IVSZ-kampány az informatikus szakma népszerűsítésére
Keresztes János, a szövetség elnöke szerint az utóbbi években, a felsőoktatásban egyre csökken az informatikai képzésre jelentkezők száma. A szakemberhiány miatt egyes informatikai cégek sok esetben kénytelenek jelentős projektek határidejét módosítani, túlterhelt munkatársakkal dolgozni, esetenként jelentős nemzetközi megbízásokról lemondani. Csak az utóbbi 6-7 évben tíz feletti volt azon informatikai cégek száma, amelyek fejlesztőközpontjuk felépítéséhez más helyszínt kerestek, mert nem látták biztosítottnak, hogy pár száz fős fejlesztői csapatukat belátható időn belül kialakítsák. Keresztes szerint a jelenleginél közel kétszer több végzős informatikus el tudna helyezkedni a szakma különböző területein. Tenni szeretnének, hogy megszűnjön az anomália, hogy egy sikerszakmában nincs elegendő képzett munkaerő. Ezért szólítják most meg a 15-18 éves korosztályt, és mindazokat, akik a pályaválasztásban segítik őket.
Fröhlich Péter, az informatikai szakemberkeresésben ismert P&Bert Management Consulting Group ügyvezetője szerint: folyamatos az igény a programozók (leginkább keresettek), rendszerüzemeltetők, hálózati mérnökök, fejlesztők, ERP szakértők és tanácsadók iránt. Az IT cégek legjellemzőbb elvárásai: referenciaértékű szakmai tapasztalat, a használható nyelvtudás, valamint megfelelő kommunikációs és prezentációs készség.
Fábri István, az Educatio Kft. vezető elemzője szerint a szakemberhiány egyik fő oka, hogy az utóbbi időben (nem demográfiai okok miatt), évről évre csökken a felsőoktatásban az informatikai szakokra jelentkezők száma (2006-ban 7068 fő, 2008-ban 5181 fő). Kiemelte: Az OECD-országok közül Magyarországon a a legmagasabb az egyetemet végzettek bérelőnye a felsőoktatásban részt nem vettekkel szemben. A különböző szakok népszerűségi sorrendje ugyanakkor érdemben nem változott: a mérnök informatikus és a programtervező informatikus szakok továbbra is a legnépszerűbbek közé tartoznak, ám a felvételi eredményekre és a nyelvtudásra vonatkozó statisztikák alapján az ide jelentkezők előképzettsége csak átlagosnak mondható.
A „Született informatikus” kampány elsősorban a most felsőoktatási intézményekbe jelentkezőket, az alsóbb éves középiskolákat célozza meg, de szólni kíván szüleikhez, tanáraikhoz és mindazokhoz, akik a pályaválasztásban ötletekkel, javaslatokkal segítik a továbbtanulókat.
További információ
Kapcsolódó cikkek
- Laufer Tamás az Informatikai Vállalkozások Szövetségének új elnöke
- Alapkövetelmény lesz a digitális írástudás a munkaerőpiacon
- e-Készségek Hete Magyarországon
- Informatikai tudáshiány elé néz Európa
- Közösségi állásportált indított a Népszabadság
- A Pannon várhatóan 200 alkalmazottját bocsátja el
- Született informatikusok kerestetnek
- Közösségi portálok: az álláskeresés buktatói?
- Nagy elbocsátások az amerikai technológiai ágazatban tavaly
- Amerikában a szélessávú internethálózatok bővítésével teremtenek munkahelyeket
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.
K&H: ismét a legjobb digitális bank Magyarországon
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.
Az AI kutatja a kritikus ásványkincseket is
Közel 1 millió amerikai dollárral zárta az újabb befektetési körét a Beholder. Ennek köszönhetően lett az AI-alapú, kritikus ásványkincsek feltárásában élenjáró ukrán startup finanszírozója az EIT InnoEnergy, a Rockstart Energy és az STRT. A friss források bevonásával a vállalat felgyorsíthatja a kutatómunkáját és a mesterséges intelligencia-eszközeire alapozva segítheti a zöld energiaátmenethez szükséges kritikus nyersanyagok kitermelését.
K&H: négy lépésben a planetáris szuperintelligencia felé
Az emberi gondolkodáshoz hasonlóan működő gépi intelligencia megjelenését szakértők még igen távoli lehetőségként értékelik. Ugyanakkor az MI fejlődése gyorsuló ütemben zajlik. A valódi kérdés nem az, hogy mikorra válik valósággá ‒ hiszen itt van velünk, a mindennapok része. Sokkal inkább úgy kell feltenni a kérdést, hogy milyen fázisokon keresztül alakul ki, és a végén mit hozunk ki belőle mi, emberek – mondja Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője.
Copilot for Microsoft 365 már magyarul is
A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.