Szolgálunk és védünk

Fekete Gizella, 2000. március 16. 21:41
Tiszteletre méltó kitartással állja a tőle független, de mégis őt tépázó viharokat a tízéves fennállása óta versenytársait mindig elsősorban szolgáltatásai minőségével leköröző UPS-specialista BPS Kft.
A szünetmentes áramforrások piacát ismerő felhasználók között még mindig a Fiskars márkanévvel azonosított cég - a gyártói cégpolitika változásainak kitéve - a termékek márkanévváltozásainak sorozatát élte át, ami nem kis megpróbáltatást jelentett úgy neki, mint felhasználóinak. Talpon maradását vélhetően elősegítette saját üzletpolitikájának felhasználó-központúsága, aminek egyik bizonyítékaként még tavaly megszerezte az egyenletes szolgáltatási színvonalat tanúsító ISO 9002 minősítést. Az éveken át kizárólag UPS-ekkel foglalkozó vállalkozás 1998 óta a többek között ipari bútorokat gyártó GWC termékeit is forgalmazza.

A ma a Powerware Corporation disztribútoraként és OEM-szervizpartnereként működő cég - 12 ezer UPS-értékesítéssel a háta mögött - szolgáltatásai bemutatása mellett elsősorban a gyártó nagy teljesítményű berendezéseit és távfelügyelő szoftverét helyezte előtérbe a közelmúltban szakemberek számára tartott bemutatón. Madár István, a cég ügyvezetője a hazai UPS-piacot ismertető bevezetőjében többek között arról beszélt, hogy a kezdeteket jellemző, szolgáltatás nélküli noname szünetmentesek térhódítását követően mára az igen széles kínálatból való választásnál a minőség és az ár mellett a szolgáltatás is meghatározó, hiszen egyre gyakoribbak a 24 órás rendelkezésre állást megkívánó alkalmazások. A cég szervizszolgáltatásairól és hátteréről szóló beszámolóból kiragadott részlet jól jellemzi hozzáállásukat, miszerint 1999-ben mintegy ezer szervizakciójuk után mindössze 10 - azaz 1 százaléknyi - reklamáció érkezett, s annak is csak a fele volt jogos. Hét éve nyújtanak hotline szolgáltatást, amelynek eredményességét nagyban segítik a szünetmentesek telepítésével egy időben installált, a termék árában benne foglalt távfelügyeleti szoftverekből nyert információk.

A termékismertetést megelőzően az elektromos készülékek működését befolyásoló áramellátási zavarokról és a tápegységek szabványokban is elismert működési módjairól, valamint azoknak a védendő berendezésre gyakorolt hatásairól esett szó. Mivel a BPS úgynevezett kettős konverziós, online szünetmentes berendezéseket forgalmaz, főként a line-interaktív, illetve a delta-konverziós készülékek "hibáira" hívta fel a közönség figyelmét az előadó.

Végül a szerverszobákban vagy szerverfarmokon való használathoz, centralizált áramvédelemre tervezett Powerware 9305-ös termékcsalád jellemzőit ismertették. A 7,5-60 kVA-s teljesítménykategóriát felölelő berendezések elsősorban az egy teremben működtetett, kritikus fontosságú eszközök - szerverek, hálózati eszközök, illetve digitális telefonközpontok - védelmét szolgálják. A 230/400 V-os bemenő feszültségtartományban működő két modellben 7,5-15 kVA, illetve 20-60 kVA teljesítményértékekkel kapható készülékek szoftveren keresztül szabályozott 220/380 vagy 240/415 V-os kimenő feszültséget szolgáltatnak. Mindkét modell az online üzemmódban, normál terhelés esetén 94%-os hatásfokot garantáló IGBT technológiát alkalmazza, amellyel még számítógépes terhelés esetén is elfogadható mértékű hatásfok érhető el. Az élettartamot 50%-kal meghosszabbító, szoftvervezérelt, optimalizált akkumulátortöltés, az akkuk állapotáról real-time információt szolgáltató DC Expert program és az installáció részét képező felügyeleti és shut-down szoftver gondoskodik a minél hatékonyabb működésről, s biztosít az UPS-ek esetében kritikusnak számító akkumulátoroknak is hosszú élettartamot.

Kulcsszavak: BPS UPS +céginfo

Új okosgyárat nyitott Magyarországon a Schneider Electric

A Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat kedden megnyitotta okosgyárát Dunavecsén. A 28.000 négyzetméteres épületben ötszázan dolgoznak majd.

2024. május 30. 21:19

Itt egy pénztárcabarát gamer monitor

Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája –  büszkén mutatja be az AOC GAMING 27G2ZN3/BK modellt, egy olyan élvonalbeli monitort, amely az esport-szintű teljesítményt példa nélküli megfizethetőséggel ötvözi. 

2024. május 30. 19:26

Növeli európai termelési kapacitását a Schneider Electric

A Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat kedden megnyitotta okosgyárát Dunavecsén. A 28.000 négyzetméteres épületben ötszázan dolgoznak majd.

2024. május 30. 19:06

GKID-Mastercard eTOPLISTA 2023 – a legnagyobb és legismertebb webáruházak rangsora

A GKID 2015 óta készít nyilvános rangsorokat a magyar piacon működő, és ott a legnagyobb forgalmat generáló online kereskedőkről. Az e-kereskedelmi kutató- és tanácsadócég a Mastercard közreműködésével idén négy tematikus forgalmi rangsort állított össze. A TOP15 legnagyobb forgalmú e-kereskedő mellett ismét elkészült az élelmiszerek és háztartási cikkek online értékesítésével foglalkozó kereskedőket tömörítő TOP10-es FMCG lista, valamint a legalább bruttó 5 milliárdos online kiskereskedelmi forgalmat elérő, 100%-ban magyar tulajdonú kereskedőkről is rangsor készült. Ebbe a mezőnybe idén is 13 magyar webáruház került be. 

2024. május 30. 17:19

A vállalkozások online jelentlétét tuningolja a Telekom

A Telekom megbízásából készült friss, reprezentatív kutatásból kiderült: a legtöbb vásárló számára nemcsak, hogy bizalmat építő, de vásárlást befolyásoló szempont az, hogy egy vállalkozásnak legyen saját honlapja. A Magyar Telekom legújabb szolgáltatása, az Instant Honlap segíti a gyors és hatékony online jelenlét kialakítását.

2024. május 30. 15:38

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52