Tizenöt százalékos növekedést tervez SAP
Mintegy 15 százalékos árbevétel növekedést tervez az idén az SAP Magyarország, ami az első negyedéves számok alapján teljesülni is fog - mondta Ablonczy Balázs, a társaság ügyvezető igazgatója csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
Hozzátette, tavaly a bevétel 12,5 milliárd forint volt, ami gyakorlatilag megegyezik a 2007. évivel.
Az ügyvezető elmondta: jóllehet a vállalat az utolsó két évben gyengébben teljesített, stabil üzleti modellje hosszú távon is kiegyensúlyozottá teszi bevételét.
Az év elején hivatalába lépett új vezető egyik célja az, hogy az SAP leányvállalata a jelenleginél jobb pozíciókat foglaljon el a piacon, több új projektben vegyen részt, s növelje az új szoftver értékesítést és licenceladást. Ablonczy Balázs kifejtette: a kutatók a magyar vállalatirányítási szoftverlicenc piacot éves szinten 80 millió euróra becsülik, ám ebből az SAP csupán 10 százalék alatt részesül. Az ügyvezető ezt az arányt 13-14 százalékra szeretné növelni az idén.
Egy másik kitörési pontnak az ügyfélkapcsolat menedzsment megoldásokat (crm), harmadikként pedig a vállalati döntéshozást meggyorsító üzleti intelligencia területét, illetve az automatizált kontroll és a jogosultsági megoldásokat nevezte meg.
Az ügyvezető elmondta: míg az SAP korábban egyetlen állami megrendelést sem kapott, most két projektet is megnyert: egy kisebb megrendelést az Állami Autópályakezelőtől, egy nagyobbat, mintegy 2,5 milliárd forint értékűt pedig a Honvédelmi Minisztériumtól, ahol például a pénzügyi és a hr-rendszernek a verzióváltását valósítják meg.
A szoftvercég másik célcsoportja a kis- és közepes vállalatok..Ablonczy Zsolt ezzel kapcsolatban elmondta, a kkv-k ma még kevéssé használják a vállalatirányítási rendszereket, ezért ezen a területen 30 százalékos bevétel növekedést vár az idén. Az SAP Magyarországnak tavaly valamivel több mint 6 millió euró volt a szoftverlicenc bevétele, amelyet 2009-ben 10 millió euró fölé szeretne növelni.
Ablonczy Zsolt kifejtette, hogy a kkv-k éves szinten mintegy 50 millió eurót költenek szoftverlicencre, amiből az SAP csak 3 millió euróval részesül. Úgy vélte: lehet, hogy csökken a piac, de az SAP jó üzletpolitikával így is tudja növelni részesedését.
Kapcsolódó cikkek
- Fenntarthatósági szoftverben éllovas partnerét veszi meg az SAP
- Tovább változik az SAP felsővezetése
- Visszatér az SAP a kettős ügyvezetéshez
- Az SAP 2009-es eredménye csökkent, de az idén javulást vár
- Átszervezéssel kezdi az évet az SAP
- 12 milliárd dollárt ér az SAP márka
- Siemens-SAP együttműködés erőművek IT rendszereiben
- A vártnál kisebb a profitja az SAP-nak
- Termékhamisítás elleni céget alapít a Nokia és az SAP
- Széndioxid-menedzsmenttel foglalkozó szoftvercéget vesz az SAP
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.
Érkezik: mesterséges intelligencia és virtuális valóság az oktatásban
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
Ezek az idei kulcstémák a webes és marketing stratégiák terén
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója és Huszár Viktor, a Teqball társalapítója is előadást tart az idei Maximum Web és Marketing Konferencián, ahol a résztvevő vállalkozók elsősorban a sikeres cégvezetés és online működés megvalósításához gyűjthetnek hasznos tudást a leghitelesebb példaképektől.