Központosított közbeszerzés szoftverlicencekre
A Központi Szolgáltatási Főigazgatóság (KSzF) 48 hónapra 24 milliárd forintért kíván Microsoft, Novell és nyílt szabványú szoftver licenceket beszerezni, tárgyalásos közbeszerzési eljárással - a felhívás a Közbeszerzési Értesítő hétfői számában jelent meg.
A keretmegállapodások alapján a - központosított közbeszerzési eljáráshoz önként csatlakozó intézmények által - korábban beszerzett szoftverlicencek bővítésére, kiegészítésére, meghosszabbítására, verziókövetésére, cseréjére, valamint új szoftverlicencek beszerzésére nyílik lehetőség.
A tender hat részből áll, ezek közül az első Microsoft vagy azzal egyenértékű közigazgatási intézményi szoftver beszerzése 10 milliárd forint keretösszegben.
A második rész szintén Microsoft vagy azzal egyenértékű, de oktatási szoftver beszerzése 2 milliárd forintért.
A harmadik rész Novell vagy azzal egyenértékű közigazgatási szoftverre szól, 4 milliárd forintos keretösszeggel. A negyedik rész is Novell vagy azzal egyenértékű, de oktatási szoftver beszerzése 2 milliárdos keretösszeggel.
Az ötödik rész tartalma nyílt szabványokon keresztüli teljes együttműködést biztosító közigazgatási szoftver, 4 milliárd forint keretösszeggel. Végül a hatodik rész is nyílt szabványokon keresztüli teljes együttműködést biztosító, de oktatási szoftverlicencek keretszerződésére irányul, 2 milliárd forintért.
A szerződéseket a központosított közbeszerzési rendszer intézményeinek mindenkori igénye szerinti értékben, a keretmegállapodás 4 éves időszaka alatt, folyamatosan kötik meg.
Ajánlatot az a cég tehet, amelynek a közbeszerzés tárgya szerinti forgalma a megelőző három év valamelyikében elérte az egyes részeknél - azok sorrendjében - a 200, 20, 12, 12, 20 illetve 20 millió forintot. Az ajánlattevőknek meg kell vásárolniuk a tenderdokumentációt nettó 100 ezer forintért.
A közbeszerzésre május 18-ig lehet jelentkezni. A második fordulóba jutott jelentkezőket június 15-ig értesíti az ajánlatkérő. A legolcsóbb ajánlat lesz a nyertes.
Kapcsolódó cikkek
- Informatikai szolgáltatásokat vásárol a MÁV-START Zrt.
- Egymilliós közbeszerzési bírság a Kopint-Datorgnak
- Megvette a parlament az új képviselők számítógépeit
- A Magyar Telekom fél áron nyerte a HM mobil tenderét
- Az Albacomp szállíthatja a Közbeszerzések Tanácsa informatikai rendszerét
- Félmilliárdért fejleszteti tovább hálózati szoftverét a Magyar Posta
- A kormány visszavonja az infokommunikációs stratégiára kiírt közbeszerzést
- A becsült díj feléért jutott mobil távközlési szolgáltatáshoz a HM
- Kormányszóvivő: nincs 40 milliárdos informatikai fejlesztés és 12 milliárdos irodabútor-beszerzés
- Pert vesztett a GVH a szoftverlicencügyben
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Az AGON by AOC bővíti az új G4 gaming termékcsaládot
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája – bemutatja a G4 sorozat legújabb tagjait az elismert AOC GAMING portfólióból, a 23,8 hüvelykes (60,5 cm) 24G4XE és a 27 hüvelykes (68,6 cm) 27G4XE modelleket. Az idén bemutatott, formabontó, lopakodó repülőgépek által inspirált dizájnnal rendelkező új G4 sorozat, a 24G4X és 27G4X állítható magasságú Full HD modellekkel, valamint a QHD Q27G4X modellel, már elérhető a piacon.
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.