Felmentették a Nintendót és Microsoftot a joystick-ügyben

MTI Sajtóadatbank, 2009. március 24. 10:04

Szabadalmi pert akasztottak 2007-ben Texasban a két nagy játékforgalmazó multi, a Microsoft és a Nintendo nyakába, s ennek csak most lett végeredménye: mindkettőjüket felmentette a bíróság.

A szabadalmi ügy a játékokat irányító eszközökhöz, a joystickek interfészéhez kötődött. A két nagy multi a felperes szerint állítólag olyan szabadalmakat használt fel, amelyek a Fenner Investments birtokában vannak. A cég mindent megtett, hogy a per kimeneteként a hatalmas pénzbüntetés az ő markát üsse, de a bíró végül is felmentette a Microsoftot és a Nintendót is - olvasható a Yahoo hírei között.

Az eredeti szabadalom korábban egy másik cég, a Lucent Technologies birtokában volt és konkrétan egy olyan technológiáról szólt, amely az analóg jeleket digitálissá alakította át a joysticken belül. A Fenner azonban megszerezte ezt a szabadalmat és leginkább arra használta fel, hogy pereljen vele más cégeket. A texasi cég egyébként korábban is leginkább a pereskedésben "utazott": az Alcatelt, 3Comot, a Hewlett Packardot és a Juniper Networköt már perelték más ügyekben.

Nagyon elégedettek vagyunk az ügy kimenetelével - kommentálta a bírói végzést Rick Flamm, a Nintendo of America jogi képviselője. "A Nintendo már évtizedek óta híres arról, hogy miközben saját maga innovatív termékeket fejleszt, maximálisan ügyel arra, hogy más cégek szerzői jogai ne sérüljenek. Természetesen ha egyszer minket támadnak hasonló ügyben és meg vagyunk róla győződve, hogy semmilyen szerzői jogot sem sértettünk meg, akkor mindent megteszünk, hogy megvédjük magunkat."

Érdekesség még, hogy a Nintendo és a Microsoft mellett a Sonyt is perelték, de végül - ismeretlen okokból - a Fenner ejtette vádjait a japán cég ellen.

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

"Pénz, de honnan? 2024."

Beindultak és egész évben kitartanak az előnyös pályázati kiírások kkv-knak, és sorra hirdetik meg a KAP, az agrárium idei pályázati kiírásait. A "Pénz, de honnan? 2024" roadshow utolsó, budapesti állomásán június 20-án is sok új kedvezményes, támogatott forrást hoznak az előadók Közép-Magyarország kkv-döntéshozóinak és az agrárium szereplőinek.

2024. május 28. 20:37

Az LG két kutatási beszámolóját mutatták be egy AI technológiai konferencián

Május 7-11. között, a Bécsben megrendezett International Conference on Learning Representations (ICLR) 2024 konferencián mutathatta be kutatási eredményeit az LG Electronics (LG). A rengeteg beérkezett pályamű közül az LG kutatási dokumentumait a legjobb egy százalék közé választották, így bekerültek a konferencia programjába. Mindez jól szemlélteti az LG kutatási erőfeszítéseinek jelentőségét, és megerősíti a cég pozícióját a kulcsfontosságú AI technológiák fejlesztésének éllovasaként az olyan területeken, mint például a robotika, a metaversum és az intelligens otthonok.

2024. május 28. 16:11

Felforgatja a munkaerőpiacot a mesterséges intelligencia

A mesterséges intelligencia (MI) által érintett ágazatokban ugrásszerűen nőtt a termelékenység, az MI-t használó állások egyre nagyobb számban jelennek meg és akár 25%-os bérprémiumot kínálnak – derül ki a PwC Global AI Jobs Barometer felméréséből, mely 15 ország több mint félmilliárd álláshirdetését elemezte.

2024. május 28. 14:40

Megbízható Munkaadó 2024-26 címet kapott az SAP

Az SAP Hungary Kft. elnyerte a "Megbízható Munkaadó 2024-26" címet a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) éves taggyűlésén. A díjat olyan cégek kapják, amelyek kiemelkedő HR-gyakorlatot folytatnak, és példaértékű módon gondoskodnak munkatársaik munka- és életkörülményeiről.

2024. május 28. 13:07

Megjelent az első magyar kiberbiztonsági labor az IECEE CB séma alatt

A CCLab Kft. sikeresen teljesített a CBTL auditon és a nemzetközi IECEE CB Rendszerben CB Testing Laboratory (CBTL) jogosultságot szerzett. A magyarországi székhelyű CCLab hivatalosan 2024. május 24-én sikeresen kiterjesztette kiberbiztonsági tesztelői, értékelői és tanúsítási képességét a fogyasztói IoT eszközökre készült ETSI EN 303 645 és az ipari automatizálási és vezérlőrendszerekre szakosodott IEC 62443-4-1 / -4-2 szabványokra az IECEE CB séma keretén belül. A CB séma alatt kiadott tanúsítványokat jelenleg több mint 50 országban fogadják el. 

2024. május 28. 10:13

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52