Kürti Sándor: "létfontosságú, hogy átlagos emberek átlag feletti teljesítményt érjenek el"
Az utóbbi hetekben egyre inkább érezhető globális gazdasági válság a piac minden szereplőjét változtatásra készteti. A vállalatvezetőknek új, sok esetben eddig ki nem próbált módszertanokhoz és gyakorlatokhoz kell nyúlniuk annak érdekében, hogy a megváltozott piaci körülményekhez alkalmazkodni tudjanak. Mi ilyenkor a teendő?
Kürti Sándor szerint a hazai vállalatvezetési hagyományok, valamint a gazdálkodószervezetek működési kultúrája még gyerek cipőben jár az észak-amerikai vagy a nyugat-európai gyakorlathoz képest. A jelenlegi helyzetben ugyanakkor azok a szervezetek tudnak életben maradni, amelyek vezetői képesek felnőni a napokban kialakult, új kihívásoknak. Kürti szerint a Drucker-féle menedzsment tudást intravénásan kell Magyarországon terjeszteni. A Kürt ebből a megfontolásból karolta fel és támogatta, hogy a világ egyik legismertebb menedzsment gurujának új könyve hazánkban is a polcokra kerülhessen.
A Drucker minden napra című szakkönyv bevezeti az érdeklődő olvasót a mindennapokban is jól használható menedzsment-praktikákba. A Széchenyi-díjas Kürti Sándor egyik kedvenc gondolata az új könyvből: „Egyetlen szervezet sem támaszkodhat zsenikre, mert azokból kevés van és megbízhatatlanok. Egy szervezet erejének az a próbája, hogy többet tud-e felszínre hozni egy közönséges földi halandóból, mint amire az képesnek látszik, előhívja-e rejtett energiáit, hogy azzal másokat is segítsen képességeik kibontakoztatásában.” Hazánk egyik legismertebb menedzsere szerint ez a gondolat saját sikereiben is meghatározó jelentőségű volt.
Kapcsolódó cikkek
- A Google-titok tudója Budapesten
- Nyáron nyitja digitális könyvesboltját a Google
- Óránként kétezer oldalt digitalizál a robotszkenner
- Egymillió régi kötet digitalizálására készül a Google Olaszországban
- Pénzbüntetésre ítélték a Google-t Franciaországban könyvek digitalizálása miatt
- Új olvasó veszélyezteti az Amazon Kindle e-olvasó uralmát
- Kínai írók is nehezményezik a Google Book eljárását
- Internetes könyváruházat nyit a Google
- A digitális jogok aláírói újragondolják a Google könyvkiadási alkuját
- Európai könyveket is digitalizálna a Google, de csakis a jogszabályokat betartva
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.