Az Invitelnek fizetnie kell a Hungarotel-perben
A kamatokkal együtt akár 2-2,5 milliárd forintot is fizethet három Békés megyei önkormányzatnak az Invitel távközlési cég - adta hírül a Békés Megyei Online (BEOL) hírportál csütörtökön.
A Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletben úgy döntött csütörtökön, hogy a korábbi Hungarotel szolgáltató jogutódjának, az Invitelnek Békéscsaba számára 488 millió, Orosháza részére 300 millió forintot kell fizetnie, továbbá Battonyának 56 millió forintot.
A BEOL-t tájékoztató ügyvéd - aki a három várost képviselte a perben - közölte: a táblabíróság egyértelműnek találta, hogy az 1994-es koncessziós szerződésben a Hungarotel azt vállalta, hogy az említett önkormányzatoknak a helyi iparűzési adója tízszeresét fizeti meg az egyéb kötelezettségek mellett, a koncesszió elnyerése érdekében.
Az egyéb vállalásokat a telefontárság teljesítette, a tízszeres adófizetést azonban nem. Ezért 2004-ben az akkori békéscsabai önkormányzat kezdeményezte a pert, és csatlakozott hozzá Orosháza és Battonya is. Az idén megtartott első fokú tárgyaláson a bíróság elutasította a keresetet azzal, hogy a hírközlési minisztérium és a Hungarotel kötötte a szerződést. Eszerint a harmadik félnek, vagyis az önkormányzatoknak nem járt volna a szerződésben szereplő összeg.
Botos Mihály, békéscsabai ügyvéd elmondta: az igaz, hogy a Hungarotel azóta megszűnt, de az Invitel a jogutódja, tehát az ő számlájukat terhelik meg. Az ügyvéd szerint az összeg a kamatokkal együtt elérheti a 2-2,5 milliárd forintot.
Botos Mihály az MTI-nek hozzátette: elképzelhető, hogy az Invitel felülvizsgálati kérelmet nyújt be a Legfelsőbb Bíróságnak ám a jogerős ítéltet végre kell hajtani, vagyis, ha megkapják az ítélet írásos változatát a városok, azonnal élnek anyagi követelésükkel.
Kapcsolódó cikkek
- Az SAP 6 milliárd dolláros felvásárlásra készül
- Az IBM 2015-re megduplázza részvényarányos eredményét
- Invitel: kevés cég él az informatikai kihelyezéssel
- A Deutsche Telekom már profitra váltott
- Magyar Telekom - kisebb bevétel és nyereség
- Lendületben a tárolóspecialista MHM Computer
- Ismét perbe hívja a Nokia az Apple-t
- Olcsóbb áramot és földgázt is szolgáltat immár a Magyar Telekom
- Újabb pénzügyi rekord a Check Pointnál
- T-Mobile: küszöbön a milliomodik mobil internetező
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.
K&H: ismét a legjobb digitális bank Magyarországon
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.
Az AI kutatja a kritikus ásványkincseket is
Közel 1 millió amerikai dollárral zárta az újabb befektetési körét a Beholder. Ennek köszönhetően lett az AI-alapú, kritikus ásványkincsek feltárásában élenjáró ukrán startup finanszírozója az EIT InnoEnergy, a Rockstart Energy és az STRT. A friss források bevonásával a vállalat felgyorsíthatja a kutatómunkáját és a mesterséges intelligencia-eszközeire alapozva segítheti a zöld energiaátmenethez szükséges kritikus nyersanyagok kitermelését.
K&H: négy lépésben a planetáris szuperintelligencia felé
Az emberi gondolkodáshoz hasonlóan működő gépi intelligencia megjelenését szakértők még igen távoli lehetőségként értékelik. Ugyanakkor az MI fejlődése gyorsuló ütemben zajlik. A valódi kérdés nem az, hogy mikorra válik valósággá ‒ hiszen itt van velünk, a mindennapok része. Sokkal inkább úgy kell feltenni a kérdést, hogy milyen fázisokon keresztül alakul ki, és a végén mit hozunk ki belőle mi, emberek – mondja Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője.
Copilot for Microsoft 365 már magyarul is
A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.