A jövő mobiljait saját hangunk töltheti fel
A piezoelektromos hatás korántsem ismeretlen a fizikusok számára. Olyannyira nem, hogy évtizedek óta a gyakorlatban is használják ezt a jelenséget mikrofonok, gitárhangszedők szerkezetének kialakításakor. A jelenség egyes kerámia- és kristályalapú anyagoknál figyelhető meg. Ezek enyhe mozgás, akár a hang által keltett rezgés hatására elektromosságot termelnek. Ezt az igen kis mennyiségű energiát kinyerő megoldást próbálták nanoszintre csökkenteni, hogy minél több helyen használni lehessen.
A kutatók meglepetésére, amikor sikerült az emberi hajszálnál 5000-szer kisebb vastagságú felületen is előidézni az effektust, a kinyerhető elektromosság a méretekkel arányosan nemhogy csökkent volna, de egyenesen megháromszorozódott, ráadásul a kisebb testmozgások, csavarás és nyújtás esetében is fellépet a hatás.
Mindez egyelőre beláthatatlan lehetőségeket kínálhat a tervezők számára. A zsebünkben hordott mp3 lejátszókat, kéziszámítógépeket feltöltő elektromos ruha a jövőben nem egy napelemekkel egybeépített dzsekit jelenthet, hanem egy külsejében a maival megegyező ruhadarabot, mely ráadásul a sötétben is tölt. A jelenséget kutató Texas A&M University tudósai szerint képesek lehetnek olyan vékony és elegendő felületű rétegek kialakítására mobiltelefonok esetében, melyek a beszélgetések közben a tulajdonos hangjának segítségével képesek feltölteni a készülékeket, örökre száműzve ezzel a mobiltelefon akkuk gyártásának, megsemmisítésének problémáját.
Kapcsolódó cikkek
- 3D-kijelzős Samsung mobil
- Jön az első Symbian 3 alapú mobiltelefon
- Májusban újabb mobilkészülékek a Vodafone-nál
- Szabványosítják a mobiltelefon-szoftvereket Japánban
- Újabb zenemobilt kínál az LG
- Még áprilisban forgalomba hozza a Vodafone a Nexus One-t
- Árakat csökkent a Nokia, késik az új Symbian szoftver
- Visszaköveteli az Apple a 4G iPhone elveszett prototípusát
- Hat új, belépőszintű mobiltelefon a Motorolától
- Kocsmában bukkantak rá a legújabb iPhone-ra
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.