Románia és Magyarország a tartalmi szolgáltatások fejlesztésére összpontosít

MTI Sajtóadatbank, 2008. október 10. 10:14

Az információs társadalom kiépítése érdekében Románia és Magyarország az együttműködés mostani szakaszában már nem annyira a hálózatépítésre, inkább a tartalmi szolgáltatások fejlesztésére összpontosítja a figyelmet, mondta csütörtökön Bukarestben az MTI-nek Csepeli György, a Miniszterelnöki Hivatal (MEH) közpolitikai igazgatója.

A tisztségviselő a gazdasági együttműködési vegyes bizottság keretében működő IT-munkacsoport ülésén vett részt, amelynek magyar részről ő az elnöke, román részről pedig Somodi Zoltán, a romániai távközlési és informatikai minisztérium államtitkára.

Csepeli György a csütörtöki megbeszélés után az MTI-nek elmondta, hogy az IT-együttműködés 2003 óta zajlik a magyar és a román fél között. Ennek keretébe tartozik a magyarországi "wifi falu" tervezete, illetve román részről a "tudásgazdaság" tervezet. Ezek lényege: hozzáférhetővé tenni a drót nélküli internetet a hátrányos helyzetű falvakban, kistelepüléseken. Az ottani családok a mikrohitel program keretében megveszik a számítógépet és a hozzátartozó szabad szoftveres alkalmazásokat.

A 112-es sürgősségi hívószám kölcsönösségét is biztosítani akarják a felek. Így a határokhoz közel eső helyeken nem kellene feltétlenül az adott országból, távolabbi pontról kérni segítséget (például tűzeset vagy baleset idején), hanem a szomszédos ország egy közelebbi városából.

A szegedi kormányülés számára előkészítenek egy olyan adatfigyelő rendszert, amely - míg a schengeni korlátozások még érvényben vannak - lehetővé teszi, hogy amikor akár Romániából, akár Magyarországról a határhoz közeledik valaki, kiválaszthatja, hogy melyik határátkelőhely lenne számára a legmegfelelőbb. A schengeni korlátozások megszűnése után pedig ez a rendszer képes lehet meteorológiai, forgalmi információkat adni, az emberek optimalizálhatják útvonalukat a veszélyeztető tényezők figyelembevételével, mondta az igazgató.

Csepeli György szerint jól halad a kutatási együttműködés az internet jövőjének alakításában is. A román partnerekkel megállapodtak abban, hogy elősegítik a személyi adatok hozzáférésével kapcsolatos biztonság lehető legnagyobb fokú kiépítését.

Kulcsszavak: MeH Románia

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A világ tíz legnagyobb e-jármű-gyártója a Continental gumiabroncsaira támaszkodott 2023-ban

A Continental a tavalyi évben először szállított gumiabroncsokat a világ tíz legnagyobb volumenű, teljesen elektromos járműveket gyártó vállalatának. Az előző évben ez a szám tízből kilenc volt. Az ázsiai-csendes-óceáni térségben (APAC) a prémium gumiabroncsgyártó első ízben látja el az első öt legnagyobb volumenű elektromos járműgyártót elsőszerelésű autógumikkal. Európában, a Közel-Keleten és Afrikában (EMEA), valamint az amerikai kontinensen a vállalat emellett meg tudta tartani erős pozícióját: az öt legnagyobb volumenű gyártó továbbra is a Continental abroncsokban bízik.

2024. május 7. 11:55

Díjnyertes Samsung klímamegoldások az MCE 2024-en

A Samsung Electronics Air Conditioner Europe (SEACE) legújabb fejlesztéseivel és termékeivel vett részt a 2024-es Mostra Convegno Expocomfort (MCE) hűtés-fűtéstechnikai szakkiállításon. Az MCE kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy a vállalat bemutathassa mind a lakossági, mind a kereskedelmi termék- és szolgáltatáskínálatát a HVAC+R*  területén, amelyeket a kényelem és az összekapcsolhatóság vezérel. A szakkiállításon a Samsung tovább erősíthette iparági pozícióját, a termékeket MCE Kiválósági díjakkal ismerték el, illetve a 2024-es Év Terméke díjat is elnyerte a vállalat.

2024. május 7. 10:24

Indul a K&H STEM pályázat: az IT hallgatók innovatív megoldásait várják

Technológiai pályázatot hirdet a K&H a hazai IT képzést nyújtó felsőoktatási intézmények hallgatói számára, hogy elismerje azon fiatal szakembereket, akik kiemelkedő szakmai, tudományos dolgozataikkal hozzájárulnak az új, innovatív megoldások kitalálásához és inspirációként szolgálnak mások számára. A közel 2 millió forint anyagi támogatást és szakmai projektmunkában való részvételi lehetőséget biztosító pályázatra alap- és mesterképzés kategóriákban, összesen 8 témakörben – köztük AI, fintech és felhőtechnológiában – lehet jelentkezni itt.

2024. május 6. 19:53

Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek

A vállalatok többsége digitálisan még éretlen, ha a HR folyamatok automatizációjáról van szó – derült ki egy friss felmérésből. A munkavállalók azonban korántsem tartanak annyira az AI előretörésétől, mint gondolnánk: mindössze tíz százalékuk gondolja azt, hogy a mesterséges intelligencia ténylegesen veszélyeztetné az állását. A kutatás arra a kérdésre kereste a választ, hogy a technológia gyors ütemű változása mellett mire számíthatnak az álláskeresők, a munkavállalók és a munkaadók a közeljövőben. 

2024. május 6. 18:10

100 éves a kismegszakító, amely lehetővé teszi az energetikai átállást

Az ABB-nek a maga nemében első kismegszakítója (Miniature Circuit Breaker/MCB) már 100 éve biztosítja az elektromos áramkörök védelmét, és a jövő fenntarthatósági igényeihez igazodva napjainkban is tovább fejlődik. Mivel az összes tűzeset közel egynegyede lakóépületekben keletkezik, ezért kijelenthető, hogy a kismegszakítók az otthonok biztonságossá tételével forradalmasította az életmódunkat, sőt megteremtette az elektromos biztonságot az egész társadalom számára, a vasúti infrastruktúrától kezdve a gyárakon, a kereskedelmi épületeken át, az adatközpontokig.

2024. május 6. 16:29

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36