A MySpace megvette a rivális zeneszolgáltatást

MTI Sajtóadatbank, 2009. augusztus 24. 09:41

A MySpace felvásárolta az iLike nevű rivális zeneszolgáltatást. Az eljövendő fúziónak köszönhetően a felhasználók zenét hallgathatnak és oszthatnak meg a közösségi hálózatokon keresztül.

Az iLike korábban már kapott egy nagy összegre szóló ajánlatot a Facebooktól, azonban azt visszautasították. A cég 55 millió regisztrált felhasználóval büszkélkedhet, és zenei téren rendkívül népszerű volt eddig is, csupán a MySpace hagyta le - olvashatjuk a BBC hírportálján.

Érdekeség, hogy az iLike-ért viszonylag keveset: 20 millió dollárt fizetett a MySpace, amely egy ilyen kaliberű üzletnél meglehetősen csekély összeg.

A MySpace és az iLike céljai némileg különbözőek: míg előbbi a jövőben is inkább a globális zenei szolgáltatásokra szeretne koncentrálni, addig az iLike ki szeretné bővíteni repertoárját: a zenén kívül még a filmekre, játékokra és videoklipekre is összpontosítana. Elképzelhető, hogy éppen a különbözőségek miatt is jött létre az egyesülés, lévén a két cég közösen sokkal többféle szolgáltatást tud lefedni.

Érdekes kérdés még, hogyan befolyásolja ez az elkövetkezendő időszakban az iLike kapcsolatát a Facebokkal, hiszen az iLike felhasználói nagy részben (80 százalékban) innen származtak. Caroline McCarthy, a CNET egyik újságírója szerint elképzelhető, hogy a Facebook visszaszorítja, vagy akár még blokkolhatja is az
iLike szoftver használatát saját szolgáltatásán belül, lévén a MySpace az egyik legkomolyabb riválisuk. Owen Van Natta szerint az iLike minősége és élménye rövid távon semmilyen szinten sem fog megváltozni. Van Natta úgy gondolja, hogy a közösségi hálózatok maximálisan elégedettek lesznek azzal, hogy az iLike még jobb minőségű és összetettebb szolgáltatásra lesz képes a jövőben.

Mike Arrington, a TechCrunch.com portál alapítója szerint azonban koránt sem ilyen rózsás a helyzet az iLike számára. Mivel a Facebook szabályrendszere amúgy is gyakran változik, illetve úgy tűnik, hogy most már rivális szolgáltatásokról van szó, nagyon is elképzelhető, hogy a Facebook bármelyik pillanatban megszakíthatja
az iLike-kal való kapcsolatot.

Kulcsszavak: MySpace

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

A telefonálástól a nagyképernyős streamelésig – így alakította át az életünket 3 évtized alatt a mobiltechnológia

1994. március 26-án, 30 évvel ezelőtt indította a Yettel az első kereskedelmi GSM szolgáltatást Magyarországon, akkor még Pannon GSM néven. Nem csak a márka, a mobiltechnológia is számos újításon ment keresztül a három évtized alatt. Az akkoriban még csak hangszolgáltatást nyújtó méregdrága belépési díjtól indulva mára korlátlan hang- és adatcsomagok, szélsebes mobilinternet érhető el megfizethető áron, mind mobilon, mind az otthonokban, mobilhálózati alapokon. 30 év fejlődése, aminek mára a lakosság és az üzleti felhasználók is a nyertesei lettek.

2024. március 27. 16:55

Kreatív megoldásokkal építenének fenntartható jövőt a Zöld kód pályázat döntősei

Március 23-án rendezte meg a Vodafone Magyarország Alapítvány a Zöld Kód – Kódolj a holnapért! pályázat döntőjét. A legjobb ötletekkel érkezett csapatok közül a fiatalabb korosztályt egy Scratch-meccs várta, míg a nagyobbak szakmai mentorok segítségével valósíthatták meg a fenntarthatósági problémákra reflektáló robotötleteiket. A 6 millió forint összdíjazású pályázattal a Vodafone Magyarország Alapítvány célja, hogy a fiatalokat arra buzdítsa, gondolkodjanak és tegyenek azért, hogy a digitalizációt a fenntartható jövő szolgálatába állítsák.

2024. március 27. 15:08

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05