Folytatódik "Az Ügy" a Magyar Telekommal
Immár a hatodik szériával folytatódik novemberben és decemberben „Az Ügy”, a Magyar Telekom jótékonysági műsora a TV2-n. A nézők telefonos szavazással segíthetik a bemutatott alapítványokat céljaik megvalósításában. A legtöbb szavazatot szerzett alapítvány 5 millió, a többi három „Ügy”-et képviselő szervezet 1-1 millió forint adományban részesül a Magyar Telekomtól.
A szerdánként késő este bemutatott filmekben Kandász Andrea kéri a nézők segítségét négy nonprofit szervezet céljainak megvalósítására, így válhatnak társadalmilag fontos ügyek mindannyiunk közös ügyeivé.
A november 19-től négy szerdán át sugárzott hatodik széria szereplői:
- Mozgássérült Emberek Önálló Élet Egyesülete
- Igazgyöngy Alapítvány
- Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány
- Démétér Alapítvány
A nézők a 1771-es telefonszám hívásával szavazhatnak arra a szervezetre, amely ügyét támogatni szeretnék. A legtöbb szavazatot szerzett alapítvány 5 millió, a többi három „Ügy”-et képviselő szervezet 1-1 millió forint adományban részesül. A Magyar Telekom (T-Home, T-Mobile) hálózatából leadott szavazatok ára 200 forint (Domino előfizetéssel rendelkezők kivételével az összeg áfamentes), mely összeget a távközlési vállalat teljes egészében annak a szervezetnek továbbítja, amelyre a néző a szavazatát adta. Így a Magyar Telekom adományán felül - a nézők adományaként - ezek az összegek is segítik a filmeken látott célok megvalósítását.
Kapcsolódó cikkek
- Boldogabbá teszi a nőket a technológia
- Magyar Telekom - kisebb bevétel és nyereség
- Olcsóbb áramot és földgázt is szolgáltat immár a Magyar Telekom
- T-Mobile: küszöbön a milliomodik mobil internetező
- Felfüggesztették a Magyar Telekom tőzsdei kereskedését
- Átalakítja szervezetét a Magyar Telekom, távozik Winkler
- A Magyar Telekom száz százalékos tulajdonába került az EPT
- A Magyar Telekom 74 forint osztalékot fizet
- A Magyar Telekom ügyfélszolgálati igazgatója lett az év projektmenedzsere
- Az MTelekom az eredménytartalékot is igénybe veszi az osztalékhoz
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.