Egy ajánlat a digitális táblák szállítására
Egy pályázótól érkezett végleges árajánlat szeptember 4-én a digitális táblák beszerzésére kiírt megismételt közbeszerzési eljárásban - közölte Oravecz Péter, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) szóvivője az MTI érdeklődésre kedden.
Jelenleg az ajánlatot értékelik, és ha szükséges, hiánypótlást kérnek. Az NFÜ végleges döntése a jövő héten várható: akkor derül ki, hogy elfogadható-e a pályázó ajánlata - mondta a szóvivő.
A korábbi tájékoztatás szerint, ha a pályázat eredményesen zárul, akkor az NFÜ úgy számol, hogy a szerződéskötés és kiszállítások előkészítése az eredményhirdetéstől számítva egy-két hónapot vehet igénybe. Így a digitális táblákat a tanév első felében lehetne használatba venni.
Az eljárás eredményeként több mint 3000 lehet azoknak a közintézmények száma, ahol a pályázat révén az oktatási tevékenységeket segítő digitális táblát használhatják majd.
A Központi Szolgáltatási Főigazgatóság (KSZF) a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség megbízásából 2008 júniusában írta ki a több mint 24 milliárd forint keretösszegű pályázatot interaktív táblák beszerzésére. A kétfordulós közbeszerzési eljárás első, részvételi szakaszára 2 jelentkező, összesen mintegy 20 vállalkozás bevonásával
adott be részvételi jelentkezést.
A közbeszerzési eljárás első kísérleténél a digitális táblák beszerzésére 24 milliárd forint állt rendelkezésre, a HP ennek majdnem másfélszereséért vállalta volna a szállítást. Az IBM ugyan árban a meglevő összeg alatt maradt volna, de két olyan alvállalkozót - a Synergont és az Albacompot - vont be a szállításba, amelyeket korábban kartellezésért elmarasztalt a versenytanács. Mivel ezen okok miatt az NFÜ számára egyik ajánlat sem volt elfogadható, a tendert a NFÜ 2009. február 2-án
érvénytelennek nyilvánította.
Ezt követően a KSZF újabb közbeszerzést írt ki, változatlan keretösszeggel.
Kapcsolódó cikkek
- A digitális táblák beszerzése még az idén befejeződhet
- Sun specializációk és oktatási anyagok az Oracle PartnerNetwork-ben
- Legbiztosabb a még nem is létező szakma
- Egységes digitális tananyag informatikus hallgatóknak
- Magyarországi győztes az INFOPROG 2010 versenyen
- Multifunkciós egyetemi kártya lesz Debrecenben
- Megújult formában, új tartalommal jelentketik a Mindentudás Egyeteme
- Informatikai szolgáltatásokat vásárol a MÁV-START Zrt.
- Szuperszámítógépet kap három hazai egyetem
- NIIF Networkshop konferenciák
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Az ABB tovább bővíti energetikai portfólióját
Az ABB bejelentette, hogy megállapodást írt alá a Siemens Kínában működő szerelvény részlegének felvásárlásáról. Az akvizíció bővíti az ABB piaci jelenlétét, és kiegészíti regionális ügyfélkínálatát az okosépületek piaci szegmensében.
Megvette a Netflix a Marsra magyar! első évadát
A Magyar Telekom és a KMH Film koprodukciójában készült Marsra magyar! című sorozat első évada május 15-én került fel a Netflixre, ahol már másnap bekerült a Top10 legnézettebb TV Show közé Magyarországon. A döntés, hogy egy márkával közösen létrehozott magyar sorozat megjelenik hazai és nemzetközi streaming platformokon is, rendkívüli siker a hazai médiaiparban.
A Xiaomi a “Red Bull Can You Make it?” kalandverseny nemzetközi partnere
A Xiaomi bejelentette, hogy a vállalat lesz az idei “Red Bull Can You Make It?” verseny globális partnere. A “Red Bull Can You Make It?” a világ különböző pontjairól érkező, kalandvágyó csapatoknak szervezett, izgalmas, Európát átszelő kalandverseny, mely május 28-án Berlinben ér véget.
A Lufthansa Systems Hungária második alkalommal nyerte el a „Megbízható Munkaadó” díjat
A Lufthansa Systems Hungária sorozatban második alkalommal nyerte el a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) által, pályázat útján odaítélt „Megbízható Munkaadó” díjat. A kitüntető címmel azokat a cégeket ismerik el, amelyek kiemelkedő vállalati kultúrájuknak köszönhetően példamutató módon gondoskodnak kollégáik munka- és életkörülményeiről. A „Megbízható Munkaadó” díjat a szakmai zsűri az idei évtől 3 évre ítéli oda a sikeres pályázók részére.
Profi tippek a tudományos anyagok hatékony olvasásához BOOX tabletekkel
A tudósoknak, kutatóknak és diákoknak a kutatási cikkek olvasása olyan, mintha egy tudástornyot építenének. Minden tégla egy-egy információt képvisel, amit alaposan megvizsgáltak, hogy biztosítsák a zökkenőmentes integrációt a teljes szerkezetbe. Tekintettel az információsűrűségre, a tudományos művek olvasása mindig tanulságos, ugyanakkor megterhelő. A produktivitás javításához megfelelő módszerekre és eszközökre van szükségünk.