Szolnok és Vác is csatlakozott a MobilParkolás szolgáltatást nyújtó városokhoz
Az előzetes regisztrációt nem igénylő szolgáltatás mindhárom mobilszolgáltató ügyfelei számára igénybe vehető. Az előfizetők hitelkeretük vagy univerzális egyenlegük terhére kétféle módon vásárolhatják meg virtuális parkolójegyüket: amennyiben nem biztosak abban, hogy mennyi ideig lesznek távol autójuktól, tetszés szerint bármikor elindíthatják és le is állíthatják a parkolást, míg az előre meghatározott idejű parkolás (természetesen a maximális parkolási időre vonatkozó önkormányzati rendelet betartásával) akkor javasolt, amikor az ügyfél biztosan tudja, mikor is fog visszatérni autójához.
A személyautóval parkoló ügyfélnek mindössze annyi a dolga, hogy a parkolóautomatán található, a szolgáltatója szerinti, 810-zel kezdődő telefonszámra („20/30/70-810-XXXX”, a végén a négyjegyű parkolási zónakóddal) SMS-ben elküldje az autó rendszámát, amennyiben a bármikor leállítható, Start-Stop jellegű szolgáltatást veszi igénybe, míg határozott idejű parkolásnál a rendszámon kívül az ott eltöltendő percek számának megadása is szükséges („rendszám,idő” formátumban). A Pannon- és T-Mobile-előfizetők esetében az első, SMS-ben történő parkolójegy-vásárlást követően a parkolás elindítása, leállítása az automatán feltüntetett telefonszám felhívásával is lehetséges.
Vác és Szolnok városa mellett a három hazai mobilszolgáltató ügyfelei a MobilParkolás szolgáltatást a következő városokban vehetik igénybe: Budapest, Ajka, Badacsonytomaj, Balatonfüred, Debrecen, Eger, Gyöngyös, Kaposvár, Keszthely, Kiskunhalas, Miskolc, Mosonmagyaróvár, Nagykanizsa, Ózd, Szekszárd, Székesfehérvár, Szentendre, Szombathely, Tapolca, Veszprém, Zalaegerszeg.
Kapcsolódó cikkek
- Sixt innováció – kölcsönzői piacon az elektromos kisautó
- Válságkezelő kereskedelmi igazgató a Sixtnél
- Korlátozzák a mobilszolgáltatást a tálibok
- Mobilparkolás Békéscsabán is
- Mobilkonferencia a Szépművészetiben
- Méregdrága lesz az iPhone-reklám
- Sms technológiát vásárol a Twitter
- Ellenséges lépésként értékelte a Flash nélküli iPad-et az Adobe
- Smart Office: mobil + vezetékes internetkapcsolat + telefon
- Megjelent az Opera Mini iPhone változata
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.