Update az UniCredit Banknál
Az Update Software Magyarország Kft. bejelentette, hogy a legújabb update.seven verzióra sikeresen frissítette az UniCredit Bank Hungary Zrt. CRM rendszerét. A múlt évben hét hónap alatt megvalósított projekt eredményeként a pénzintézet az ügyfélkapcsolatok kezelésében és az üzemeltetés terén egyaránt nagyarányú teljesítménynövekedést ért, illetve ér el.
Az UniCredit Bank azért döntött a korábbi, update marketing.manager 6.0 verzió frissítése mellett, mert annak kötött adatmodelljével szemben az új verzióval már egységes táblában és kellő részletességgel tudjuk kezelni az ügyféladatokat. Az új, update.seven elősegíti, hogy igény szerint rugalmas módon hozhassunk létre új táblákat, mezőket és kapcsolatokat a táblák között. Emellett a táblákat indexelhetjük is. Az alkalmazás mindehhez kész felületet ad az adatmodell-tervezéshez szükséges valamennyi eszközzel. Az adatmodell-tervezőben végrehajtott módosításokat az update.seven integrálja a webes felhasználói felület tervezőeszközébe is.
Az update.seven rugalmas adatmodelljének köszönhetően az UniCredit Banknál immár a jogosultságok kezelését is automatizmusok segítik. Az update.seven-ben viszont olyan mezőket vehettek fel, és olyan algoritmusokat definiálhattak, amelyek lehetővé teszik az automatizálást. Ez nagyban megkönnyíti a mintegy nyolcszáz felhasználót érintő jogosultságok kiosztását és karbantartását. Az új verzió bevezetésével a különböző üzleti területek részéről jelentkező újabb igényekre is sokkal gyorsabban tud a szervezet reagálni. A forrásállomány szerver oldali előállítása az új update.seven verzióhoz készült interfészekben percek alatt elkészülnek, szemben a korábbi fél órával. Mindeközben rendkívül energiatakarékos módon működik a rendszer: a záró adatok importálása a korábbi gépkapacitás mindössze hétszázad részét köti le!
Rajkay Mátyás, az Update Software Magyarország Kft. ügyvezetője szerint az UniCredit Bank és az Update között meglévő éves szintű támogatási szerződés keretében jelenleg az update.seven és a pénzintézet front-end rendszerének integrációjára kerül sor.
Kapcsolódó cikkek
- Nőtt az internetbanki ügyfelek száma tavaly
- Hitel- és lízingválasztó program indult a PSZÁF honlapján
- Online alapú szoftverrendszer megoldás a Kulcs-Softtól
- Egyedülálló a piacon: szolgáltatásként kínált CRM az update-től
- Kulcs-CRM
- Update: CRM Revolution a biztosítók számára
- Banki rendszerösszeomlást okozott egy vesszőhiba
- MKB: banki "Gazdálkodj okosan" az IND új szoftverével
- Október elején új bankbiztonsági rendszer indul a fővárosban
- Postán kapják a trójait a bankok
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.
Érkezik: mesterséges intelligencia és virtuális valóság az oktatásban
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
Ezek az idei kulcstémák a webes és marketing stratégiák terén
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója és Huszár Viktor, a Teqball társalapítója is előadást tart az idei Maximum Web és Marketing Konferencián, ahol a résztvevő vállalkozók elsősorban a sikeres cégvezetés és online működés megvalósításához gyűjthetnek hasznos tudást a leghitelesebb példaképektől.
A Continental autógumija az első helyen végzett a Tyre Reviews szakportál négyévszakos abroncstesztjén
Újabb megmérettetésen, a Tyre Reviews 2024-es négyévszakos abroncsteszten győzedelmeskedett a Continental AllSeasonContact 2 modellje. Hét 205/55R16-os méretű, VW Golfra autóra felszerelt, egész évben használható modellből álló tesztmezőnyben ért el első helyezést.