Hidrogénnel is működő, a környezetet kímélő bázisállomásokat telepít a T-Mobile
A T-Mobile 2008 őszén helyezte üzembe az ország első PEM-cellával is működő bázisállomását. A kísérleti állomás csaknem egyéves sikeres tesztelése után elkészült a sorozatban is telepíthető energiaforrás műszaki megoldása. Ennek révén 2009-ben a szükségüzemű áramellátáshoz öt újabb bázisállomásra telepítik a PEM-cellát, 2010-ben pedig további állomások épülnek ezzel a technológiával.
A PEM-cella legfontosabb előnye, hogy hidrogéngázt használ fel villamos áram termelésére oly módon, hogy a membrán felületén pozitív hidrogénionok és szabad elektronok keletkeznek. Az elektronok sokaságából villamos áram hozható létre, a hidrogénionok a levegő oxigénjével egyesülve pedig vízként távoznak a cellából. A hidrogén a föld egyik legalapvetőbb anyaga, minden vízcseppben és szinte valamennyi szerves vegyületben megtalálható. A belőle nyerhető energia tehát szinte végtelen mennyiségben áll rendelkezésünkre. A vízből pl. elektrolízissel állítható elő, amihez a villamos áram szintén természetes módon szélerőművekből nyerhető.
A PEM-cellában az energiaátalakítás csendben, mozgó alkatrész és káros anyagok felhasználása nélkül valósul meg. A környezetbe illeszkedését pedig a víz-hidrogén-víz körfolyamat jellemzi, ráadásul a PEM-cella rendkívül „igénytelen” és hosszú életű.
A PEM-cellával olyan körfolyamat valósítható meg, amellyel az energiafelhasználás teljes mértékben „zöld”, azaz szén-dioxid-mentes lesz. A legkorszerűbb technológia és további környezetbarát megoldások kombinált alkalmazásával teljes mértékben „zöld” bázisállomások telepíthetők, azaz kiválthatók a dízelgenerátorok, az akkumulátorok és a klímaberendezések, csökkentve ezzel az energiafelhasználást és a szén-dioxid-kibocsátást is.
Fontos cél emellett, hogy a legkorszerűbb környezetkímélő bázisállomások hasznosításába hazai kutatók és vállalkozások is nagyobb számban kapcsolódjanak be. Jól példázza ezt, hogy az újratölthető hidrogénpalackok hazai töltési lehetőségei ennek a projektnek köszönhetően indultak fejlődésnek. A mobil- és telepített hidrogén-töltőállomások haszonélvezője pedig már a nagyközönség lesz, hiszen a hidrogénhajtású autók üzemeltetésének ezek az állomások nélkülözhetetlen eszközei.
A T-Mobile a PEM-cellák alkalmazása terén Európában is élen jár.
Kapcsolódó cikkek
- T-Mobile: küszöbön a milliomodik mobil internetező
- A T-Mobile és Ericsson: vonzó sajtóbemutató az 50 Mpbs-os LTE-ről
- Márciusban is csökkent az aktív mobilelőfizetők száma
- LG: arccal a környezetvédelem felé
- Az energiatakarékosságra összpontosít az új Bluetooth szabvány
- A fogyasztóvédők beperelték a T-Mobile-t
- Fekete színű zöld mobil a T-Mobile-nál
- A T-Mobile-nál keddtől kapható az androidos Sony Ericsson Xperia X10
- Július 1-jétől automatikus roaming adatlimit T-Mobile-osoknak az EU-s országokban
- Megújuló energiákra épül az Alcatel-Lucent nyertes pályázata
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.