Leváltották a veszteséges Lenovo vezérét

Genda Csongor Zoltán, 2009. február 5. 18:14

A gazdasági válság újabb áldozata a Lenovo. A számítógépgyártó közel 100 milliós veszteséget szenvedett el, s ezért mennie kell a vezérigazgatónak is.

Már meg sem lepődünk, amikor újból azt olvassuk, hogy ismét jelentős veszteséggel zárta a legutóbbi negyedévet egy óriásvállalat. Tegnap a Lenovo tette közzé kiábrándító eredményeit, miszerint az utolsó negyedévben 97 millió dolláros mínuszt kellett elkönyvelnie a cégnek, holott egy évvel korábban még 172 milliós profitot jelentett. A Lenovo forgalma is megcsappant, a bevétel 3,6 milliárd dollárra esett vissza, ami 20%-al kevesebb, mint az azt megelőző év ugyanezen időszakában. Az igazgatótanács a siralmas eredmények láttán elmozdította pozíciójából William Amelio vezérigazgatót, akinek a helyét Yang Yuanging veszi át. Yang emlékeztetett arra, hogy január elején megszavazták a 300 millió dolláros költségmegtakarító projektet, és kijelentette, hogy a jövőben gyorsabban reagálnak majd az aktuális piaci helyzetre. Természetesen a veszteséget a gazdasági válság miatti keresletcsökkenéssel magyarázta a kínai gyártó.

Kulcsszavak: Lenovo +céginfo CIO

Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A munkavállalók véleménye alapján idén a Lufthansa Systems Hungária lett a hazai IT szektor legvonzóbb munkaadója

A magyar munkavállalók körében készített átfogó felmérés alapján az idei évben a Lufthansa Systems Hungária Kft-t választották hazánk legvonzóbb munkaadójának az IT kategóriában. A nagy presztízsű elismeréssel idén tizenegyedik alkalommal díjazták Magyarország legnépszerűbb munkáltatóit. A kapcsolódó felmérésből az is kiderült, hogy az IT szektor a dolgozók megítélése alapján továbbra is a legattraktívabb iparág Magyarországon.

2024. május 10. 12:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36