészletet voltak kénytelenek felhalmozni.

Annak érdekében, hogy mindez ne érződjön az utazás komfortján és megbízhatóságán, a közlekedési vállalat egy professzionális rendszer mellett döntött a teljes vállalati tevékenység lefedésére, és a Debis javaslatai alapján az SAP-t találták a legalkalmasabbnak. Az első sikeres lépés után a Kisalföld Volán tervezi, hogy a Debis IT Unisoftware-t bízza meg a karbantartás, a szervizmenedzsment és a cashmenedzsment modul bevezetésével, valamint a humánerőforrás-kezelési rendszer integrálásával. A kisalföldi cég példáját követve a Gemenc Volán is a Debisszel kötött szerződést SAP-bevezetésre, a projekt márciusban indul.

Toronyház nyolcszögletű prizma kialakítással és vízszintes elhelyezhetőséggel

A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. 

2024. május 10. 17:44

Magyar szakember nyerte az International Loyalty Awards „Év Embere” díját

Kecsmár Zsuzsa, az Antavo Loyalty Cloud társalapítója és stratégiai vezetője nyerte idén a nívós „Év Embere” díjat a Dubaiban megrendezett International Loyalty Awards-on.

2024. május 10. 16:00

Kihirdették a Randstad Award 2024 employer branding díj győzteseit

A magyar munkavállalók körében készített átfogó felmérés alapján az idei évben a Lufthansa Systems Hungária Kft-t választották hazánk legvonzóbb munkaadójának az IT kategóriában. A nagy presztízsű elismeréssel idén tizenegyedik alkalommal díjazták Magyarország legnépszerűbb munkáltatóit. A kapcsolódó felmérésből az is kiderült, hogy az IT szektor a dolgozók megítélése alapján továbbra is a legattraktívabb iparág Magyarországon.

2024. május 10. 15:07

Az Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány elnyerte a Kyndryl Alapítvány támogatását

A Kyndryl Alapítvány, a Kyndryl filantróp ága bejelentette, hogy a magyarországi Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány egyike annak a hét országból származó 11 nonprofit szervezetnek, amelyek a Kyndryl Alapítvány első támogatási körében adományban részesülnek.

2024. május 10. 14:26

A munkavállalók véleménye alapján idén a Lufthansa Systems Hungária lett a hazai IT szektor legvonzóbb munkaadója

A magyar munkavállalók körében készített átfogó felmérés alapján az idei évben a Lufthansa Systems Hungária Kft-t választották hazánk legvonzóbb munkaadójának az IT kategóriában. A nagy presztízsű elismeréssel idén tizenegyedik alkalommal díjazták Magyarország legnépszerűbb munkáltatóit. A kapcsolódó felmérésből az is kiderült, hogy az IT szektor a dolgozók megítélése alapján továbbra is a legattraktívabb iparág Magyarországon.

2024. május 10. 12:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36