Válságálló magyar ipar mikro- és nanoelektronikával
„A jövő technológiája a jelenben” címmel 2009. március 27-én az Integrált Mikro/Nanorendszerek Nemzeti Technológia Platform konferenciát tartott az uniós és a hazai stratégiai elképzelésekről a mikro- és nanoelektronikai, valamint a fotovillamos szektorban. Az esemény célja a magyarországi ipari versenyképesség növelése, amely a konferencián elhangzottak alapján mikro- és nanotechnológiai eszközökkel, biochipekkel, napelem technológiákkal sikeresen támogatható.
A rendezvény a stratégiai elképzeléseken túl ízelítőt adott azokról a konkrét vállalkozásokról és termékeikből, melyek kitörési pontot jelenthetnek Magyarország versenyképességének növelésében. Ilyen például a TactoLogic Kft. által jegyzett, a csillagorrú vakond tapintórendszerének reprodukálásával kifejlesztett robottechnológiai érzékelés, amely sikerrel alkalmazható művégtagoknál, vagy akár az infokommunikációs eszközöknél. A Solart-System Kft. kváziautonóm napelemes áramforrása a hagyományos napelemes áramforrásokhoz viszonyítva képes hálózatkimaradás esetén is folyamatos villamos energiát biztosítani a fogyasztóknak. Az érzékelőfejlesztések közül kiemelkedő a gázérzékelő mesterséges orr, illetve az agyba ültethető elektróda, mely utóbbi az agy működésének felderítéséhez járul hozzá, annak elektromos jeleinek elvezetésével. Ugyanakkor a szektor gazdasági lehetőségeit jól illusztrálja a hazai fejlesztéseivel félvezető méréstechnikai területen világpiaci vezető pozíciókat megszerezni képes és válság idején akvizíciókkal is bővítő Semilab Rt. példája.
„Magyarország nem használja ki az ágazatban már meglévő lehetőségeit, ezért nem is haszonélvezője a válságban is töretlenül fejlődő területnek. Nem titkolt célunk, hogy teret adjunk az oktatás, a kutatás és az ipar egymásra találásának, és ezzel is ösztönözzük felzárkózásunkat” – fogalmazott Bársony István professzor, a Platform szakmai vezetője, a Magyar Tudományos Akadémia Műszaki és Anyagtudományi Kutatóintézetének igazgatója, majd hozzátette: ha elhárítjuk a kibontakozás útjában álló akadályokat, és a már sikeres területekre fókuszálunk, egy a válságnak ellenállóbb, minőségileg magasabb szintű ipar fejlődhet Magyarországon.
A konferencia a fejlesztési stratégiákon és a kitörési pontokon kívül kitért olyan központi problémákra is, mint a fiatalok körében népszerűtlen hazai természettudományi és mérnöki felsőoktatás helyzete. Az utánpótlást lendítik fel az olyan sikerélményen alapuló oktatási stratégiák, mint amilyen a BME Elektronikus Eszközök Tanszékének kezdeményezése, ahol a hallgatók önállóan kísérletezhetnek, illetve vehetnek részt K+F feladatokban.
Kapcsolódó cikkek
- Boldogabbá teszi a nőket a technológia
- Szuperszámítógépekhez való vízhűtőrendszert fejlesztettek ki tudósok
- Jövendőmondó cégbe invesztál a Google
- Fénykommunikációs szervertechnológiát vásárolt a Microsoft
- Az abszolút humán interfész: saját magunk
- Exaflop-szuperszámítógép épül Európában
- Sharp LCD tévék: új technológia, élethűbb szinek
- Egymillió régi kötet digitalizálására készül a Google Olaszországban
- A Fujitsu építette Japán leggyorsabb szuperszámítógépét
- Orvosbiológiai kutatás szolgálatában Magyarország legerősebb tudományos számítógépe
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.