Kereslet és kínálat a hazai e-book-piacon
Mint Moldován István, az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) Elektronikus Dokumentum Központ Digitális Gyűjtemény Osztályának vezetője elmondta, az e-book fogalom jelenleg többértelmű lehet, annyi azonban bizonyos, hogy digitális eszközzel olvasható, alapvetően szöveges, lezárt dokumentumegységről van szó, amely letölthető és hordozható.
Színes a kép a fájlformátumok tekintetében is: a számos általánosan használható formátum - például a pdf vagy a world - mellett számos speciális típus is létezik, így jellemzően a különböző mobileszközökhöz más-más standard használatos.
Az OSZK osztályvezetője az elektronikus dokumentumok kínálatról is szólt: elmondása szerint a nagy nemzetközi e-book áruházak jellemzően kevés magyar nyelvű digitális könyvet tartanak, míg hazánkban egyelőre gyerekcipőben jár az e-book-kiadás. Előrébb járnak azonban az virtuális könyvtárak: a Magyar Elektronikus Könyvtár mintegy 7000 címet, a Digitális Irodalmi Akadémia és a Hallgatói Információs Központ 700-700 dokumentumot kínál.
Számos eszköz lehet alkalmas az elektronikus könyvek olvasására - tette hozzá Moldován István. A PC-k és laptopok mellett Magyarországon kevéssé elterjedtek a kézi számítógépek (palmtop, PDA), de kevés a speciális e-book-olvasó is. A mobiltelefonok ugyan nem nyújtanak vonzó alternatívát a könyvolvasással szemben, de az "okostelefonok", iPhone-ok terjedése változtathat ezen - vélekedett, hozzátéve: a fejlesztőknek mindenképpen jól olvasható képernyővel rendelkező, ugyanakkor kedvező árú készülékek előállítására érdemes törekedniük.
Az OSZK munkatársa a hordozható digitális zenelejátszók példájára hivatkozva úgy vélte, ha nem is az mp3 stickekhez hasonló mértékben, de rövidesen az elektronikus szövegolvasók elterjedése is várható Magyarországon.
A kiadói oldalról Votisky Zsuzsa számolt be: a Typotex Kiadó igazgatója elmondta, hogy elsősorban köteteik könyvtárakban tapasztalható fénymásolása indította a vállalatot a www.interkonyv.hu weboldal létrehozására, így a három hónapja működő honlapon már jogtisztán lehet letölteni a kiadó könyveit.
Az Interkönyv-projektben jelenleg 92 kötet szerepel, köztük olyanok is, amelyek kereskedelmi forgalomban már nem kaphatók, de Votisky Zsuzsa elmondása szerint a Typotex a jövőben csak elektronikus formában megjelenő kiadványokkal is jelentkezni fog.
Mint hangsúlyozta, az internetes oldalról való letöltés nagy előnye a jogtisztaság, hiszen a hatályos magyar törvények szerint az szöveges dokumentumok csak írógéppel vagy kézírással reprodukálhatók, fénymásoló géppel nem. Az oldalletöltési árak az interkonyv.hu-n 3,50 és 4 forint között járnak, attól függően, hogy a felhasználók az egész könyvet vagy csak egy-egy fejezetet vásárolnak meg - közölte.
A letöltött pdf-dokumentumok a Fileopen szoftvernek köszönhetően nem másolhatók, egyszer azonban ki lehet nyomtatni, illetve a hozzáférés ideje alatt korlátlan alkalommal el lehet olvasni őket. Természetesen a fizetés is történhet az interneten keresztül, de a felhasználók előre feltölthető Interkönyv-kártyával is vásárolhatnak - jegyezte meg a kiadó vezetője.
A jövőről szólva Votisky Zsuzsa úgy vélte, az általuk létrehozott weboldal a Typotext profiljához illeszkedve "nem regények, hanem inkább tudományos, ismeretterjesztő könyvek terepe lesz".
Kapcsolódó cikkek
- Már elérhető az ekonyv.hu webáruház
- Színes, új technológián alapuló e-könyvolvasó
- Az iPad debütálásával egy napon elindítja e-book üzletágát a Kulcs-Soft
- Apple gépeken is olvashatók az Amazon könyvei
- CeBIT 2010 - A különleges kijelző akadályozza az eBook-olvasók terjedését
- Új vállalat lépett a magyar könyves piacra
- Az Amazon új alkalmazásokkal kínálja a Kindle-t
- E-könyvek mobil szélessávon
- Hamarosan piacra kerül a Kindle DX nemzetközi verziója
- Feltörték a Kindle másolásvédelmi kódját
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.