Az EMI kivonul az amerikai CD-forgalmazásból?

Milkovits Gábor, 2008. november 2. 08:23

Sajtóértesülések szerint a négy nagy lemezkiadó egyike, az EMI azt tervezi, hogy riválisainak adja át fizikai CD lemezeinek forgalmazását a tengerentúlon, ami újabb jele lehet annak, hogy a digitális zene-értékesítés egyre inkább átveszi a hagyományos lemezboltok szerepét.

A CD-forgalmazás igencsak összetett feladat, a művészek kiválasztásától a lemezeknek a kereskedőkhöz történő eljuttatásáig. Az EMI állítólag ez utóbbit szeretné Amerikában szerződéses formában riválisai, azaz a Universal, a Sony Music és a Warner Music kezébe adni. A lemezek préselését mára az összes nagy kiadó külsős cégeknek adta át, azonban a folyamat többi elemét még végig ők ellenőrzik. Az áruelosztás kiadásával komoly költségeket takaríthat meg az EMI, ugyanakkor elveszítheti a közvetlen kontaktust a kereskedőkkel és így a közönséggel, ami szakértők szerint egyúttal fájdalmas presztízsveszteséggel is járhat.

A tény, hogy mindez nem túlzottan zavarná a lemezkiadót, egyértelmű jelen annak, hogy a digitális zeneforgalmazás jelentősége mára túlnőtt a folyamatosan csökkenő fizikai eladásokén, legalábbis az Egyesült Államokban. Az EMI egyelőre nem erősítette meg hivatalosan a hírt.

Kulcsszavak: +céginfo zene EMI

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05