Kettéválik a Lucent

2000. március 7. 22:18
A Lucent Technologies bejelentette, hogy a részvényeseknek kívánja átadni alközponti, SYSTIMAXŽ strukturált kábelezési és LAN alapú adatátviteli üzletágait, külön vállalatot alapítva, amely közvetlenül és önállóan fog fellépni a vállalati hálózatok piacán.
Az új cég 8 milliárd dolláros üzleti és ügyfélkörrel indul, amelyek közt a Fortune 500-as listáján szereplő cégek több mint 90 százaléka megtalálható. Az átadás, amelyet jóváhagyott a Lucent igazgatótanácsa, előreláthatólag a részvényeknek a Lucent részvényesei közötti adómentes elosztása révén fog megvalósulni. A Lucent arra számít, hogy az átadás a 2000. szeptember 30-án záruló negyedik pénzügyi negyedév végére befejeződik.

- A Lucent nagyobb erőforrásokat fog összpontosítani olyan gyorsan növekvő területekre, mint az optikai hálózatok, az internet-infrastruktúra, a vezeték nélküli technika, a félvezetők, az optoelektronika, a magán- és nyilvános hálózatokat összekapcsoló web alapú vállalati megoldások, valamint a vállalatoknak és hálózati szolgáltatóknak nyújtott professzionális tervezési és tanácsadási tevékenység - jelentette ki a Lucent Technologies elnök-vezérigazgatója, Richard McGinn.

- Stratégiai döntésünkkel két pénzügyileg erős és független vállalatot hozunk létre, melyek értékesebbek lesznek a részvényeseink számára - jelentette ki McGinn. - Mindkét vállalat piacvezető termékekkel, kiváló ügyfélkapcsolatokkal és tapasztalt vezetői gárdával fog rendelkezni, s könnyebben léphet majd együttműködésre más cégekkel, hogy integrált megoldásokkal szolgálhasson az ügyfeleinek. Az átadás után mindkét cégnek saját márkaneve, igazgatótanácsa és k+f szervezete lesz.

Az új céghez kerülnek a Lucent vállalati kapcsolási rendszerekkel foglalkozó, fontos üzletágai, köztük a DefinityŽ IP-megoldások; az IP-hálózatokhoz készülő IP Exchange System; a professzionális telefonos ügyfélkapcsolati központi megoldások (a legújabb internetes callcenter-technológiával együtt); az OctelŽ hang alapú vállalati információátviteli platformok (a Unified Messenger™ platformmal és az Intuity™ AUDIXŽ termékekkel együtt); a Cajun™ telephelyi LAN-infrastruktúra termékpaletta; a konferenciákat és közös munkát támogató rendszerek; a Systimax strukturált kábelezési rendszerek; valamint a telepítési, fenntartási és távirányítási szolgáltatások. Az új vállalat megtartja az összes meglévő megrendelői kapcsolatot és együttműködést, s mintegy 34 ezer alkalmazottja lesz világszerte. Az átszervezés egyszeri költségeit várhatóan az új cég vállalja át.

Az új Lucent a távközlési hálózatok leggyorsabban növekvő területeire fogja koncentrálni a tevékenységeit. A Bell Laboratórium újításaira támaszkodva a Lucent továbbra is a világ egyik vezető cége lesz a távközlési hálózatok (köztük a hálózati szolgáltatócégek számára szállított adathálózatok); a sűrített hullámokat elosztó multiplex (DWDM) optikai hálózatok; a kód- és időosztásos többszörös elérésű (CDMA és TDMA) vezeték nélküli hálózatok; a távközlési hálózati és támogatási szolgáltatások; végül a távközlési félvezetők terén.

Kulcsszavak: Lucent +fontos +céginfo

"Pénz, de honnan? 2024."

Beindultak és egész évben kitartanak az előnyös pályázati kiírások kkv-knak, és sorra hirdetik meg a KAP, az agrárium idei pályázati kiírásait. A "Pénz, de honnan? 2024" roadshow utolsó, budapesti állomásán június 20-án is sok új kedvezményes, támogatott forrást hoznak az előadók Közép-Magyarország kkv-döntéshozóinak és az agrárium szereplőinek.

2024. május 28. 20:37

A fejletlen töltési infrastruktúra lassítja az autóipar elektromos átállását

Sikeres évet zárt a MAGE és a hazai járműipar. Az elmúlt évben a MAGE intenzíven tartotta a kapcsolatot az Európai Autógyártók Szövetségével (ACEA). Ma már az európai szövetséggel egyetértésben az a vélemény, hogy az autóipari vállalatok dekarbonizációs elkötelezettsége mellett, minden tagországi szövetségnek lobbiznia kell, hogy kormányaik támogassák az átállást segítő feltételek biztosítását az EU-ban. A szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére vonatkozó elvárások teljesítéséhez szükség van egy európai szintű egységes töltési infrastruktúra kiépítésére. Interjú Krisztián Róberttel, a MAGE elnökével.

2024. május 28. 20:16

Az LG az ICLR 2024 konferencián mutatta be a robotika és a metaversum kulcsfontosságú technológiáiról szóló elemzéseit

Május 7-11. között, a Bécsben megrendezett International Conference on Learning Representations (ICLR) 2024 konferencián mutathatta be kutatási eredményeit az LG Electronics (LG). A rengeteg beérkezett pályamű közül az LG kutatási dokumentumait a legjobb egy százalék közé választották, így bekerültek a konferencia programjába. Mindez jól szemlélteti az LG kutatási erőfeszítéseinek jelentőségét, és megerősíti a cég pozícióját a kulcsfontosságú AI technológiák fejlesztésének éllovasaként az olyan területeken, mint például a robotika, a metaversum és az intelligens otthonok.

2024. május 28. 20:03

Szoftverfejlesztő diák nyerte a Nagy Diák TudatosNet Tesztet

Egy debreceni, szoftverfejlesztőnek készülő diák, Tóth Sándor Benedek nyerte az országos Nagy Diák TudatosNet Teszt döntőjét. A 16 éves tanuló több mint 16 ezer indulóból lett az első az országos versenyen, amely célja többek közt az volt, hogy a diákok játszva szerezzenek hasznos ismereteket az internet biztonságosabb használatáról, és meg tudják védeni magukat az ártalmas tartalmaktól.

2024. május 28. 19:00

Strong Passwords Need Entropy 19.0

A sokoldalú alkalmazást jelszavak erősségének ellenőrzésére és új, biztonságos jelszavak előállítására használhatjuk. Elemzi a kiválasztott jelszót, majd statisztikát készít a hosszáról, a karakterek gyakoriságáról, a szimbólumokról, a kis- és nagybetűkről és a számjegyekről. A kapott információk alapján megbecsüli a jelszó feltöréséhez szükséges időt.

2024. május 28. 17:58

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52