Biometrikus útlevelek Romániában is: hallgatólagos elfogadással

forrás Prim Online, 2009. március 17. 19:04

Romániában is bevezethetik a biometrikus útlevelet, eleget téve nemcsak az EU-s, de az amerikai elvárásoknak is. A jogszabály átment a felsőházon, bár nem kapta meg a törvény elfogadásához szükséges szavazatot.

"A jogszabály 'átment' a felsőházon a kormány által javasolt formában, annak ellenére, hogy nem kapta meg a sarkalatos törvény elfogadásához szükséges 69 szavazatot. De hétfő volt az utolsó nap, amikor dönthettünk a biometrikus útlevelekről szóló kormányrendelet elfogadásáról" – magyarázta a szenátus plenáris ülése után Cseke Attila RMDSZ-szenátor. – "Amikor csatlakoztunk az Európai Unióhoz, bizonyos jogaink lettek, például vízum nélkül utazhatunk a közösségen belül. De úgy tűnik, egyesek nem értik: ugyanabban a pillanatban kötelességeket is vállaltunk. Kétéves lemaradást kell pótolnunk, hogy bevezessük az útleveleket, amelyek egyébként 24 tagállamban használnak, csak Bulgáriában és Cipruson nem, de úgy godolom, azok, akik a rendelet ellen szavaztak, ezzel nincsenek tisztában. Ezt kell hogy mondjam, hiszen 16 ellenszavazatot és 7 tartózkodást jegyeztek. Egyébként az RMDSZ-frakció volt az egyetlen, amely teljes létszámban jelen volt és igennel szavazott" – nyilatkozta Cseke Attila. A szenátor emlékeztetett: kérte a közigazgatási és belügyminisztérium illetékeseit, hárítsák el a technikai akadályokat, hogy az útleveleket továbbra is 10 éves időtartamra állíthassák ki (ne csak 5 évre).

Amint a szenátor pénteki sajtótájékoztatóján (újságírói kérdésre válaszolva) elmondta, a leköszönt kormány megváltoztatta a digitális arc- és ujjlenyomatot is tartalmazó, központilag, egyetlen helyen kibocsátott útlevelek előállításának rendszerét. Több sikertelen közbeszerzési eljárás után az állami nyomda (Imprimeria Naţională) megvásárolta a szükséges korszerű berendezést, és ezáltal gyártási költségek is darabonként kb. 60 euróra csökkentek.

Magyarországon 2006. augusztus végétől vezették be a biometrikus útleveleket, amelyekben egy elektronikus csip is tartalmazza az okmány tulajdonosának fotóját, nevét, születési idejét és a többi ismertetőjegyet.

Az Egyesült Államok az országot ért 2001. szeptember 11-i terrortámadás után törvénnyel tette kötelezővé azon 27 ország állampolgárai számára, akik egyébként vízummentességet élveznek, hogy a 2005. október 25. után kiállított útlevéllel csak akkor utazhatnak be vízum nélkül az Egyesült Államokba, illetve léphetnek be az ország területére átutazóként, ha az úti okmány tartalmazza az utas digitális fényképét vagy egy biometrikus azonosítókat tartalmazó chipet.

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Az LG új kampánya megtanít arra, hogyan nevelhetjük a hírfolyamaink algoritmusait

Az LG Electronics (LG) elindította Optimism your feed nevű globális kampányát. Az akció elsődleges célja, hogy pozitív és inspiráló tartalmak közzétételére ösztönözze a felhasználókat, és ezáltal egy optimistább hangulatot teremtsen a közösségimédia-platformokon. 

2024. május 31. 18:34

Újabb díjat nyertek a Zyxel tűzfalmegoldásai

A valós felhasználói tapasztalatokon alapuló kutatás kiemeli a Zyxel Networks termékeinek felhasználóbarát kezelhetőségét, megbízhatóságát és funkcionalitását, amelyek kis- és középvállalati áron nyújtanak nagyvállalati teljesítményt. 

2024. május 31. 16:57

Díjazták a hazai informatikai versenyeken legjobb eredményt elért diákokat

Három jelentős informatikai diákverseny díjátadóját tartották meg 2024. május 23-án az ELTE Informatikai Karán, köztük Magyarország legtöbb diákot elérő, online zajló informatikai versenyén, az e-hód-on legjobban szereplő gyerekeket is jutalmazták. A résztvevők számos meglepetésprogramon vehettek részt, ahol többek között az okosházak modellezésével és a mesterséges intelligencia használatával is megismerkedhettek. Valamennyi díjátadón a közelmúltban elhunyt Dr. Zsakó Lászlóra, a hazai informatikai diákverseny-rendszer egyik megalkotójára emlékeztek meg a jelenlévők.

2024. május 31. 15:13

Nagy teljesítményű, ultragyors gaming monitor

Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája –  büszkén mutatja be az AOC GAMING 27G2ZN3/BK modellt, egy olyan élvonalbeli monitort, amely az esport-szintű teljesítményt példa nélküli megfizethetőséggel ötvözi. 

2024. május 31. 11:40

Növeli európai termelési kapacitását a Schneider Electric

A Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat kedden megnyitotta okosgyárát Dunavecsén. A 28.000 négyzetméteres épületben ötszázan dolgoznak majd.

2024. május 30. 19:06

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52