Szociális internetszolgáltató indul Magyarországon
A WiFi falu kezdeményezés tavaly novemberben indult. Célja, hogy segítse a mélyszegénységben élő családokat és fiatalokat korszerű számítógéphez jutni, és megnyissa előttük az utat a világhálóhoz. Jelenleg összesen 102 faluban működik Borsod-Abaúj-Zemplén megyében és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Közel 1800 családot lát el vezeték nélküli internettel, illetve használt, de felújított számítógéppel és a hozzá való hálózati eszközökkel.
A legfontosabb szempont, hogy a résztvevők motiváltak legyenek, értékként kezeljék és használják ki az eszközökben és az internetkapcsolatban rejlő lehetőségeket. A program ezért helyi partnerek - elsősorban az önkormányzatok - bevonására épít, a felszelésért pedig fizetni kell és a szolgáltatás csak 2008 végéig ingyenes - mondta Nyírő András, az Internet Terjesztéséért Alapítvány elnöke a DE konferencián tartott előadásában.
A 30 ezer forintos szett megvásárlásában a helyi önkormányzat segíti a családokat visszatérítendő szociális támogatással. "Ez a magyar mikrohitel, amelyet nem bankok adnak, nem mikrohitelnek hívnak és nem jár érte Nobel-díj, de működik" - mondta Nyírő András. A finanszírozási konstrukciót mostanáig majdnem kétezren vették igénybe, a problémás "mikorhitelesek" aránya 10 százalék alatt van.
A WiFi falu kezdeményezés egészével a résztvevő önkormányzatok többsége - 55 százalék - elégedett, és számos faluban újabb számítógépek beszerzésére fordítják a befolyó ötezer forintos törlesztőrészleteket.
A következő lépés a kezdeményezés kiterjesztése - mondta az MTI-nek Nyírő András. Az alapítvány most készíti elő egy szociális internetszolgáltató beindítását, amely az ország 33 leginkább hátrányos helyzetű kistérségére koncentrál. Ez lesz az egyetlen szolgáltató, amely nem arra törekszik, hogy lojalitást, márkahűséget alakítson ki az ügyfelekben. A cél éppen az, hogy az előfizetők az internet segítségével kiszabaduljanak a mélyszegénységből és ne legyen szükség ilyen szolgáltatásra - mondta Nyírő András.
A program 2009-ben indul. A részvétel feltétele egy 38 órás alapképzés elvégzése, és ingyen internetezhet, aki további oktatási modulokat is sikeresen teljesít. A jelenleg formálódó oktatási program a mindennapi életben való boldoguláshoz - például a munkához jutáshoz - szükséges informatikai ismeretek megszerzésére koncentrál, legfőbb célja, hogy a hallgatók a képzés végére magabiztosan tudják használni az e-kormányzati, oktatási, egészségügyi, banki és egyéb internetes szolgáltatásokat.
A szociális internetszolgáltató az indulástól számított két-három éven belül 70 ezer családot, tehát nagyjából 200 ezer embert kíván elérni. A működéséhez szükséges 3-4 milliárd forintot Nyírő szerint elsősorban európai uniós forrásokból lehet előteremteni, de az alapítvány számít magánemberek, civil szervezetek és cégek támogatására is. A WiFi falu programot is sokan támogatják eszközökkel, pénzzel vagy éppen munkaerővel. A jellemzően fővárosi önkéntesek például együtt szerelik a wifi-adótornyokat a falvakban a helyiekkel, és közben megismerik egymást. "A WiFi falu kultúraközi párbeszédről is szól a mélyszegénységben élők és a felelősségét érző városi középosztály között" - mondta Nyírő András.
Kapcsolódó cikkek
- A szoftverhonosítás lesz a következő téma a látássérültek informatikai klubjában
- eVITA: fórum az életvitelt segítő infokommunikációs technológiákról
- Négyszázmillió felett az internetezők száma Kínában
- Megölte testvérét a Playstation-ért
- Növekszik az internetfüggő felnőttek száma Dél-Koreában
- Internetfüggők az amerikai diákok
- Sms technológiát vásárol a Twitter
- Kisebb az igény felnőtt tartalmakra és online játékokra
- Multifunkciós egyetemi kártya lesz Debrecenben
- Napi 80 sms-t küldenek a tini-lányok
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A világ 600 legjobb fiatal egyeteme közé került a Széchenyi-egyetem
Az 501–600. helyen szerepel a győri Széchenyi István Egyetem azon a ranglistán, amelyet a Times Higher Education (THE) május 14-én tett közzé a világ legjobb fiatal egyetemeiről. Az intézmény újabb sikere mögött erősödő kutatási teljesítménye, valamint szoros ipari és nemzetközi kapcsolatai állnak.
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.