Távozik a Yahoo pénzügyi igazgatója

Kiss Ádám Zoltán, 2009. február 27. 07:24

Az új vezérigazgató menedzsmentet és az egész vállalatot érintő átalakításaiba a jelek szerint Blake Jorgensen sem fér bele.

A Yahoo átalakítása az új vezérigazgató, Carol Bratz kinevezésével kezdődött meg. A cég az első időkben úttörő szerepet vállalt az internetről ismert mai képünk kialakításában, ám lassan a romlás jeli kezdtek mutatkozni. A cég először nyilvánosan meghátrált a feltörekvő Google elleni keresőharcban, majd papírjainak tőzsdei értéke folyamatos csúszásba kezdett. Ez az évek óta tartó leértékelődés 2008 során vált drámaivá, és ezen nem segített a sokat vitatott, ám mégis nagyon várt Microsoft-szövetség elmaradása sem. A vállalat ezek után megpróbálta részben értékesíteni magát, ám egyelőre ez sem sikerült, és éppen ezek a legrosszabb idők köthetők a most távozó Jorgensen nevéhez, hiszen 2007 júniusa óta töltötte be a pénzügyi igazgatói posztot. Ő tehát egyértelműen a korábbi vezérigazgató Jerry Yang menedzsmentjéhez tartozott, akit éppen a saját alkalmazottjait is frusztráló határozatlansága miatt mentettek fel.

Az új vezér, Bratz már érkezése után hat héttel megkezdte a változásokat, és blogján személyi kérdésekre is kitérve kijelentette, hogy bár rengeteg elkötelezett és energikus ember dolgozik a cégnél, sokan lehúzzák és túlkomplikálják a céget. Bratz legfontosabb feladata új stratégiai szövetségest találni, valamint a máig meglevő hűséges felhasználói tábor által nyújtott előnyöket kihasználni, és ehhez Blake Jorgensen nem a megfelelő ember. A tőzsdei jelentések szerint ebben a piac is egyetért vele, mert a pénzügyi igazgató távozásának hírét egyáltalán nem traumának élték meg a befektetők, sőt a Yahoo részvényeinek értéke a bejelentés után 4,6 százalékkal emelkedett.

Kulcsszavak: Yahoo CIO +céginfo

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője

A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.

2024. május 9. 12:59

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36