Megjelent az új NOD32: 4. generációs védelem magyar nyelven
Jelentősen bővült az ESET 4. generációs, immár magyar nyelven is elérhető védelmi szoftverei által nyújtott szolgáltatások köre. Az otthoni felhasználók számára ezek közül a legérdekesebb a játékos üzemmód, valamint a helyreállító CD létrehozásának lehetősége. Az előbbi funkció segítségével teljes képernyős használat közben letiltható a szoftverek figyelmeztetőablakainak felugrása. Ennek elsősorban a játékok és a prezentációk során van jelentősége. A helyreállító CD segítségével emellett lehetővé válik a fertőzött rendszerek külső forrásból történő ellenőrzése. Így olyan esetben is megtisztíthatók a számítógépek, amikor egyébként a merevlemez kiszerelésére lenne szükség.
A vállalati felhasználók számára ezen kívül jó hír, hogy az új termékekbe bekerült az eddig önálló szoftverként létező ESET SysInspector rendszerfelügyeleti alkalmazás, mely lehetővé teszi az aktuálisan futó folyamatok és a rendszerösszetevők elemzését. "A most magyarul is megjelent 4. generációs szoftverek ugyanazt a magas minőséget képviselik, mint elődjeik, amit jól mutat, hogy az ESET NOD32 Antivirus 4-es verziója már meg is szerezte első Virus Bulletin VB100% díját. A rekordszámú, összesen 56 elnyert díjjal így továbbra is a NOD32 tartja a tökéletes teljesítményért járó VB elismerések rekordját" - emelte ki az esemény kapcsán Csiszér Béla, az ESET magyarországi képviseletét ellátó Sicontact Kft. ügyvezetője.
Az ESET üzletpolitikájának köszönhetően azok a felhasználók, akik már rendelkeznek érvényes licenccel, díjmentesen térhetnek át az új verziókra.
Az új szoftverek próbaverziója az alábbi linkről tölthető le.
(A NOD32 antivírus próbaváltozatának letöltése regisztráció nélkül lehetséges, az ESET Smart Security próbaváltozatának letöltéséhez regisztráció szükséges.)
Kapcsolódó cikkek
- Megérkezett a NOD32 4.2-es verziója - Díjmentes áttérés a felhasználók számára
- Conficker a csúcson, újoncok a páston
- Magabiztos teljesítménnyel újabb Advanced+ minősítést szerzett az ESET NOD32 Antivirus
- NOD32 Microsoft Exchange szervereken
- A Windows automatikus futtatás funkcióját használják ki a kártevők
- Böngészni sem biztonságos?
- Bedőlünk a vírusoknak - Idén még rosszabb lesz
- NOD32 Macintoshra és Linuxra is
- Nem gyengül a Conficker féreg
- ESET Smart Security Intel alaplapokhoz
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Thermaltake bemutatja a The Tower 300 mikro toronyházat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. Most egy új mikro-ATX házzal egészült ki – a The Tower 300-zal – egészült ki a sorozat, jellegzetes nyolcszögletű megjelenéssel, és lehetővé téve a hagyományos függőleges és az egyedi vízszintes elhelyezést.
A DA Drive Analyzer előre jelezni a meghajtó meghibásodásából eredő adatokat fenyegető veszélyeket
A vadonatúj AI-alapú lemezhiba-előrejelző szoftver, a DA Drive Analyzer 2.0 már elérhető az ADM App Centralban, és az ASUSTOR NAS-sal együtt használható, hogy előre jelezze, mikor fog meghibásodni egy meghajtó, így elég időt biztosítva, hogy intézkedni tudj az adatok védelméről.
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.
Toronyház nyolcszögletű prizma kialakítással és vízszintes elhelyezhetőséggel
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert.
Az Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány elnyerte a Kyndryl Alapítvány támogatását
A Kyndryl Alapítvány, a Kyndryl filantróp ága bejelentette, hogy a magyarországi Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány egyike annak a hét országból származó 11 nonprofit szervezetnek, amelyek a Kyndryl Alapítvány első támogatási körében adományban részesülnek.