Yellow Cube: az e-mailek 70-90 százaléka spam
Hozzátette: az üzleti felhasználók napi 160-200 levelet küldenek, illetve kapnak, ezért számukra nagyon fontos, hogy az e-maileket megfelelően, biztonságosan kezeljék, például archiválják.
Az ügyvezető szerint egy vállalat produktivitását is szolgálja az, ha szakszerűen, a jogszabályoknak megfelelően dolgozza fel a leveleit, hiszen ezek ma már az üzletkötés eszközei.
A megfelelően tervezett és kivitelezett levelek pedig azért is fontosak, mert a címzettnek ezek alapján keletkezik az első benyomása egy cégről, illetve a küldőről.
Az ügyvezető igazgató kifejtette: az elektronikus levelek fontosságát mutatja például az, hogy már több céget marasztaltak el kartellezésben e-mailek alapján.
Bódis Ákos elmondta azt is, hogy a megfelelően archivált levelek nemcsak könnyen visszakereshetők, hanem sokkal, 50-90 százalékkal kisebb tárhelyet foglalnak el, mint a tömörítetlen e-mailek. Aláhúzta: a jó, biztonságos feldolgozó, archiváló rendszerek állandó felügyelet nélkül látják el feladatukat.
A magyar magántulajdonban lévő kft. már 2 milliónál több postafiókot szűr biztonsági megoldásaival, s több internetszolgáltatónak, állami vállalatnak és több száz kis- és közepes vállalkozásnak nyújt szolgáltatást.
Az ügyvezető szerint Magyarországon legalább 20 millió postafiók van, de egyes becslések szerint a számuk elérheti a 40 milliót is, hiszen egy felhasználónak több fiókja is van.
A levelezési biztonsággal, levélfeldolgozással és -archiválással foglalkozó cég Magyarország mellett Romániában, Szlovákiában, Moldáviában, Bulgáriában és a volt Jugoszlávia területén forgalmazza saját és más cégek termékeit, s nyújt szolgáltatásokat.
A 10 fős, 2005-ben alapított cég tavalyi árbevétele 50 millió forint volt, míg az idén 120 millió forint lesz a tervek szerint. A társaság adózás előtti eredménye átlagosan a bevétel 10 százaléka.
Kapcsolódó cikkek
- Álnyeremények, adattolvajok, egycentes kattintó
- Márciusban Magyarország a spam világbajnok
- 1 százalékra csökkent a spam a Twitter-en
- Kiterjedt botnet-re csapott le a Microsoft
- Új megtévesztő üzenet támadja a Facebook felhasználóit
- Kedves Wiki! Ez egy spam!
- Akciós ékszerek és hölgyek a vörös lámpás negyedből Valentin napra
- 2010-ben radikálisan tovább romlik a spam helyzet
- Vírusrekord 2009-ben: 25 millió új fenyegetés
- 15 millió dolláros büntetés spamért
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Az AGON by AOC bővíti az új G4 gaming termékcsaládot
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája – bemutatja a G4 sorozat legújabb tagjait az elismert AOC GAMING portfólióból, a 23,8 hüvelykes (60,5 cm) 24G4XE és a 27 hüvelykes (68,6 cm) 27G4XE modelleket. Az idén bemutatott, formabontó, lopakodó repülőgépek által inspirált dizájnnal rendelkező új G4 sorozat, a 24G4X és 27G4X állítható magasságú Full HD modellekkel, valamint a QHD Q27G4X modellel, már elérhető a piacon.
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
A Thermaltake bemutatja a The Tower 300 mikro toronyházat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. Most egy új mikro-ATX házzal egészült ki – a The Tower 300-zal – egészült ki a sorozat, jellegzetes nyolcszögletű megjelenéssel, és lehetővé téve a hagyományos függőleges és az egyedi vízszintes elhelyezést.