A Mac OS ismét megerősödhet?
Több mint egy évtized óta először esett a Microsoft Windows 90 százalék alá az operációs rendszerek piacán. Ilyen körülmények között mindenki arra számítana, hogy a redmondi cég által oly sokat támadott rivális, a Linux a sikere erősödött volna, erről azonban szó sincs: az ellenlábas továbbra is 1 százalékon stagnál. Mindez azért is furcsa, mert a sajtó egyfolytában foglalkozik a Linuxszal, illetve a hozzá kötődő ellenséges nyilatkozatokkal - nemrég Steve Ballmer, a Microsoft főnöke hangoztatta, hogy a Linux több mint 100 Microsoft szabadalmat sértett meg - perekkel, ám az ingyenes operációs rendszer penetrációja továbbra is csekély marad.
Ugyanakkor az ősrégi konkurens, a Mac OS népszerűsége ismét erősödőben van. A Net Applications nevű cég 2009. januári kimutatásai szerint az operációs rendszer elterjedtsége hamarosan átlépi a 10 szalékot is. Az eredmények egyedüli szépséghibája, hogy pusztán olyan számítógépek vizsgálatáról van szó, amelyek internetre vannak kötve.
Természetesen ezt a sikert az Apple a Macintosh gépek és laptopok elterjedtségének is köszönheti. Az igazi kérdés azonban továbbra is az, hogy vajon az Apple operációs rendszerének van-e hosszú távon jövője az üzleti gépeknél is?
A válasz - az ITPro szerint - egyértelmű igen, lévén az Apple éppen az üzleti szférában maradt meg, még azokban az időkben is, amikor nem ment túl jól a cégnek. Az iMac és az iPodhoz hasonló gépek elterjedése pedig még inkább megerősítették az Apple hitelét. A kilencvenes évek végétől kezdve az Apple egyre jobban megerősítette piaci pozícióját, az Apple boltok elterjedéséről már nem is beszélve.
Egyedül az Apple-gépek magas ára miatt nem tudott igazán jelentősen szembeszállni a Windows-alapú, olcsóbb PC-k elterjedtségével. A gazdasági válság pedig valószínűleg ezt az áramlatot erősíti.
Kapcsolódó cikkek
- Apple Boot Camp 3.1
- Right Zoom
- Magyarországon is elérhető a Mac OS X Snow Leopard
- 28-án érkezik az Apple vadonatúj operációs rendszere
- Mac OS X Snow Leopard már augusztusban?
- Pontoon (Blackjack)
- Pairs
- iWork '08 már magyar nyelven is
- Autodesk termékbejelentések Mac OS X-re
- A Mac OS árulkodik az érkező iMacről és Miniről
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
A Thermaltake bemutatja a The Tower 300 mikro toronyházat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. Most egy új mikro-ATX házzal egészült ki – a The Tower 300-zal – egészült ki a sorozat, jellegzetes nyolcszögletű megjelenéssel, és lehetővé téve a hagyományos függőleges és az egyedi vízszintes elhelyezést.
A DA Drive Analyzer előre jelezni a meghajtó meghibásodásából eredő adatokat fenyegető veszélyeket
A vadonatúj AI-alapú lemezhiba-előrejelző szoftver, a DA Drive Analyzer 2.0 már elérhető az ADM App Centralban, és az ASUSTOR NAS-sal együtt használható, hogy előre jelezze, mikor fog meghibásodni egy meghajtó, így elég időt biztosítva, hogy intézkedni tudj az adatok védelméről.
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.