Rosszabbul megy az eBay-nek is

Genda Csongor Zoltán, 2009. január 22. 14:38

Az amerikai székhelyű eBay Inc. közzétette legutolsó negyedéves pénzügyi eredményét, mely annyira ugyan nem rossz, mint az Intelé, ám optimizmusra sem ad okot.

A vezető csipgyártó 90%-os profitcsökkenésről számolt be, az aukciós portál nyeresége "csupán" harmadával esett vissza, s így mindössze 367 millió dollár lett. A cég forgalma nem szenvedett el ilyen drasztikus visszaesést, ám a mostani 2.04 milliárdos bevétel is hozzávetőlegesen 7%-kal kevesebb a korábbinál. John Danahoe, az eBay vezérigazgatója úgy véli, több oka is van annak, hogy cége ilyen gyengén szerepelt a legutolsó negyedévben. Véleménye szerint az egyik legnagyobb visszahúzó erő az egyre mélyülő világgazdasági válság, ám a folyamatos valutaárfolyam-ingadozás és az egyre erősödő konkurensek is megnehezítik a vállalat helyzetét. A cég egész éves nyeresége 1.78 milliárd dollárra rúg, a bevétel pedig meghaladja a 8.5 milliárdot. Igaz, a 2007-es 348 milliós profithoz képest kimagasló eredménynek tűnik az 1.78 milliárd, ám ne felejtsük el, hogy 2007-ben óriási veszteséget kellett elkönyvelnie a vállalatnak a Skype felvásárlása miatt, és ezért teljesített olyan gyengén az eBay Inc.
Danahoe 2009 első negyedévére 1.8-2.05 milliárd dollár közötti forgalmat remél, ami alacsonyabb, mint az elemzők által prognosztizált érték.

Kulcsszavak: eBay +céginfo

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36